MOLNÁR OSZKÁR

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR OSZKÁR
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem hozzászólást, mert a két SZDSZ-s képviselő felszólalására szeretnék egy-két gondolattal reagálni. Azt már többször észrevettem itt a parlamentben, hogy az emlékezetük olykor-olykor szelektív, és úgy látom, ebben az esetben is.
A kezemben tartok egy 1997. június 25-i Népszabadságot, amely a reklámtörvény megszavazása után került az újságos bódékba. A következőket írja: "Kevésbé szigorú, sok esetben indokolatlanul engedékeny lett a reklámtörvény. A rengeteg elfogadott módosító javaslat sokak szerint a különböző lobbik hathatós nyomására fölhígította a szigorúbb változatot, sőt még a liberálisabb variációt is enyhítették. A törvényt tegnap 198 igen, 60 nem szavazattal és 23 tartózkodás mellett fogadták el. A módosító indítványok közül inkább a könnyítőket szavazta be és a korlátozókat ejtette ki a tisztelt Ház. Lényegében az eddigi gyakorlatot szentesítette. Szabaddá tette az új törvényt, amit eddig elvben tiltottak a rendelkezések, csak az alapvető szabályok kaptak helyet a törvényben. Csehák Judit szocialista képviselő keddi sajtóértekezletén sajnálatosnak nevezte, hogy a honatyák 80 százaléka megszavazta a szigorítások enyhítését, noha a fejlettebb országokban a törvénykezési gyakorlat ezzel éppen ellentétes. Az eredeti előterjesztéshez képest olyan törvényjavaslat született, amely egyértelműen a reklám- és dohányipari lobbik érdekeit szolgálja. - vélekedik Csehák Judit." A '97-es törvény után hangzottak el ezek a dolgok.
Akkor önöknek egy elég komoly parlamenti többség birtokában, úgy gondolom, lett volna módjuk és alkalmuk arra, hogy egy lényegesen szigorúbb változatát szavazzák meg az akkor benyújtott törvénytervezetnek. Most már ez nehezebb. Azért nehezebb, mert közben az Európai Parlament és a Tanács a dohányreklám-irányelv megsemmisítésére tett javaslatot olyan jogalapon bocsátotta ki, amelynek alapján a dohányreklámok tilalmának nem lett volna helye, a dohányreklámok megtiltására nem lett volna jogalkotási hatásköre. Egyébként a magyar Alkotmánybíróság 37/2000. számon elutasította azt a kérelmet, amely a dohányreklám-szabályozás alkotmányellenességének megállapítására irányult.
Tehát most már van két ilyen határozat, amely azóta született, egy az Európa Tanácsban, egy pedig a magyar Alkotmánybíróságon. Egyébként pedig, sajnos én dohányzom, nem értek egyet azzal, hogy bárhol is a dohánygyárak reklámot megjelentessenek, ez az én magánvéleményem. Viszont még egy dolgot szeretnék nagyon röviden felolvasni. Egy külföldi közvélemény-kutatás: a megkérdezettek szerint főleg az élelmiszerek és a csokoládék esetében az ismertséget jelentősen befolyásolják a reklámok, ez viszont a dohánytermékeknél csupán 53 százalékban igaz. Azt azonban egyetlen személy sem állította, hogy a reklám hatására szokott volna rá a dohányzásra. (Dr. Takács Imre: Pedig ez igaz.) Ez érdekes, ezen el lehet gondolkodni, és úgy gondolom, ebben van valami. Engem például, hangsúlyozom, mint dohányzót, abszolút nem érdekel az, hogy bárhol látok egy dohányreklámot, az viszont sokkal inkább érdekes, ha egy filmet nézek este, és a filmben rágyújtanak. Ez sokkal inkább arra ingerel, hogy én is újra rágyújtsak - sajnos. Viszont ami még érdekes, hogy a dohányreklámok a már dohányzókat szeretnék elérni, és ezeket kívánják orientálni vagy átszoktatni a saját termékeikre. Ebben viszont, azt hiszem, újra csak van valami elég nagy igazság.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem