GLATTFELDER BÉLA

Teljes szövegű keresés

GLATTFELDER BÉLA
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Lezsák Sándor képviselő úr felszólalását rendkívül tisztességesnek, az abban elmondottak nagy részét megfontolandónak tartom, de néhány kérdésben szeretnék pontosítást tenni annak érdekében, hogy azok, akik a vitánkat hallgatják, pontosan tudják, milyen jogaik lesznek majd a törvény alapján, illetve hogy már ma is milyen jogaik vannak, hogy tévedésbe ne essenek.
A törvényjavaslat például olyan esetben, amikor egy reklám azt hirdeti, hogy a szemüvegét valaki váltsa ki lézeres beavatkozással, és ennek a kockázatairól, veszélyeiről, esetleg arról a tényről, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez a beavatkozás a szemüveget helyettesíteni tudja, nem tájékoztatja a reklámot olvasókat vagy az arról értesülőket, akkor ez egy megtévesztő reklám lesz, és ezt be fogják tiltani. Tehát a most előterjesztett törvényjavaslat alapján ilyen jellegű reklámokat nem lehet majd közzétenni.
Egyébként már a hatályos törvénynek is rendkívül jelentős szankciói vannak, amelyek érvényesek lesznek mindazokra a tényállásokra, amelyeket most ez a törvényjavaslat megfogalmaz, például a szexuális reklámokkal kapcsolatban is. Hiszen az ilyen, törvénybe ütköző reklámok folytatását megtilthatják, megszüntethetik ezeknek a reklámoknak a közzétételét, és reklámfelügyeleti bírság is kiszabható, amelynek a felső határa - a magyar jogban egészen egyedülálló módon - korlátlan, maga a csillagos ég, tehát akár több tízmillió forintos bírság is kiróható, ha valaki reklámfelügyeleti vétséget követ el, törvénybe ütköző reklámot tesz közzé. Tehát itt a szankciórendszer nagyon szigorú, és reméljük, hogy ezzel a lehetőséggel a hatóságok élni is fognak, és a törvénybe ütköző reklámokat meg fogják akadályozni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem