DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Megtiszteltetés számomra, hogy itt és ma egy olyan törvényjavaslat előterjesztője lehetek, amely törvényjavaslat egy hiányzó láncszemet pótol, egy olyan hiányzó láncszemet, amely mind ez idáig 1956 üldözötteinek jogi és erkölcsi rehabilitálásához hiányzott.
Idéznék a törvény preambulumából: "A törvények tükrözik a jogalkotó értékrendjét. Az Országgyűlés korábbi három semmisségi törvénnyel egyértelművé tette, hogy melyek azok a büntető anyagi jogszabályok, amelyek megalkotása, léte, alkalmazása nem fér össze a jogállamisággal. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc miatt elszenvedett törvénysértések maradéktalan orvoslása érdekében indokolt, hogy a leszámolást szolgáló és kiszolgáló eljárási szabályok alkalmazásával történt elítélések tekintetében a törvényhozás hasonló értékítéletet fogalmazzon meg."
Az expozémban három olyan kérdésről szeretnék beszélni, amely e javaslat előkészítését és benyújtását tette indokolttá. Az első az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggő elítélésekre vonatkozó jelenlegi szabályozás. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségét és emlékét az első szabadon választott Országgyűlés 1990. évi XXVIII. törvényében örökítette meg. Ezt megelőzően az 1989. évi XXXVI. törvény rendelkezett már az 1956. évi forradalommal és szabadságharccal összefüggő egyes elítélések orvoslásáról.
Az eltelt idő tapasztalatai azonban sajnálatosan azt mutatják, hogy máig sem maradéktalan a forradalommal és szabadságharccal összefüggésben történt elítélések orvoslása: nem válhattak semmissé eddig az olyan ítéletek, amelyeket a leszámolás igényéhez alakított különleges, statáriális eljárási rendben és kifejezetten egy adott politikai koncepció mentén hoztak. E korábbi törvény kiindulópontja a büntető törvényben szereplő bűncselekmények köre volt, a törvény ezek egy részét politikai bűncselekménynek, míg ezen kívül eső egyes bűncselekményeket köztörvényes bűncselekményeknek minősített. Mindkét körben a népfelkeléssel, illetve az ahhoz kapcsolódó harci cselekményekkel való összefüggés volt az a további elvárás, ami a semmisséget megalapozta, a köztörvényes körbe tartozó bűncselekmények esetében pedig még további követelmény volt az elkövetés méltánylást érdemlő körülménye. A politikai cselekmények körébe vont bűncselekmények miatti elítélések tekintetében a semmisség lehetősége maradéktalan.
Ugyanakkor az 1989-es szabályozás érzéketlen maradt két körre: egyrészt a köztörvényes kör bűncselekményen kívüli, ám nem politikai bűncselekménynek a forradalommal összefüggő elkövetése miatti elítélésekre, másrészt a politikai szándéktól vezérelt, elfogult, illetve a bűnösség megállapítását vagy büntetés kiszabását lényegesen befolyásoló megalapozatlansággal vagy eljárási szabálysértéssel terhelt elítélésekre.
Előterjesztőként a mai jogállami értékrendet félreérthetetlenül tükröző új törvény megalkotását javasoljuk, és ebben kifejezetten mellőzzük a korábbi, az első szabad választásokat megelőző törvény értékrendjét felelevenítő szóhasználatot.
Tisztelt Országgyűlés! A második kérdés a törvényjavaslat alapgondolatát érinti. A semmisségi törvények természetéből adódik, hogy azok elszakadnak az elkövetés és az elbírálás idején hatályban lévő pozitív jogtól; az utóbbi fölé egy más, magasabb elvi jogi értékrendet helyeznek, így nem a szorosan vett tételes jogon nyugvó jogértelmezési kritika vezet a semmisségi törvények megalkotásához, hanem csakis egy külső szempont: a jogalkotó értékrendje. Aki ezzel a felfogással vitába száll, az óhatatlanul pártját fogja az összes modern diktatúra, a kommunizmus és a nemzetiszocializmus embertelen büntető anyagi és eljárási szabályainak is.
Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás politikai szándéka megtervezett szempontok alapján ítélkezett. Ezt világosan kifejezi a forradalom leverését követően alkotott különleges eljárási szabályok sora.
(8.10)
Ezek tételesen: a rögtönbíráskodásról szóló '56. évi 28. törvényerejű rendelet, illetve az ezt kiegészítő '56. évi 32. törvényerejű rendelet, melyek 1956. december 10-én, illetve 1956. december 13. napjától '57. november 3-áig voltak hatályban; a gyorsított büntetőeljárás szabályozásáról szóló 1957. évi 4. törvényerejű rendelet, amely az 1957. évi január 15. napjától 1957. július 3-áig volt hatályban; a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsának felállításáról és eljárásának szabályozásáról szóló 1957. évi 25. törvényerejű rendelet, amely 1957. április 6-ától 1957. július 3-áig volt hatályban; a népbírósági tanácsokról és a bírósági szervezet, valamint a büntetőeljárás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló '57. évi 34. törvényerejű rendelet, amely 1957. június 15. napjától, illetve egy részében 1957. július 3. napjától 1961. április 16-áig volt hatályban.
Megkérdezhetjük, hogy mire föl. Kérdezhetjük most, néhány nappal annak a november 4-ének az évfordulója után, amikor az idegen túlerő már leverte a magyar forradalmat és szabadságharcot. Semmi akadálya nem lett volna annak, hogy akkor, a forradalom leverése utáni időszakban már az október 23-a előtt hatályban volt eljárási és anyagi jogi szabályok szerint történjen az ítélkezés. Mégsem így történt. Hiszen erről döntöttek a külső és a belső elnyomók.
A történetírás igazságfeltárása után végre elérkezett annak az ideje is, hogy a jog és a törvényhozás is véglegesen lezárja ezt a máig nyitott és szégyenteljes kérdést. A korabeli különleges eljárási szabályok ugyanis idegen testként olyan környezetet alkottak, amelyben nem voltak adottak a pártatlan és az elfogulatlan jogalkalmazás feltételei. Alkalmazása esetén eleve reménytelen volt annak a helyzete, akinek cselekményét a forradalommal összefüggésbe hozva bírálták el. A "különleges" szabályok léte és e szabályok kötelező alkalmazása tehát az ítélkezést olyan környezetbe helyezte, ahol eleve kizárt a pártatlanság, elfogulatlanság. Ilyenkor pedig nem lehet beszélni a jogalkalmazó szakmai kontrolljának működéséről sem.
A kormány és a magam meggyőződése is az, hogy a forradalommal összefüggésbe hozható és a különleges szabályok útján történt elítélés a kvázi politikai bűncselekmények miatti ítélkezéseknek tekinthető. Ez következik egyfelől a forradalommal összefüggő ítéletekből kiolvasható megállapításokból, másfelől önmagában a különleges szabályok útján történő ítélkezésből. Ez a két feltétel együttesen eredményezi azt a helyzetet, amely a forradalommal összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény miatti elítéléshez hasonló. Nyilvánvaló, hogy hasonlóan is kell ma a jogalkotónak erre reagálni. A törvényjavaslat tehát az alkalmazott, időleges és diktatórikus eljárási jog miatt vélelmezi az elfogultságot.
Azokban az ügyekben, amelyekben a törvényjavaslatban felsorolt különleges eljárási szabályokat alkalmazták, a rendes bírósági eljárást meghaladó különleges, egyfajta politikai célt kiszolgáló szabályok szerint jártak el. Ezért nincs jelentősége, hogy konkrétan milyen törvényi tényállás miatt történt az elítélés, csak annak, hogy az elítélés a forradalommal összefüggött. A javaslat így nem egy utólagos körülményt állít a középpontba, hanem egy olyat, amely az elítélés időpontjában is meghatározó volt. E konstrukcióra tekintettel vélelmezzük az elfogultságot, s ezért született ez a törvényjavaslat.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat meghatározza azon jogszabályokat, amelyekkel történt elítélés a mai jogállami értékrendünkkel össze nem egyeztethető. E szabályok bevallottan a szabadságharcban részt vett forradalmárok, szabadságharcosok elleni megtorlás igényével készültek, a hatalom pedig jogi és más eszközökkel messzemenően gondoskodott arról, hogy a "jogalkalmazás" során e követelmények keményen érvényesüljenek. A javaslat az elítélés mikéntjére helyezi a hangsúlyt, az időbeli hatály tekintetében sem a felrótt tett elkövetési időpontját nem veszi alapul. A hangsúly azon van, hogy az eljárás bármely szakaszában történt-e különleges szabály alkalmazása. Ha igen, akkor az ilyen elítélés, ha a forradalommal, illetve a harci cselekményekkel összefüggésben történt, semmisnek tekintendő.
A korábbi semmisségi törvények alapján hozott döntéseket nem kell felülvizsgálni, és az ezen törvényjavaslat szerinti semmiségi okok egyike sem helyettesíti a valamely korábbi semmisségi törvényben meghatározott okot. Mégis előfordulhat, hogy egy elítélés több semmisségi törvény alapján is minősülhet. Ez esetben nyilván azt kell figyelembe vennünk, ami a semmisség szempontjából a legtágabb körű.
Tisztelt Országgyűlés! A harmadik kérdéskör a semmisség igazolásával kapcsolatos eljáráshoz kötődik. Javaslatunk 2. §-a szerint azok az elítélések, amelyeket a törvény semmisnek nyilvánít, a törvény erejénél fogva semmisek, úgy válnak semmissé. A millenniumi Magyarország jogállami törvényhozásának értékítélete az, hogy az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások egyik eszközének tekinthető a diktatórikus és koncepciós jogszabályok alapján történt elítélés, ezért semmis. Ez a törvény által kinyilvánított semmisség az érintettek részére azonban csak akkor jelent valóságos elégtételt, ha hivatalos igazolást kapnak arról, hogy elítélésük a törvény hatálya alá tartozik.
(8.20)
A javaslat az igazolási eljárás lefolytatására és az igazolás kiadására az első fokon eljárt bíróságot, illetve annak jogutódját ruházza fel. E törvény végrehajtásakor a bíróságoknak csak azt kell majd vizsgálniuk, hogy elődeik e törvénnyel érintett különleges eljárási szabályok alapján jártak-e el egykor, ez pedig jogalkalmazási mérlegelést nem igényel.
Látszólagosan csak mérlegeléssel lenne megállapítható azonban, hogy az elítélés a forradalommal, illetve harci cselekménnyel összefüggésben történt-e. A mérlegelési helyzet azonban mégiscsak képletes, azért, mert a jogszabályok, amelyeket a törvényjavaslat semmisnek nyilvánít, kifejezetten politikai indíttatású megtorlás érdekében születtek meg, és csak arra szolgáltak, hogy a forradalmárokkal szemben lehessen büntetőjoginak feltüntetett eszközökkel gyorsan fellépni.
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek, forradalmároknak, szabadságharcosoknak a becsületét kívánja visszaállítani. Ezért bízom abban, hogy ehhez partner lesz minden magyar országgyűlési képviselő.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
