ZSIKLA GYŐZŐ

Teljes szövegű keresés

ZSIKLA GYŐZŐ
ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elhangzott itt többször is, hogy a mentelmi bizottság döntése után most már mindenki nyilvánosságra tudja hozni a titkos vagyonnyilatkozatát, és megoldott a probléma. Szó sincs róla, ez nem igaz.
Rávilágítok arra, hogy miért nem igaz. Visszamenőleg nem lehet törvényt módosítani, tehát amit önök '97-ben megszavaztak, hogy ez titkos legyen, és ehhez senki sem férhet hozzá, ezt most törvénnyel visszamenőleg nem tudjuk módosítani. Ennek következtében a mentelmi bizottság döntése alapján most mindenki kikérheti a saját vagyonnyilatkozatát. Itt van, képviselőtársaim, ma reggel megkaptam a saját vagyonnyilatkozatomat. Ami most szerepel benne, már csak egy fénymásolat kérdése, hogy bármit megváltoztassak benne, és leadom a sajtónak. Senki nem tudja ellenőrizni, hogy ami a páncélszekrényben van, vagy amit én kikértem, és leadok a sajtónak, az a valóságnak megfelel-e, vagy nem, mert titkos, és csak én tudok beletekinteni.
Itt bizonyítok rá az önök álságosságára, e dolog mellé menekülnek azok, akik el akarják titkolni a valódi helyzetet. Kíváncsi vagyok arra, hogy azok a kereskedelmi médiumok, amelyek fizetett politikai hirdetésként a Kisgazdapártot és elnökét gyalázó műsorokat mindennap rendszeresen - fizetettként - leadják a hírműsoraikba, most közvetíteni fogják, kérem a hallgatókat és a nézőket, hogy nézzék meg ezeknek a kereskedelmi médiumoknak a hírműsorait, most fogják-e közvetíteni azt, hogy azok a képviselők, akik meg akarnának menekülni, hogy esetleges nem tisztázott vagyonuk hogy keletkezett, hogy a vizsgálóbizottság kiderítse, milyen kétségbeesetten kapálóznak itt, és próbálnak mindent elkövetni, hogy ne kelljen a választópolgárok előtt számot adni a vagyongyarapodásukról.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Répássy Róbert: Úgy van! - Dr. Torgyán József: Így van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem