ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A létező szocializmus nem tűrte el, ha valaki kilógott a sorból. A szürke és konformista, ha belenyugodott gyatra életszínvonalába, nyugodtan és nagy biztonságban éldegélhetett; a középszerűség volt a legnagyobb érték.
A piacgazdaságra való áttérés egyik jelentős megrázkódtatása társadalmi szinten az volt, hogy ez a biztonságosnak tűnő, de valójában perspektívátlan lét túl gyorsan változott meg. Egyes csoportok előtt megnyílt a gyors felemelkedés útja, a változás előnyösen érintette őket. Mások - és ezek voltak többségben - objektív vagy szubjektív okok miatt nem tudtak megfelelően alkalmazkodni, ők egyértelműen a változások vesztesei lettek. Hogy ki melyik csoportba került, az nemcsak az alkalmazkodóképességen múlt, hanem nagymértékben azon is, milyen volt induláskor a korábbi hatalomhoz való viszonyuk, milyen, többnyire erkölcsileg és tán jogilag is kifogásolható induló pályára tudtak állni vagy állították őket.
Mit mutattak a statisztikai adatok? Az egyes jövedelmi sávok, decilisek átlagainak vizsgálata szerint 1993-95 között a bevallott jövedelemkülönbségek jelentősen növekedtek. 1993-ban az alsó és a felső decilis átlaga között 4,5-szeres volt a különbség, 1995-ben 5,01-szoros volt, 1998-ban nem változott, de azóta, ha lassan is, a különbség tovább nő. A vizsgálat azt is bizonyította, hogy az infláció mindvégig lényegesen jobban sújtotta az alacsony jövedelműeket, mint a gazdagabbakat. Ez a tény a jövedelemkülönbségeket valójában tovább növelte. 1992-97 között a jövedelmek jelentősen ingadoztak, de a reálbérek 13 százalékos visszaesése mellett a foglalkoztatottak több mint 70 százalékánál jövedelemcsökkenés következett be.
Az időszak máig legnagyobb vesztesei az öregek, nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak, de ide tartoznak azok a 45-50 év feletti értelmiségiek is, akik valamilyen okból elvesztették állásukat, és többé nem tudtak elhelyezkedni, vagy csak nagyon megalázó munkát végezhetnek.
Ami a jövedelmi mobilitást illeti, 1992-95 között magas, '96-98 között lényegesen visszaesik, és ma a jövedelmi egyenlőtlenség stabilitását látjuk.
(8.30)
A változatlan helyzetűek aránya 1993-95-ben 51 százalék, 1997-98 között a rendkívül magas, 70 százalékos értékre emelkedett. A legszegényebbek egyre nagyobb aránya tartósan reménytelen pozícióba került.
Mit mondanak nekünk ezek a trendek? A szovjet rendszert követő változás, szemben a mai fejlett államok szerves változásával, kihagyta a szociális piacgazdaság grádicsát, és egyből a globalizáció, a libertariánus dereguláció, a monetarista pénzügypolitika hálójába zuhant. Ezt a külső nyomás és kormányaink felelőtlensége zúdította a teljesen felkészületlen magyar társadalomra. Ennek következében a 20:80-as társadalmi struktúra viharos gyorsaságú kialakulásának vagyunk szemtanúi. Közben a magyar gazdaság és belső piacunk is nemzetközi lett, a saját gazdaság leépülése mellett.
Korunk és hazánk gyarmatosítását szemléltetik a nemzetközi tőke és a külföldi tőke arányát százalékos megoszlásban kifejező adatok is. Az Egyesült Államokban ez az arány 72:28, Japánban 96:4, az EU-államok átlagában 69:31, Latin-Amerika, illetve Afrika 52:48 és 64:36. Magyarország esetében ez az arány mintegy 48:52, de például a teljes ipari vertikumban 45:55 százalék. Vagyis úgy tűnik, negatív értelemben sikerült elhagynunk a latin-amerikai és az afrikai átlagot.
És még mi mindent akarunk a külföldi tőke lábai elé tenni? Nem kellene ezen a folyamaton elgondolkodni? Legalább azoknak, akik a nemzeti érdekekről beszélnek, de közben ide juttatták az országot és ezt a folyamatot viszik tovább? Mit gondolnak, hát meddig lehet zülleszteni egy országot, egy nemzetet, és vajon milyen jövő vár így ránk, félig már kimosott agyú, agyonmanipulált, buta magyarokra?
Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
