DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Vendégeink! Az MDF rendelkezésére álló rövid idő szükségessé teszi számomra, hogy a lényegre korlátozzam felvetéseimet, ezért nem is szállok most vitába azzal az épp előttem felszólalt SZDSZ-es felszólaló torzképével, amit nyújtott, hiszen egyértelmű volt a szövegből, hogy belpolitika, a kormányváltás igénye motiválta a felszólalást.
Hadd említsem meg mégis, hogy az európai politika színterein szerzett tapasztalataink fényében jellegzetesnek tartható az a mód, ahogy az egyik utolsó ülésén a baden-würtenbergi tartományi parlament plenáris ülésen, szintén politikai vitanapon a közös Európa-politikát megjelenítette. Ezen a vitán jól kidomborodott az úgynevezett keleti bővítéssel kapcsolatos kétarcúság. Magyarország általában vett jó megítélése mellett - és ennek ellenére is - erős hangsúlyt kapott az az igény, hogy a további bővítések előtt kell rendezni az Európai Bizottság összetételét és a miniszteri tanácsban a szavazatok súlyozásának és a minősített többségnek a kérdését. Tudjuk, hogy ez gyakorlatilag kész helyzetet jelent az új tagjelöltek számára.
Elhangzott olyan vélemény, amely szerint ez a bővítés nagyméretű gazdasági és társadalmi egyenlőtlenséget fog előidézni, és a strukturális és a kohéziós alapok mai összegéből nem finanszírozható az új belépő országok Portugáliához vagy Görögországhoz fogható mérvű támogatása. A fenntartások különösen erősek voltak a nyugati lakosság félelmeit kifejező témákban, amilyen a mezőgazdaság, a támogatáspolitika, a munkaerő-áramlás kérdése. Összhangban ezzel magunk is tapasztalhattuk a magyar-EU parlamenti vegyes bizottság brüsszeli ülésén október 11-12-én, hogy a lefolytatott vita számos eleme arra utalt, Európa hajlik a bővítési folyamat lefékezésére.
(12.10)
Ennek látható jele akkor az volt, hogy az időpontok körül jelentkezett egy tologatós játék - most már hosszabb ideje -, vagy pedig az a bizonyos agyonértelmezett népszavazási ötlet. Egy ideig tehát úgy tűnt, hogy a rendszerváltozás időszakának világos politikai elkötelezettségét felváltotta egy, a folyamat részleteinek nehézségeit túlhangsúlyozó - főként gazdasági - szemlélet, mely ma is hangot kapott egyik ellenzéki felszólaló, a MIÉP képviselőjének a részéről. Márpedig - ahogy Habsburg Ottó, akire többször is hivatkoztunk már ma, kifejezte - az integrációs tárgyalásnak nem a krumplipiacról kell szólnia. Annál is inkább, mivel az európai egységesülés kérdése alapvetően politikai, sőt mondhatom, biztonságpolitikai kérdés: érdemileg meddig lehet Európa határait úgy kiterjeszteni, hogy az ne okozzon elviselhetetlen feszültséget, viszont a lehető legnagyobb biztonságot nyújtsa a térség lakóinak.
Ha ezt fontolgatjuk és ezt latolgatjuk, akkor nem szabad szem elől téveszteni az olyan világméretű gondokat, mint a környezet állapotának romlása, az emberi jogok tömeges megsértése a világban, a nemzetközi szintűvé vált bűnözés, a terrorizmus, a világ népességének gyors növekedése, ugyanakkor a mi térségünk elöregedése, a szegénység és gazdagság fokozódó ellentéte, az információ és az anyagi javak egyre élesebben jelentkező polarizálódása, melyek mind szétfeszítették a klasszikus külpolitika kereteit. S ahogy a XIX. században a modernizáció a nemzetállamok kiteljesedéséhez vezetett, úgy a globalizáció a nemzetek fölötti szerveződések és hatalomgyakorlás kialakulásához.
Magyarországnak ebben a helyzetben egyrészt az a fő kihívása, hogy alkalmazkodnia kell a világgazdaság, a politika, a tudomány és a kommunikáció gyorsuló világfolyamataihoz, másrészt pedig meg kell védenie magát a globalizáció általános értékeket és helyi érdekeket elsöprő következményei ellen. A mi kicsiny nemzetgazdaságunk nagymértékben függ külső hatásokból. Én itt nem szuverenitásfeladásról beszélnék, hanem arról, hogy egy kicsiny és külhatásoknak kitett ország esetében a szuverenitás de facto, vagyis ténylegesen mindig is korlátozott és érezhetőn korlátozott. Magyarország kapcsán tehát inkább szuverenitásmegosztásról érdemes beszélni, és nálunk sokkal nagyobb és sokkal erősebb hatalmak esetén is előfordul, hogy szembekerülnek ezzel a kérdéssel.
Ezért a európai integráció a globalizáció bizonyos korlátozására való törekvéseként is megjelenik előttünk. Európa ugyanis felismerte, hogy államokra széttagolt piacaival és ugyanilyen szétaprózott politikával nem veheti fel a versenyt a világban. Igaz, hogy az integráció kezdetén a szén- és acélpiacról, a nukleáris fejlesztés kulcskérdéseiről volt szó, de az is biztos, hogy ez egy közös nevező volt csupán, melyet az integrációs lépések sorozata követett. A legnagyobb előrelépés ebben talán Maastricht, az európai uniós szerződés volt a gazdasági és pénzügyi unió tervével és a közös vízumpolitika kimondásával 1991-ben, melyhez képest 1997-ben az amszterdami szerződés újabb területeken lépett tovább - gondolok itt elsősorban a foglalkoztatáspolitikára.
De különösen Lisszabon óta már ezek az együttműködésre vonatkozó, láthatóan más hangsúlyok kiteljesedni látszanak, amikor programba kerül a tudásalapú gazdaság megteremtése, az úgynevezett európai kutatási és innovációs térség révén a belső piac és a szolgáltatások korlátainak megszüntetése. Ugyanakkor igen fontos előrelépés jelentkezik az alapjogi charta gondolatának felvetésével, mely elkészülés és elfogadás előtt áll, valamint a közös európai védelem gondolatának megerősödésével, mely a konfliktusmegelőzés, a válságkezelés és a békefenntartás kérdéseit európai kötelezettségnek is fogja fel, ugyanakkor a kollektív védelmet meghagyván a NATO keretében.
Magyarország már a rendszerváltozás után meg tudta fogalmazni, hogy csupán az Európai Unió tagjaként valósíthatja meg nemzetpolitikai fő törekvéseit. Az uniós alapelvek, amilyen az emberi jogok védelme, a térségi elv és a döntésmegosztás - vagyis a regionalizmus és szubszidiaritás - lehetőségeket villantanak fel. Sőt, ezek a lehetőségek ezen túlmenően kibővülnek a régiók önigazgatásának a kialakításával, amely Magyarországon is komoly feladatokat jelent még számunkra, hiszen a régió szerepe az úgynevezett NUTS-II. szintű nagytérségig - általában két-három megyényi - egyrészt forrásszerző, másrészt területi versenyképesség megvalósítását biztosító egységek kell legyenek.
Az alapok céljait éppen térségi szintre fogják meghatározni, ehhez pedig az Agenda 2000 alapján olyan területfejlesztési programokra van szükség, amelyek ezen a szinten egybefogják a ma még szétágazó fejlesztési törekvéseket. Ezek kialakításában részt kell vegyenek az állami és önkormányzati szerveken kívül a gazdasági szereplőket megjelenítő testületek, és a térségi szerveződés fokozatos kialakulására van szükség. Véleményem szerint regionális szintre telepítendők a nagyobb gazdaságfejlesztési támogatások és a térségek közti kapcsolattartás feladatai, a kistérségek pedig képezhetik alapját a helyi önkormányzati feladatok társulásban való ellátásának és a körzeti jellegű közszolgáltatások hatékonyabb és olcsóbb ellátásának.
Ezek a lehetőségek egyúttal a magyar nemzetet szétdaraboló Trianon meghaladására is lehetőséget nyújtanak, aztán a nemzeti kisebbségek hatékonyabb védelmére, fejlődési lehetőségének megteremtésére, még akkor is, amikor joggal kifogásolhatjuk, hogy az emberi jogok tervezett alapchartája nem érzékeny igazán a nemzeti kisebbségek kérdéseivel kapcsolatosan. Ahogy Joschka Fischer német külügyminiszter kifejezte, az Európai Unió alapvető jogok chartája egyúttal a jövendő európai alkotmány csírájának tekinthető, elfogadása előreláthatólag még az idén, a nizzai csúcson történik meg, de a szeptember 26-i plenáris vita óta világosan látszik, hogy a kisebbségi jogok egyértelmű megfogalmazása nem kerül be a szövegbe. Ez annál nagyobb probléma, mert az Európa Tanácsban kialakított erre vonatkozó dokumentumok figyelmen kívül hagyását is jelentheti.
Ha tekintetbe vesszük, hogy a magyarországi cigány népesség problémája az Európai Unióban történt megbeszélések alapján is kiemelt figyelemmel kísértetik, ahogy Verhaugen bővítési biztos úr kijelentette, hogy a cigányság kérdése összeurópai probléma - s ezt az európai uniós képviselők közül is többen megerősítették -, és ha tekintetbe vesszük, hogy NGO-felmérések szerint Európában körülbelül 100 milliós nagyságrendűnek tekinthető a nemzeti és etnikai kisebbségi lakosok száma, akkor nemcsak magyar, hanem összeurópai érdek, hogy az alapvető jogok chartájába hangsúlyosan kerüljön be a kisebbségek jogaira és jogbiztonságára vonatkozó szöveg és rendelkezés.
Azonban az említett lassulási élménnyel kapcsolatban meg kell mondanom, hogy örömmel láthatók az utóbbi időben, hogy a lelassulás ellen ható erők is feléledőben vannak. Amikor Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke e hó elején az országjelentésekkel egy időben nyilvánosságra hozta a csatlakozási tárgyalások stratégiai tervét, akkor remény nyílt arra, hogy az európai térség keleti felének befogadása talán lendületet vesz. Az Európai Bizottság útitervnek nevezett javaslata ugyanis erre utal.
Magyarország számára minden egyenlőtlenséget fokozó folyamat kedvezőtlen, ezért halljuk néha aggódással a nagycsoportos felvétel lehetőségét fokozó véleményeket, és a különbözőképpen megfogalmazódó, de a központot és perifériát mint tartós állapotot előrevetítő elgondolásokat - csak utalok az enhanced cooperation vagy pedig a többsebességes Európa gondolatára.
A mi részünkről az Európai Bizottság nekilendülése és a látható integrációs folyamat következő fázisa az, amihez kapcsolódik a Magyar Köztársaság Országgyűlésében képviselt pártok és a kormány közös nyilatkozata a csatlakozási folyamat aktuális kérdéseiről, mely ma már említésre került. Ez az okmány Európában kedvező fogadtatást nyert. Mi ilyen módon járulhatunk hozzá egy világos, fokozatos bővítési menetrendhez, mely egyúttal Európa biztonságát, politikai és gazdasági erejének fokozását szolgálja.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
