DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt mintegy két és fél esztendő arról szólt a tisztelt Házban, hogy sokszor tekintettük sürgősnek, országos jelentőségűnek a pénzügyeket, a gazdaságot, néha még az egészségügyet is - de azt már ritkábban -, esetenként az oktatást, de szinte soha a környezet- és természetvédelmet.
Úgy tűnhetett a polgárok számára, mintha a környezet- és természetvédelem néhány szép léleknek lenne az ügye, mintha a környezet- és természetvédelem arról szólna, hogy néhányan valami olyasmit akarnak, ami rengeteg pénzbe kerül, a haszna pedig alig-alig mutatkozik. Meggyőződésem, hogy ebben valamennyien kicsit ludasak vagyunk. Elfogadtuk azt a fajta szemléletet, hogy a gazdaság mindent megelőz. Elfogadtuk azt a szemléletet, ahol úgy gondoltuk, hogy a pénz, a pénzügyek, a pénzügyi hatalom valami olyan lehetőség, ami mellett eltörpül minden egyéb, ami esetleg a közérzetünket, az életünket, az egész életünket befolyásolhatja.
Tisztelt Ház! Nem vonom ki magamat sem ez alól a felelősség alól, hiszen sokszor szóltam napirend előtt itt a Házban, és azt kell mondanom - ahogy utánanéztem -, talán egyszer a környezet- és természetvédelemről napirend előtt. Ha ma mégis szólok erről, mert szólni kell, úgy gondolom, az egész országot valaminek rá kellett arra ébresztenie, hogy az a szemlélet, amely eddig eluralkodott nálunk és rajtunk, az nem tartható. Az az országjelentés, amelyet megismerhettünk, kiváló, nagyon jó minősítést ad, legtöbb helyen és legtöbb területen ott, amiről eddig is beszéltünk; de gyengébbet ott, ahol pedig nagyon fontos lenne, hogy jó minősítésünk legyen, hiszen ez szól éppen a mi életünkről: ez a környezet- és természetvédelem területe.
Ki kell jelentenem, tisztelt Ház, hogy kevés sürgősebb ügy van, mint hogy ezeken a területeken egyfajta nemzeti konszenzus alakuljon ki; hogy világos legyen, hogy ennek a területnek is kell olyan súlya legyen, mint amilyen a gazdaságnak, mint amilyen a pénzügyeknek; hogy ennek a területnek meg kell találni azt a helyét, amely nélkül meggyőződésem szerint vágyálom marad az a gyors csatlakozás, amit pedig olyannyira óhajtanánk mindannyian, Európához.
(8.40)
Ugyanakkor azt is ki kell jelentenem, tisztelt Ház - és engedjenek meg egy rövid kitérőt erre vonatkozóan -, talán előnye is volt, hogy kevesebbet szóltunk erről a területről. Erre a területre kevesebb áradt abból a gyakran alpári hangnemből, amely eluralkodott itt a Házban az eltelt körülbelül fél esztendő alatt. Szerencse, hogy ez az alpári hang még nem jelent igazán meg legalább ezen a területen.
A tegnapi nap példázata lehetett annak, hogyan lehet valamiről egyetértéssel, hozzáértéssel és szeretettel is szólni. Mert néha ez is kell! Az egyik elhangzott a bizottságban, és elhangzott egy disszonáns hang is, mind a bizottságban, mind itt. Nem arról szólt a tegnapi történet, hogy kit jelölnek, vagy kit nem jelölnek. Arról szólt a történet, hogy ki az, aki akar tenni, ki az, aki szereti ezt a területet, ki az, aki ezért a területért hajlandó áldozatokat is hozni. Azt gondolom, tisztelt Ház, ebben mutatkozott egyfajta olyan egység, amely átnyúlt a kormányoldalról az ellenzéki oldal egy nagyon jelentős részére is. Én ezt példaértékűnek gondolom, és példaértékűnek tekintem.
Annyiszor elmondták már előttem, nem itt, hanem a bizottságban, ahol komoly munka folyik, hogy legyen az politikamentes terület. Természetesen amiben ott van az állam, amihez az államhatalom adja a pénzt, amelyben a rendet az államhatalom tartja fenn, ott a politika nem mellőzhető. De ne uralja el ezt a területet a politika! Ne legyen olyan helyzet, ahol minden a politikáról szól! Akkor is, amikor erkölcsről van szó, akkor is, amikor igazságról van szó, és akkor is, amikor környezet- és természetvédelemről van szó.
Én azt gondolom, tisztelt Ház, egy csöppnyi remény tegnap felcsillant ezen a területen a bizottság előtt. Ezt a reményt kell erősíteni, mert meggyőződésem, hogy nem véletlenül szólt úgy az az országjelentés, ahogyan szólt. Meggyőződésem, hogy aki komolyan akarja azt a csatlakozást, amelyet mi elszántan és nagyon határozottan akarunk, ezért illik tenni is, és nem csak beszélni majd róla.
Én várom és remélem azt a fajta segítséget, amely szükséges a kormánytól, szükséges az Országgyűléstől, szükséges a bizottságtól és minden olyan szervezettől, amely hite szerint most és a jövőben is tenni akar ezért a területért. Hiszem, hogy ez meg fog valósulni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az FKGP soraiban.)
