DR. KURUCSAI CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. KURUCSAI CSABA
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én azt gondolom, hogy tartalmi elemeit tekintve az eddigi legsikeresebb országjelentésről kellene hogy folyjon, és reményeim szerint kell is hogy folyjon a későbbiekben itt, a parlamentben a vita. De nagyon-nagyon rossz lenne, ha bizonyos aránytévesztésekbe esnénk.
Kérem, engedjék meg, hogy hadd hivatkozzam arra, hogyan működik ez a környezetvédelem egyáltalán az Európai Unióban. Szeretném felhívni a kedves kritikával élő képviselőtársaim figyelmét, hogy az európai környezetvédelmi politika először az Európai Unióban 1972-ben, az első akcióprogrammal indult el, és csak '83-ban, a harmadik akcióprogram megindulása után kezdtek körvonalazódni azok a politikai célok, amely mentén ezt a politikát az Európai Unió meghirdette. Most, '92-től 2000-ig, az ötödik akcióprogram folyik. Meg lehet azt vizsgálni, hogy hol tart ma ennek a politikának a végrehajtása az Európai Unióban, és hadd hívjunk onnan példát.
Azt gondolom, hogy jó néhányan ismerjük azt az európai fővárost, amely a közelmúltban töltötte be az elnökséget. Az ott lévő öbölbe ömlik be annak a fővárosnak az egész belvízi csatornahálózatának a szennyvize tokkal-vonóval, a város kellős közepén.
Hadd hivatkozzak arra - kérem, nézzenek utána -, hogy az Európai Unió fővárosa mennyi és mekkora mértékű környezetvédelmi bírságot fizet a csatornarendszere elégtelensége miatt, mert nem tudja teljesíteni a környezetvédelmi feltételeket. Nem akarok arra hivatkozni, messze nem akarok hivatkozni arra, hogy tessenek megnézni Bolsover környékét, hogy vajon hol tart ma a környezetvédelmi politikájuk. Azt gondolom, hogy a rangjának és a lehetőségeinek megfelelően kell kezelni a magyar környezetvédelmi kérdéseket.
Hadd hívjam fel a figyelmet, elmondtam nagyon részletesen, hogy mi a Kisgazdapárt és a tárca álláspontja az országjelentésről, de hadd hívjam föl a figyelmet arra is, hogy egy évvel hoztuk előre a környezetvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozó irányelvek átvételét. Tehát egy évvel korábban meg fogjuk valósítani, és ezt, kérem, próbálják a javunkra írni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem