HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem először és nem utoljára hangzik el napirend előtti felszólalás a magyar ipar privatizációjával kapcsolatosan. Nem először és nem utoljára, most éppen személyemben egy országgyűlési képviselő próbát tesz, hogy utánajárjon egy privatizációs folyamatnak, és felfedve annak visszásságait, megpróbáljon érvényt szerezni a magyar érdekeknek. Nem először és nem utoljára kell szót ejtenünk a magyar cementiparban végbement változásokról, amelyek az elmúlt hetekben a bélapátfalvi cementgyár bezárása kapcsán kerültek ismét az előtérbe.
Tisztelt Ház! Magyarországon 1990-ben vette kezdetét a cementipar privatizációja. A gyárak német és svájci érdekcsoportok birtokába kerültek. Az adatok szerint 1993 óta folyamatosan növekedett a cementipar termelése és nyeresége, ma pedig a szakemberek igazi cementkonjunktúráról beszélnek, amit egyrészt a cement értékesítésének 5 százalékos növekedése, de még inkább a polgári kormány út- és lakásépítési intézkedései generálnak, és ami már most érezhető a lakás- és házépítési kedv jelentős élénkülésében. Friss adatok szerint a tavalyi esztendőhöz képest máris 42 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, így nem nehéz megjósolni, hogy ugrásszerű, csaknem ezzel azonos mértékű piaci növekedés várható. A magyar cementexport 40 százalékkal nőtt, míg a honi termelés egyre inkább kiváltotta az importot, tehát két fronton is dinamikus növekedés indult el a hazai cementgyártásban.
Ebben a felívelő, rég várt szakaszban mégis az egész iparág jelene és jövője vált kérdésessé. Bélapátfalva ezen a szomorú úton az első megálló. A legutóbbi időkig ez a gyár korszerű technológiával, környezetvédelmi szempontokból is megfelelően működött, ám ma már éppenhogy csak létezik, a kerítésen belül látszattevékenység folyik, lassan beáll az agyhalál, alig tucatnyi dolgozó fog mészkőlisztet őrölgetni. Annyira tipikus esete a bélapátfalvi gyár a sikeresnek nevezett privatizációnak, hogy elég csak utalni azokra az érdekvesztési mozzanatokra, amelyek az állam milliárdos értékvesztéseihez vezettek, mindannyiunk milliárdos értékvesztéséhez.
Bélapátfalván a Heidelberger és Hordermann cégcsoportok gondosan 50-50 százaléknyi részesedést szereztek, míg a négy másik magyar cementgyár közül kettő-kettő 100 százalékos tulajdonukba került. Ma tehát kezükben tartják a teljes magyar cementtermelést, és egy sor járulékos termék - készbeton, betonelemek, födémgerendák, béléstestek, áthidalók, vakolatok, habarcsok, különböző tetőfedőelemek - és a szállítás árképzését is. Szükségtelen ecsetelni, milyen veszélyeket rejt, ha e két, bizonyíthatóan összefonódott érdekcsoport teljesen lefed egy stratégiainak is mondható iparágat.
Az arányaiban minimális készpénz-befektetéssel megkaparintott és mintegy 4,3 milliárd forintnyi értéket képviselő bélapátfalvi modern üzem leszerelését tervezik, külföldre szállítanák annak gépsorait, valamelyik romániai, szlovákiai telephelyükre. Sajátos helyzetüknél fogva ellenőrzésük alatt áll még a létező magyar import fele is, tehát e cégek kívül-belül egyszerűen kikerülhetetlenek. Lengyelországban és Csehországban már zártak be gyárakat, most mi következünk. Az indokolatlan, monopolár-emelések jellege egyszerre érvényesíthető az egész régióban, Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Horvátországban, Szlovéniában, és most már Ukrajna egy része is az érdekkörükbe tartozik. A térséget átfogó tulajdonszerzés eredményeként tehát megvalósult a piac teljes ellenőrzése.
Tisztelt Képviselőtársaim! A tisztességtelen, a monopolhelyzettel visszaélő magatartás az Európai Unió országaiban is elítélendő, és el is ítélik. Csak egy példa: az Európai Unió legfelsőbb bírósága fennállása óta a legnagyobb versenyügyben 1983-ig visszamenőleg állapította meg a törvényellenes kartellmegállapodások létezését, és ez év márciusában 110 millió euró bírság kiszabására került sor. Zárójelben jegyzem meg, ez közel 30 milliárd forintnyi büntetés. És egy újabb keletű hírrel is tudok szolgálni: a német szövetségi versenyhivatal történetének legnagyobb versenyes ügyét tárgyalta 1999 novemberében. A keleti országrész újjáépítése során a transzportbeton-szállítások kapcsán merültek fel visszaélések. Az ügyben szereplő 33 cég, köztük a magyar cementipar tulajdonosai a piac felosztására és az árakra vonatkozó kartellmegállapodást kötöttek, amit az értékesítés során hatékonyan alkalmaztak is a német állam kárára. Ezért a büntetés 255 millió márka, szintén 30 milliárd forint körülbelül.
Tisztelt Elnök Úr! A magyar kormány család- és lakástámogatási, illetve beruházásfejlesztési programjának köszönhetően egyre több család számára került elérhető közelségbe a saját otthon álmának megvalósítása. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy miként a gázáremelés ügyében, úgy a cement esetében sem szabad hagyni azt, hogy az állami támogatás mint extraprofit jusson a monopolhelyzetükkel cinikusan visszaélő, családok százait mélyre taszító, az árakat indokolatlanul magasba lendítő cégek zsebébe. Széchenyi-tervet, és nem cementkonszern-támogatási programot hirdettünk meg.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
