HORN GYULA
HORN GYULA
HORN GYULA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én mindenképpen jó kezdeményezésnek tartom ezt a politikai vitanapot, hiszen nagyon fontos ügyről, nemzeti ügyről van szó.
(12.20)
S hadd jegyezzem meg, hogy ha nemzeti érdek az Európai Unióhoz való csatlakozás - márpedig azt hiszem, ebben szinte egység van az országban -, akkor ennek érvényre juttatásához nemzeti összefogásra is szükség van. Azt sajnálom, hogy ezzel és más ügyekkel kapcsolatos ugyancsak nemzeti érdekek érvényre juttatásához szükséges politikai együttműködés, politikai akarat sajnos gyengült az elmúlt hónapok, az elmúlt két év során. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy mielőbb találjuk meg a lehetőségét a nemzeti minimum kialakításának, mindenekelőtt az európai uniós ügyben.
A másik megjegyzésem, hogy egy jó, szakszerű anyagot kaptunk kézhez a Külügyminisztériumtól, amelyik orientál, és amely a következőkben alapként szolgálhat a képviselőknek. De hadd tegyek még hozzá valamint: az Európai Unióhoz való csatlakozás nem az elmúlt két, hat, tíz évnek a terméke. Az Európai Unióval való együttműködés, majd csatlakozás közel húszéves múltra tekinthet vissza. Ezt azért szeretném mindenki figyelmébe ajánlani, mert csak így lehet reálisan értékelni az elmúlt évek eseményeit.
Nos, ami a politikai elemeket illeti - hiszen politikai vitanapot folytatunk, tartunk -, én azzal messzemenőkig egyetértek - gondolom, a kormány is, miniszterelnök úr is -, hogy erősíteni kell a parlament szerepét, mindenekelőtt abban, hogy a kormány tevékenysége összhangban van-e az európai uniós csatlakozás érdekeivel, követelményeivel, hogy valóban mit tesz le Magyarország az európai uniós tagországok asztalára.
Hadd emeljek ki ezek közül egyet: nem lehet megúszni a nagy elosztó rendszereknek a reformját. Más szóval fogalmazva: nem lehet kikerülni az Európai Uniónak a társadalmi kohézióra vonatkozó követelményeit. Igaz, ezek a reformok nemzeti keretekben mennek végbe - ez természetes -, ebből kifolyólag nemzeti feladat és felelősség, másfelől viszont sztenderdek, normák, előírások, elvárások s a többik vannak az Európai Unió részéről, hiszen ha úgy tetszik, ma egész Európának ez a legnagyobb kihívása: a társadalmi kohézió, a szociális és sok minden más terület, legyen az oktatás, egészségügy, nyugdíj s a többi.
Ami a legutóbbi országjelentést illeti, én jónak tartom, s azt hiszem, senkiben nem merül fel a kétség, mi ennek örülünk is. Én mindig örülök, ha az országról jót mondanak és írnak - de nem szabad elfeledkezni a következőkről: hogy ebben az országjelentésben nagyon kemény bírálatok is megfogalmazódnak. Az igazság kedvéért hozzáteszem, hogy az első országjelentésben is voltak bírálatok. Lehet, hogy ez sokaknak nem esik jól - istenem, emberek vagyunk -, de ezeket elhallgatni, mellőzni nem lehet, nem szabad.
Amit én ezekkel összefüggésben döntőnek tartok, az az, hogy az európai uniós bírálatok, az európai uniós követelések között egyetlenegy sincs, amely ellent mondana a mi nemzeti érdekeinknek. Ebből kell kiindulni. Azzal a felvetéssel nem értek egyet, amit valaki itt megfogalmazott, hogy ez magyar érdek és az Európai Uniónak nem érdeke. Ez nem igaz. Ha az Európai Uniónak nem lenne érdeke, akkor nem is akarná a sorait bővíteni, s nem akarna bennünket felvenni, márpedig az Európai Unió fel akar bennünket venni. De miért ne lenne nekünk nemzeti érdek a korrupció visszaszorítása, az önkormányzatok helyzetének rendezése vagy a környezetvédelem és sok más feladat? Ezért is rendkívül fontosnak tartom, hogy így kezeljük az európai uniós bírálatokat és kifogásokat.
Itt többen történelmi emlékeket is felelevenítettek. Hadd jegyezzek meg valamit, és ez az európai uniós tagsággal kapcsolatban különösen fontos: azt hiszem, nem kell tényekkel bizonyítani, hogy a huszadik század, az elmúlt huszadik század a magyarság nagy veszteségeinek a korszaka volt. Hozzá szeretném tenni, természetesen ezek a veszteségek, azok a súlyos csapások, amiről már itt szó volt, nem maguktól keletkeztek. A rossz politika is óriási szerepet játszott ezekben a csapásokban.
Összegezve azt lehet ezekkel kapcsolatban mondani, hogy Magyarország mindig nyert, ha igazodni tudott Európához, és mindig veszített, ha elfordult tőle. Ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy igenis erősítsük mindazt, ami az európai követelmények megvalósítását jelenti. Nem lehet Magyarország kockázati tényező ebben a térségben. S nem osztom, sőt cáfolom azokat a nézeteket, hogy ma kockázati tényező lenne. Nagyon nehezen, de kivívtuk Európának, a fejlett világnak azzal kapcsolatos véleményét, elismerését, hogy Magyarország stabilizáló tényező lett a közép-kelet-európai térségben. De ezzel összefüggésben is sorsdöntő - azt hiszem, nem kell külön magyarázni egyetlen kormánytagnak sem -, hogy az úgynevezett koppenhágai kritériumokhoz ragaszkodik, és abból semmit nem hajlandó engedni az Európai Unió. Nem enged például a demokrácia, a jogállamiság, a kisebbségi, az emberi jogok érvényesítéséből - hadd ne soroljam. Mint ahogy az is ezekhez a követelményeknek tartozik, hogy nekünk el kell viselnünk a piaci verseny nyomásának is a hatásait - MIÉP-es társaimnak szeretném mondani: így működik ma a világ. Miként úgy működik a világ, hogy az az ország boldogulhat, amely valóban rendelkezik azzal a képességgel, hogy érvényesítse a nemzetközi követelményeket. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, figyelembe kell vennie, másképp nem lesz más a sorsunk, mint hogy Európa peremére szorulunk.
Én úgy ítélem meg ezzel összefüggésben, hogy oda kell figyelni, amit az Európai Parlament az idén megfogalmazott. Szíves figyelmükbe ajánlom, hogy ez év márciusában az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Közép-Kelet-Európa államaiban növekedett, erősödött a rasszizmus, idegengyűlölet, antiszemitizmus. És rögtön hozzá szeretném tenni: az Európai Unió, illetve az Európai Parlament és az uniós kormányok programokat kérnek a társult országoktól. Programokat, méghozzá kétfélét. Az egyik program, hogy hogyan lép fel az adott ország kormánya ezekkel a jelenségekkel szemben, hogyan erősíti a fellépéseit. És a másik: programokra van szükség arra, hogy hogyan lehet meggyőzni az embereket, az ifjúságot s mindenkit arról, hogy milyen mérhetetlen károkat okoznak ezek a jelenségek, és okozhatnak főképpen akkor, ha elszabadulnak ezek a jelenségek. Én mindenütt azt képviselem, itt is azt mondom, hogy ezek a jelenségek nálunk semmivel sem erősebbek, mint Nyugat-Európában. Ez tény. Természetesen ez nem nyugtathat meg bennünket, ezért is van a fellépésre, a programokra és sok mindenre szükség.
Véleményem szerint a csatlakozás ügye alapvetően a teljesítménytől függ. Ahogy szoktuk mondani: a csatlakozás sorsát 90 százalékban az ország által felmutatott teljesítmény és 10 százalékban a tárgyalások döntik el. Ezt azért is szíves figyelmébe ajánlom mindenkinek, hiszen nagyon fontos elem abból a szempontból, hogy az elkövetkező hónapokban, években mit teszünk. Én szíves figyelmébe ajánlom a kormánynak, miniszterelnök úrnak: egy új fejezet kezdődik, kezdődött el az Európai Unióban, s teljesen egyetértek a külügyminiszter úrral, amikor bemutatta, hogy milyen elemei vannak ennek, s ennek a lényege, hogy gyakorlatilag a tagországokban dől el a felvétel. Ma a tárgyalások érdemi szakaszba, fázisba jutottak, és én nagyon fontosnak tartom ezzel összefüggésben - hiszen ők döntenek, nemcsak hogy ők fogják ratifikálni majd ezt, ők döntenek a magyar fejlesztések, a magyar ügyek kezelésében -, hogy rendkívül fontos a kormányfői diplomácia, megnövekedett ennek jelentősége, és még fontosabb, hogy mind a tizenöt tagállammal állandó, élő kapcsolatban legyünk.
(12.30)
Tájékoztatva őket arról, hogy mi történik nálunk, tájékoztatva őket a törekvéseinkről, szándékainkról és így tovább.
A képhez tartozik, bevallom őszintén itt, a közvélemény előtt, hogy én nem örültem a helsinki döntésnek. Megértettem. Megértettem, hogy az Európai Unió a koszovói válság, háború, s a többi kapcsán perspektívát, valamiféle képet akart fölmutatni a többi országnak. Ugyanakkor én elképzelhetetlennek tartom azt, hogy az elkövetkezendő 10-15 évben - most ez csak találgatás -, az elkövetkező években, középtávon 25 tagúvá bővüljön az Európai Unió. Annak viszont örülök ezzel szemben, hogy ilyen döntés született, fölhígítva egy kicsit a luxembourgi döntést, hogy megnövekedett a differenciálás elvének, tényezőjének szerepe a tárgyalásokon. Ez az, amire nekünk - főképpen kormányzati szinten - rá kellene erősíteni. Hogy igenis Magyarország változatlanul a legjobb teljesítményt mutatja fel a közép-kelet-európai térségben.
Ezt azért is fontos aláhúzni, mert az Európai Uniónak tárgyalási menetrendje van, bővítési menetrendje nincsen. Sőt, hozzáteszem, még stratégiája sem igen van. Sőt, menet közben, a tárgyalások folyamán, az egymással folytatott viták keretében alakítja ki igazából az álláspontját. Higgye el nekem mindenki, nagyon sok minden azon múlik, hogy mi hogyan lépünk fel, milyen igényekkel, milyen követelményekkel! Ez kölcsönös. Ők is föllépnek nálunk, nyilvánvaló, de nagy szerepe van annak, hogy hogyan és miként lobbizunk a magyar érdekek jegyében.
Figyelmébe ajánlom mindenkinek, aki az Európai Unió bármely képviselőjével találkozik. Kérem, 1995 decemberében született az Európai Uniónak egy döntése Madridban, a mi részvételünkkel - mert kikérték a mi egyetértésünket -, ennek a döntésnek a lényege, hogy a reformok menete és a bővítés folyamata párhuzamosan halad. Ehhez vissza kell térni, és nem lehet elképzelni, hogy pláne az intézményi reformok netán még elmennek majd egy nagyon kibővített, valamikori európai uniós szerkezethez. Ez a végtelenségig eltolhatná, lelassíthatná a bővítési folyamatot.
Én azt tapasztalom Nyugat-Európában, az európai uniós tagországokban, hogy sajnos nincs, szinte alig van ismeretük erről a térségről, benne Magyarországról. Még politikusoknak sem igen. Él a köztudatban az a feltevés, hogy őnekik mekkora áldozatokat kell hozni a bővítésért. Kedves Képviselőtársaim! Hangsúlyozni kell, hogy ez a biznisz, méghozzá a legkeményebb üzlet, biznisz, amelyben ők is jól járnak és mi is jól járunk. Én nem tudok olyan áldozatról, amit ott - most karitatív szervezeteket leszámítva - hoztak volna azért, amit elértünk. Ezt mi értük el, a magyar nép teremtette meg annak a lehetőségét, hogy legelső helyen állhat ma a csatlakozás megvalósítása szempontjából.
Éppen ezért azt javasolom, gondolkozzon el a kormány, foglalkozzon azzal, vigyék be a Bizottságba, vagy bármilyen módon, hogyan lehet megteremteni a közös kommunikáció lehetőségét az Európai Unió tagállamaival és szervezetével. Rendkívül fontos - hiszen végül is minden ott fog eldőlni a tagállamokban, és a ratifikálás során is -, hogy megismertessük. Miként azt sem lehetne elfogadni, hogy végképp feledésbe merüljön az, hogy Magyarország és benne Budapest regionális, bank-, pénzügyi, kereskedelmi, disztribúciós központ. Ez nagy vonzerőt jelent az Európai Unió tagországai és egyebek számára.
Én azt sem tudom elfogadni, hogy ne csináljuk és ne foglalkozzunk az időponttal. Kérem, az időponttal foglalkozni kell! Ha másért nem is, mert az itt megtelepedett nagyvállalatok további beruházása is függ ettől. Másrészt a belpolitikában, ha nincs időpont, nincs menetrend, akkor feltehetően újra kell fogalmazni vagy újra kell gondolni a költségvetési, gazdasági, pénzügyi politikát. Nem lehet, másképp nem működik a dolog! Arról nem is beszélve, ha beindul a támogatás, az európai uniós támogatás, ahhoz meg kell teremteni a társfinanszírozás eszközeit, pénzügyi, költségvetési, kormányzati eszközeit is.
Nagyon javasolnám azt is - anélkül, hogy bárkiben is kételyt támasztanék az iránt, hogy mi érdekeltek vagyunk Szlovákiával és a többivel való együttműködésben -, hogy ne kössük az ország szekerét egyetlen más országhoz sem. A teljesítményért, ami itt van, mi felelünk; nem azért, ami Szlovákiában, Lengyelországban vagy másutt van. És ha a teljesítmény alapján fognak fölvenni bennünket, márpedig föl fognak bennünket venni, ennek a feltételeit mi, a magyarság, a nemzet, a nép teremtette meg.
Végül még valamit, amit nagyon fontosnak tartok. Ideje beszélni arról, hogy van Közép-Európa, amely Közép-Európának az országai egyre közelebb kerülnek Nyugat-Európához, az összes problémával, feszültséggel, mindennel együtt. Hihetetlenül dinamikus az a fejlődés, például gazdasági téren, ami ebben a Közép-Európában végbement. Nem ugyanez vonatkozik Kelet-Európára. De az én felfogásom szerint, ha a kelet-európai országok látják, hogy Magyarország és a többi élenjáró állam sikerrel veszi az akadályokat, és föl tud zárkózni és be tud integrálódni az Európai Unióba, ez nekik is reményt, biztatást ad ahhoz, hogy érdemes az érdemi változtatásokhoz hozzáfogni, a reformokat bevezetni és sok minden mást. Ezt is tartsuk szem előtt.
Nekem az a határozott véleményem - ezt halkan mondom, de hangsúlyosan -, nemzeti érdeknek tartom, hogy Magyarország mindazok alapján, amit elért, kiemelkedjen, végre kiemelkedjen ebből a térségből.
Köszönöm szépen. (Taps.)
