DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A reklám kérdéséről való eszmecseréhez azt szeretném hozzáadni, hogy a reklámnak az a káros szerepe, hogy olyasmit is rábeszél az emberekre, a fogyasztókra, ami nélkül jobban meglennének, sőt nemcsak hogy rábeszéli őket, hanem még az ára is megemelkedik. Ez ellen az az orvosság, amiről korábban a mai napon e Házban beszélgettünk, nevezetesen a tiszta verseny. Amikor a szabad piac versenye működik, amikor több eladó van a piacon, nem egy, hanem több és olyan számú, ami lehetőséget ad a fogyasztónak a választásra, akkor a reklám szerepe sokkal kevesebb lesz. Akkor a reklámozó elkölthet akármennyi pénzt rá, a fogyasztó okosabb annál, mint hogy át lehessen ejteni, csak azért, mert a reklám így vagy úgy csinálja.
(A jegyzői széket dr. Juhászné Lévai Katalin és dr. Szabó Erika foglalja el.)
Én nem azt mondom, hogy a fogyasztót nem lehet néha félrevezetni, de nem tartósan. Tehát azt szeretném tanácsolni, hogy ne tekintsük a reklámot valami olyan mumusnak és olyan ördögnek, amely ellen nincs védekezés. Persze, az Országgyűlés dolga az, hogy megóvjuk a fogyasztót és az állampolgárt a félrevezetés ellen. E tekintetben igen. De azért jobb szeretném, ha több figyelmet szentelnénk arra, hogy a fogyasztónak, az állampolgárnak, a polgártársainknak mondjuk el az információkat, és akkor a reklámcsináló maga rájön arra, hogy nem érdemes a pénzét erre elvesztegetni, mert nem fizetődik vissza.
Ha jó a portéka, akkor körülbelül az a szabály fog érvényesülni, ami a régi magyar közmondásban áll, hogy a jó bornak nem kell cégér. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem