DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma, 2000. november 8-án, úgy látom, kegyelmi pillanatoknak, kegyelmi perceknek vagyunk a tanúi a Magyar Országgyűlésben. Néhány emésztetlen mondat és egy disszonáns felszólalás kivételével nagyon régóta ez az első olyan pillanat - és ez nem a Fideszé, ha most valaki kételkedne (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) - hosszú idő óta, amikor a patkó mindkét oldalán teljes egyetértés van abban, hogy mindaddig, amíg 1956-ot a magyar nemzet tudatában helyre nem tesszük, mindaddig, amíg el nem végezzük azokat a munkákat - mind a jogi, mind az erkölcsi rehabilitálás tekintetében, mind '56 értékelése tekintetében -, amelyek erre a nemzedékre várnak, addig ez a folyamat nem zárható le. Mindaddig, amíg ezen a napon, október 23-án nem tud a nemzet újra együtt ünnepelni, addig nekünk dolgunk van.
Ezért én a magam részéről nem a jogi kérdéseket akarom elsősorban sorba járni, hanem egyfajta szocialista politikai-etikai kiindulópontot szeretnék felvázolni. És azt is hozzátenném - szelíden vitatkozva Csákabonyi Balázzsal -, én nem fogadom el azt a felosztást, hogy van szociáldemokrata nézőpont és polgári nézőpont, ezt a felosztást nem mi kezdeményeztük, és azt gondolom, mi szocialisták ezt nem fogjuk átvenni. Nincs két Magyarország; egy Magyarország, egy demokratikus Magyarország van, és világtörténelmileg is az a helyzet, hogy a szociáldemokrácia és a polgári demokrata nézőpont szervesen összetartozik, a kettő egymás nélkül nem jött volna létre, mind ahogy 1956-ban is összekapcsolódott ez a kettő. A demokratikus szocialista nézőpont tehát '56 értékelésének tekintetében - a nagy értékítéleteket nézve - nem különbözik semmilyen polgári nézőponttól, és azt hiszem, helyesebb lenne inkább emberi és demokratikus nézőpontokról beszélni.
A Szocialista Párt születésének alfája és ómegája volt az 1956-hoz való viszony megítélése. A konzervatív baloldali pozíció és a progresszív baloldali pozíció szétválása 1988-89-ben mindaddig nem volt egészen világos, amíg 1989 januárjában az a bizonyos drámai bejelentés az akkor egyik politikai bizottsági tag, Pozsgai Imre részéről meg nem történt. Innen kezdve, 1989 januárjának végétől Nagy Imre újratemetéséig Magyarországon összeért a nemzet, hiszen a haladás és a maradás erői egyértelműen az 1956-hoz való viszonyban mérték magukat: aki 1956 tabuján nem tudott túllépni, az egyértelműen a maradás vagy a hallgatás erőihez sorolódott, aki 1956-ot a maga számára megemésztette, az előre ment.
Ezért én - úgy is, mint a Szocialista Párt egyik, most már alapító atyává öregedett tagja - szeretném felhívni a figyelmet arra, amit nagyon sokan elmondtak már, de mégsem halljuk meg egymás szavát, hogy 1956 sem értékelhető az akkori, mondjuk így: progresszív baloldal mozgása nélkül. Hiszen ez a mozgalom úgy indult 1953-ban, amikor Sztálin halála után nyílt egy kis mozgási lehetőség az értelmiség számára, hogy azok a baloldaliak, akik a háború, a fasizmus, a nyilas uralom után 1945-ben a fényes szelek szárnyán azt gondolták, most eljött egy olyan világ, ahol Magyarország túlhalad a még meg sem szilárdult és Magyarországon igazán soha ki nem bontakozó polgári demokrácián, azon az akkor lezárt, korábbi világon, az a nemzedék 1953-tól ráébredt arra, hogy őt becsapták, hogy ő egyfajta hamis torzulások mentén végül is egy sztálinista ideológiát szolgált a vélt baloldali erkölcsi forradalom helyett. Ezért nem véletlenül nevezik tisztító viharnak ezt az '53-56 közötti időszakot.
Önök is nagyon jól tudják, hogy az akkori értelmiségi mozgalom, egyetemista mozgalmak, amelyek a 23-ai tüntetés, illetve az előző hetek-napok mozgalmának a gerincét alkották, a szocializmus megújításáról beszéltek elsősorban - természetesen már akkor is megjelentek kifejezetten polgári követelések is. Elsősorban erkölcsi tisztulásról beszéltek, elsősorban a sztálinizmus önkényuralmától, a koncepciós perektől és egyéb, sötét múlttól való megszabadulást hirdették, meghirdették a szocializmus kiszabadítását a sztálinista ellenforradalom igájából. És a forradalmi napok során eljutottak odáig, hogy október 28-án, Nagy Imre vezetésével azt is felismerték, hogy a két erőnek: a szocializmus megtisztítását, megújítását hirdető baloldali erőknek és a felkelőknek egyesülniük kell, hogy ez a kérdés nem oldható meg a nemzet szuverenitása és a demokratikus szocializmusnak a polgári demokratikus értékekkel való egyeztetése nélkül.
(9.40)
Ez a pozíció egyértelművé teszi, hogy Magyarország demokratikus baloldala - így az MSZP - is véleményem szerint ehhez a kérdéshez egyértelműen konstruktívan kell hogy viszonyuljon, még akkor is, ha valóban nagy baj van az október 23-ai ünnepségek körül.
Nagyon sokan fölvetik, itt is elhangzott, hogy valami okból ez az ünnep még mindig nem vált a nemzet egészének ünnepévé, de én azt gondolom, hogy itt minden politikai erőnek és minden visszaemlékező erőnek önmagával is szembe kell nézni, amikor magyarázatot keres. Hiszen nem elegendő az a magyarázat, hogy itt még kevés idő telt el. Túl sok itt a kisajátítási kísérlet, ezért ezt a kérdést össznemzeti szempontból újra át kellene értékelni. Hiszen most is megjelentek az október 23-ai ünnepségeken olyan sötét erők, amelyektől, gondolom, még a MIÉP is el fogja magát határolni.
Elhangzottak itt a sztálinista koncepciós perek. Valóban, a sztálinista koncepciós perek fantasztikus torzulását találták ki az emberi ítélkezésnek, hiszen az ártatlanság vélelmét burzsoá kategóriának nyilvánították, visszatértek a feudális joghoz, elegendőnek tartották a beismerést. Sőt, azt is mondták, a klasszikus sztálinista felfogás az volt, hogy aki a szocializmus ellen lázad, az nem is politikai bűncselekményt követ el, hanem az köztörvényes bűnöző. Sőt, az ötvenes-hatvanas években azt is kitalálták hozzá a Szovjetunióban, hogy aki a szocializmus, mármint az államszocializmus, a kommunizmus értékei ellen lázad, nemcsak hogy köztörvényes bűnöző, hanem valószínűleg nem is normális - ezért nagyon sokakat a Szovjetunióban ideggyógyintézetbe küldtek. (Rozgonyi Ernő: Például akik a MIÉP-re szavaztak, Horn Gyula szerint, igaz?)
Azt gondolom, hogy ez a törvény azért is fontos, mert olyanokat érint, akik az '56-os forradalomban nagyon őszinte szívvel vettek részt, és általában furcsa módon ezek a megtorlások, kivégzések sok esetben éppen azokat sújtották, akik nem is a felkelésben vettek részt, tehát nem fogtak fegyvert, hanem a munkástanácsokban és másutt a munkástulajdonért, az önkormányzatiságért küzdöttek. Ezek sok esetben éppen azért maradtak itthon, mert azt gondolták, hogy mivel ők nem vettek részt a felkelésben, ezért ők mentesek mindenféle bosszúállási veszélytől. Nagyon sok esetben váratlanul érte őket, hogy '57 tavaszán-nyarán egyszer csak megjelentek a karhatalmisták és elvitték őket, és vagy bíróságon kívüli, vagy bírósági rögtönítélő eljárás alá vonták őket.
Egyetlenegy példát szeretnék említeni. Van nekünk Gödön egy szocialista barátunk, aki Gödöllőn volt az egyetemista zászlóaljnál. '57-ben őt is bevitték a karhatalmisták. Éppen talán már agyon is verték volna, amikor bedobták egy terembe, ahol egy karhatalmista meglátta, és azt mondta: Domi bácsi, ha maga ellenforradalmár, akkor itt nem volt ellenforradalom. Ilyenek is előfordultak '56-ban, hogy ez a karhatalmista szembenézett önmagával, mert ismerte az urat '46-ban, amikor néptanítóként őt ábécére tanította. Ez a karhatalmista meghasonlott önmagával, ezt a karhatalmistát eltávolították. Nem is tudjuk, valószínűleg bosszúállás áldozata lett, míg ez az '56-os munkástanácsos forradalmi bizottsági tag megmenekült.
Tehát ezt a kegyelmi pillanatot nem szabad azzal elrontani, amit itt az egyik hozzászólásban hallottunk, hogy azt keresgéljük, melyik politikai erőnek milyen esetleges belső meghasonlása van ebben az ügyben. Itt az azonossági pontokat kell keresni. És azt tenném a végére - és nem szólnék, ha még miniszterelnök lenne, és nem is szorul az én védelmemre az itt megtámadott személy -, nem szokás keresztény teológiai konferenciákon sem arról beszélni, hogy Szent Pál Saul korában üldözte a keresztényeket (Moraj, közbeszólások. - Az elnök csenget.), még akkor sem, ha ez a bibliai hasonlat talán sokak számára merész. Én azt gondolom, hogy aki '56-ot elfogadta, átértékelte, későbbi tevékenységével magáévá tette, az már nem tartozhat ilyenfajta ítéletek alá.
Tehát örüljünk annak, hogy 1956 lassan elfogadásra kerül a társadalomban, és ezzel a jogi szabályozással, ami előttünk áll, egyfajta megbékélés felé tudunk elindulni.
