DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági reklám területe mindig is kitüntetett figyelmet kapott, és miután érzékeny terület, komoly gazdasági potenciálokat érint, a konszenzusra jutás még a részletkérdésekben sem könnyű. Azzal azonban, gondolom, a Ház mindkét oldalán ülők egyetértenek, hogy vannak mindnyájunk által védendő értékek, amelyeket a gazdasági reklámok semmiképpen nem előzhetnek meg, de még csak nem is veszélyeztethetnek.
A törvényjavaslat, amelynek az általános vitáját ma elkezdtük, alapvetően az uniós jogharmonizációs kötelezettséget tartja szem előtt. Azt azonban sajnálattal kell megállapítanom, hogy hivatkozik ugyan a jogharmonizációs kormányzati program fogyasztóvédelem és egészségvédelem című fejezetére, formálisan eleget is tesz az ebben rögzített kötelezettségeknek, tartalmi szempontból azonban nem vállalkozott akár az uniós szabályoknál szigorúbb rendelkezések kidolgozására.
Különösen fájlalom, e tekintetben csatlakozom Béki Gabriella képviselőtársamhoz, hogy noha a kormányprogramban is kiemelt pontként szerepel az egészségvédelem és az egészség megőrzése, a dohányzás és az alkoholizmus elleni fellépés tekintetében azt az alkalmat, hogy példamutató szabályokat alkossunk, a tervezet elmulasztotta.
Úgy van, ahogy az államtitkár úr mondta: az Európai Bíróság a közelmúltban érvénytelenítette az Unió két évvel ezelőtt megalkotott irányelvét a dohánytermékek reklámozásáról.
A hír hallatán először magam is úgy véltem, hogy ez rendkívül kockázatos fejlemény, hiszen bebizonyosodott, hogy például a hazai, évi közel 30 ezer dohányzással összefüggő haláleset nagy része megelőzhető lenne a dohányárukhoz való hozzáférés korlátozásával, a reklámtilalommal és az adóemeléssel. Amikor azonban módom nyílt tanulmányozni az Európai Bíróság döntését, sőt alkalmam volt személyesen is beszélni az Európai Unió illetékes főbiztosával, megnyugodva érzékeltem, szó sincs arról, hogy a bíróság a dohánytermékek reklámozásának megengedésére akarja szorítani az Európai Uniót. Arról van szó, hogy a kiadott irányelv nem elég konzisztens, és belső ellentmondásoktól sem mentes. S a bíróság olyan irányelv megalkotását látja szükségesnek, amely mentes az általa hibának vélt elemektől. Adott esetben az új irányelv még szigorúbb is lehet, mint az elődje.
És ahogy a főbiztos úr is kifejtette, semmi nem tiltja azt, hogy az Unió tagországai, különösképpen a tagjelölt országok, bátrabbak legyenek a jogalkotásban, adott esetben példát mutassanak az Uniónak. Ezért nem tudok azonosulni az államtitkár úr érvelésével, mert végül is sem a magyar Alkotmánybíróság, sem pedig az Unió nem tiltja az egészségvédelmi megfontolások előtérbe helyezését. És erre, legalábbis a dohányáru és az alkohol reklámozásának következetesebb tilalmára, a felnövekvő generáció védelme érdekében van szükség.
Csak példaként szeretném említeni a dohányáruk reklámozásának a megtiltását a sportrendezvényeken. Emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy a Budapesten 1998-ban megrendezett atlétikai Európa-bajnokság volt a második olyan nagy sportrendezvény, amelynek a szervezői és sportolói az akkori kormány támogatásával deklarálták a füstmentességet. Indokoltnak látnám az azzal való foglalkozást is, hogy minden olyan rendezvénynek, amely állami támogatásban kíván részesülni, vállalnia kell, hogy nem enged teret alkohol- és dohányáruk reklámozásának, és az ilyen termékek gyártóitól támogatást nem fogad el.
A reklámok bizonyítottan befolyásolják a fiatalok fogyasztási szokásait, és akármit mond e tekintetben a nemzetközi dohánylobbi, úgy van, hogy a reklám könnyen ráveszi a serdülő korosztályt, hogy gyújtsanak rá, próbálják ki. Hatásvizsgálatok igazolták, tisztelt képviselőtársaim, hogy a reklámok korlátozása igenis csökkenti a fogyasztást.
(16.30)
Franciaország 1993-ban vezetett be egy rendkívül konzisztens reklámtilalmat. Ez 14 százalékkal mérsékelte a fogyasztást. Finnországban régebbi keletű ez a teljes körű tilalom - '78-ból származik -, 37 százalékos volt a fogyasztáscsökkenés, és sorolhatnék más példákat is más kontinensről.
Azt gondolom, hogy tudatában kell lennünk annak, hogy a dohánymonopóliumoknak az egyébiránt Magyarországon különösképpen agresszív reklám- és marketingtevékenysége a serdülőket veszélyezteti, és sajnálatos, hogy erre a kihívásra nincs igazán válasz, elnézőek vagyunk, és azt hiszem, hogy e tekintetben akár megnyitja a reklámtörvény módosítása az ezzel foglalkozó szakaszokat, akár nem, a legsürgősebben megoldást kellene találnunk. A magam részéről ezt feltétlenül javaslom.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat a jogharmonizációs kötelezettségek mellett a hatályos szöveg egyes részeinek a pontosítására törekszik. Aggálymentesen elfogadhatónak ítélem a szexualitást öncélúan bemutató és pornográf reklámokkal szembeni korlátozásokat.
Nem tartom azonban aggálymentesnek a gyógyszerekkel összefüggő új szabályozásokat. A gyógyszer fogalmának átvétele az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló törvényből indokolt és precíz. Egyetértek a Magyarországon nem forgalmazható, illetve nem alkalmazható gyógyszerekről készített reklámok közzétételének tilalmával is. Nem egyértelmű azonban, hogy a gyógyszerismertetés fogalmának az orvosokon és gyógyszerészeken túlmutató kiterjesztésére milyen szakmai indokok alapján van szükség.
Ugyanis a javaslat az eddigi definíciót kiegészíti azzal, hogy a gyógyszerismertetés szólhat az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőknek is. Ez a kiterjesztés azon túlmenően, hogy szakmailag vitatható, véleményem szerint ellentmond a kormányzatnak a gyógyszerkiadások visszafogására irányuló törekvéseinek is, amit természetesen más indokokból a költségvetési vitában bíráltunk is, mert itt tudatos alátervezésről van szó. Az azonban egy másik kérdés, hogy akkor a kormány más oldalról miért szorgalmazza az orvosok és a gyógyszerészek körében végzett gyógyszerreklámok, promóciós tevékenységek visszafogását. Itt némi ellentmondás érzékelhető.
A hatályos rendelkezések ez idáig zárt rendszert alkottak, miután az egyetemi végzettségű gyógyszerismertető a szintén egyetemi végzettségű, gyógyszerek rendelésére és forgalmazására jogosult orvosokra és gyógyszerészekre összpontosította a tevékenységét. Ez a kiterjesztés most a főiskolai és középfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőket is bevonja ebbe a körbe.
Azt gondolom, hogy persze hasznos az ő számukra is a gyógyszerekkel, illetve a hatóanyagokkal kapcsolatos számos ismeret, úgy vélem azonban, hogy ezeket az ismereteket nem gyógyszerismertetés, hanem a továbbképzések körében kell az érintetteknek megszerezniük.
Végül, képviselőtársaim, sajnálattal kellett konstatálnom az egészségügyi és szociális bizottság ülésén, hogy a gazdasági tárca a gyógyszerellátás felelős szereplőivel elfelejtette egyeztetni a törvényjavaslat ezen részeit. Azt a bizottság ülésén elhangzott kifogást, hogy ez az egészségügyi tárca feladata lett volna, nem tudtuk érdemi információként értékelni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem