TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök úr, köszönöm a szót. Én egyetértek Répássy Róbert képviselő úrral. Egyetértek azzal, hogy a képviselők iránti közbizalmat helyre kell állítani, mert az megrendült. Ennek van egy technológiája, van egy folyamata, amit - azt gondolom - be kell tartani és nem lehet felcserélni.
A közbizalom megingásának alapvető oka, hogy egy képviselőtársunkkal, adott esetben Torgyán Józseffel kapcsolatban felmerült egy állítás a sajtóban, és erre az állításra Torgyán József képviselő úr nem volt képes összhangban álló, azonos véleményt vagy álláspontot kialakítani, nem tudta az állítást cáfolni. Ezek után kialakult egy vita, hogy milyen bizonyítási lehetőség van. Ez az első fázis, amit el kell végezni.
Miután a mentelmi bizottság úgy döntött, hogy igenis a képviselő hozzáférhet saját vagyonnyilatkozatához, azt gondolom, az ügy rendezésének alapfeltétele adott. Hozzá kell nyúlni, a közvélemény elé kell tárni, és a vita rendezhető.
A második kérdés: valóban ott van a probléma, és én ezt nem vitatom, a jogállási törvény és a Házszabály összhangjában lévő probléma, amit rendezni kell. Mi erre készek vagyunk, benyújtottuk erre vonatkozó javaslatainkat, épp azért, ha ilyen eset merül fel, akkor ebben az esetben a mentelmi bizottság kikényszeríthesse annak a bizonyos borítéknak a kinyitását.
A harmadik fázis, amelyről Répássy Róbert képviselő úr is beszélt: a jövőt illetően meg kell nézni, jó ez a rendszer, vagy nem jó. Ha ez a rendszer nem jó, akkor mi készen állunk arra, hogy ebben az ügyben tárgyaljunk, egyeztessünk, csináljunk egy új és jobb megoldást. De, tisztelt képviselőtársaim, a javaslatsor nem cserélhető fel, nem keverhető össze, nem helyettesíthető egymással! Az első lépés lehetősége Torgyán képviselő úrnak van, a második a parlamentnek van, hogy kiigazítsa a jogállási törvény és a Házszabály között lévő aszinkront, és a harmadik pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a jövőt illetően a lépések megkomponálása.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem