DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Herényi Károly képviselőtársam említette, hogy a törvényjavaslat előkészítését szakmai megbeszélés előzte meg. Én magam is mondtam világosan, hogy a megtévesztő és az összehasonlító reklám paragrafusaival kapcsolatban egyértelműen érződik ez a szakmai megbeszélés, de a többi paragrafussal kapcsolatban nem nagyon érződik; akik a reklámozáshoz értenek, tudják, hogy ezt mire értem.
A másik pedig: én nem is ezt kifogásoltam, hanem azt, hogy az előző ciklusban nyilvánvalóan szóltam arról, hogy az ellenzéki képviselőtársaim is részt vettek a törvényjavaslat elkészítésében. Megemlítettem Sasvári Szilárd képviselőtársamat, aki ha itt lenne, elmondaná, hogy mennyi pozitív véleményt mondott el a törvényjavaslatról. Én azt kifogásolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elkészítésébe véletlenül elfelejtették meghívni az ellenzéki képviselőket, pedig azt hiszem, jót tett volna a törvényjavaslatnak, a módosításnak, ha mi is néhány gondolattal hozzájárulunk a jobb törvényjavaslathoz, a jobb módosításhoz.
Én ezt mondtam, és a kormány nem mondhatja, hogy valamelyik ellenzéki képviselő is részt vett ezen a megbeszélésen, mert tudtommal senki nem vett részt, jómagam sem és mások sem.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem