DR. SZÁJER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az, amit az imént Kovács Lászlótól hallhattunk, a képmutatás csúcspontja volt a Magyar Országgyűlés történetében. (Taps a kormánypárti oldalon.) Miközben hatalmas erőkkel támadták miniszter urat, hogy számoljon el a vagyonával, amikor ezt a parlament előtt megtette, akkor ön azt állította, hogy erre önök nem számítottak és nem is várták ezt. (Derültség a kormánypárti oldalon.)
Egyébként annak a helyzetnek, ami előállt - vagyis hogy egy miniszter vagy egy képviselő ilyen módon kell hogy számot adjon a saját vagyonáról -, önök az okai, az előző koalíció. (Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Taps a kormánypárti oldalon.) Tisztelt Képviselőtársaim! Önök voltak azok, akik minden olyan módosító indítványt, amelyet a Fidesz az előző időszakban a képviselői jogállásról szóló kétharmados törvényhez benyújtott, leszavaztak. Ezért nem lehet jelen pillanatban törvényesen kinyitni azokat a borítékokat, amelyekről önök beszélnek. (Folyamatos zaj.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Egyetértek mind Kovács Lászlóval, mind pedig Csurka Istvánnal abban, hogy ügyeket nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Minden borítékot ki kell nyitni; ha már elmaradt ez tíz éven át, akkor ki kell nyitni a szükséges borítékokat, ki kell nyitni Torgyán József borítékját, Szekeres Imréét, Horn Gyuláét (Taps a kormánypárti oldalon.), Kuncze Gáborét, Kovács Lászlóét, Szájer Józsefét. Minden borítékot ki kell nyitni. És szeretném kérni az önök támogatását, hogy amikor a Házszabályhoz és a képviselői jogállásról szóló törvényhez kétharmados módosító indítványt nyújtunk be, akkor azt - szemben korábbi magatartásukkal, amikor a koalícióban olyan törvényt szavaztak meg, amely ezt nem tette lehetővé - most végre támogassák.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem