BALCZÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Örülünk annak, hogy úgy tűnik, ezt a törvényjavaslatot a parlament minden pártja támogatja. Kegyelmi pillanatról ugyanakkor nincsen szó.
Nem értek egyet Géczi József Alajossal abban, hogy fordulópont lenne 1989 januárja, Pozsgai Imre bejelentése. Fordulópontot jelentett az MSZMP-n belüli platformok harcában, nem pedig a nemzet számára. Annak bejelentése, hogy a legújabb történelmi kutatások alapján népfelkelésnek minősíthető - és ezt a bejelentést egyébként a február 11-i központi bizottsági ülésen Grósz Károly már igyekezett visszavonni -, nos, ez kizárólag az MSZMP-n belül jelentett fordulatot. Az igaz az lett volna, ha azt mondják: hazudtunk! Hazudtunk eddig, nem ellenforradalom volt, hanem forradalom és szabadságharc. Mert mi ezt tudjuk! Nem történészműhelyekből kellett ennek kiderülnie!
Egyébként pedig: kisajátítás. Senki nem jogosult arra, nem is akarja kisajátítani 1956-ot. De a feloldódás és a megbékélés csak akkor következhet be - bár bekövetkezne! -, ha az a sorrend megtörténik, aminek az első lépése a bűnbánat, az őszinte bűnbánat, a bocsánatkérés, majd a megbocsátás. Ezeknek a lépcsőknek személyekre vagy adott esetben csoportokra való megtörténte nélkül arról beszélni, hogy itt egyesek kisajátítanak, és létrejött a teljes megbékélés - hamis.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem