KÉKKŐI ZOLTÁN
KÉKKŐI ZOLTÁN
KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a törvényjavaslat részleteinek a boncolására rátérnék, szükségesnek tartom egy-két olyan példa bemutatását, amely még jobban kidomborítja a sokszor jogot is semmibe vevő bosszúállást, amit az 1956-os forradalom és szabadságharc után kívülről irányított magyar bíróságok hoztak magyar állampolgárok ellen.
Én nem vagyok jogász, de a lelkünkbe plántált jogérzés alapján olyan felháborító dolgok tanulmányozhatók a lezajlott büntetőperek aktáiban, amelyek megörökítésre érdemesek. Ne gondoljunk itt csak a duplanullás, nagy volumenű perekre, azok koncepciójára. Tekintsünk be sokkal kisebb kaliberű ügyekbe is, amelyekhez hozzátartoznak az 1956-ot követő közvetlen megtorlások utáni perek. Ezekben annak ellenére hoztak büntetőítéleteket, hogy az 1963. évi általános amnesztia, amely a szabad világ nyomására következett be, Nagy Imre és társainak meggyilkolása után, a következő időkre már büntetlenséget biztosított volna. Úgy érzem, többek között a rekordok könyvébe kívánkozik olyan ítélet, amelyben magyar bírák a szabadságharcosokra terhelték az általuk kilőtt szovjet harckocsik értékét. Az ilyen kiegészítő ítéletek szenvedői a börtönben számolgatták, hány száz évig kellene élniük, hogy ezt a rájuk rótt büntetést egalizálhassák.
Nem hiszem, hogy a világon bárhol történt volna ehhez hasonló eset, hogy a hazáját védelmező, a hazájáért szenvedő szabadságharcosokra ráterhelik annak az ellenségnek a kilőtt hadfelszerelését, amely százezres tömeggel, több ezres harckocsival megerősítve pusztított el egy szabadságáért küzdő, eltipróival szembeszálló kis nemzetet. Gondolom, a nyugati világ még nem hallott erről a borzalomról, így ezt és az ehhez hasonló történéseket is ismertetni kellene velük, hogy tisztábban láthassanak 1956 és az utána következő bosszúhadjárat ügyében. Arra, hogy ez nem volt elmélet, bizonyíték az is, hogy az ilyen módon elítéltektől a börtönben is levonták, amennyiben ott dolgozott, a megfelelő részleteket, amit természetesen az ártatlanul elítélt családja sínylett meg.
Maga a törvényjavaslat indoklása is a következőket mondja: Az eltelt idő tapasztalatai mutatják, hogy nem maradéktalan az 1956. évi forradalommal és szabadságharccal összefüggésben történt elítélések orvoslása. Nem válhattak semmissé eddig olyan ítéletek, amelyeket a leszámolás igényéhez alakított eljárási rendben, politikai koncepció mentén hoztak. A javaslat célja, hogy a semmisség révén ezen elítélések tekintetében nyújtson erkölcsi, jogi és politikai elégtételt.
Ugyancsak érdemes felfigyelni arra a jelenségre, hogy milyen előrelátó volt ez a bosszúhadjárat. Már az 1956-ban, 1957-ben lezajlott perek idején előregondolt tíz évet, és tudomásom szerint az előző századokból vett francia példák alapján néhány ítéletet félretett, amelyeket előszedhetett a tízéves évfordulón, mert remegett a forradalom újrakezdésétől, és az általános amnesztia ellenére előrángatott, nagy nyilvánosság előtt megrendezett perekkel akarta felkelteni azt az emberi félelmet, amely megakadályozza a legkisebb forradalmi fellépést is. Ezek összecsengenek az indoklásban szereplő gondolatokkal.
(9.30)
Az 1956. évi forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás politikai szándéka megtervezett szempontok alapján használta fel az ítélkezést. A jogszabályok preambulumaiban az akkori jogalkotó folyamatosan számot adott a politikai leszámolási igény meglétéről és alakulásáról, ami világosan mutatja e jogi normák keletkezésének célját. A különleges eljárási szabályok olyan környezetet alkottak, amelyben nem voltak adottak a pártatlan, illetve elfogulatlan jogalkalmazás feltételei. A különleges eljárási szabályok alkalmazása esetén eleve reménytelen volt annak a helyzete, akinek a cselekményét a forradalommal összefüggésbe hozva bírálták el. Ebben a jogi helyzetben az elítélés szükségképpen elfogult volt.
Ezeknek megfelelően érdemes beletekinteni az 1966-os és az azt követő megelőző perekbe, amelyek ezres létszámmal juttattak börtönbe esetleg olyanokat is, akik nem vettek részt a forradalomban, de forradalmi nézeteiket és hazaszeretetüket megőrizve nem voltak hajlandók ellenforradalommá vagy eseménnyé degradálni azt a forradalmat és szabadságharcot, amely valójában a kezdőpontja volt a kommunizmus felbomlásának.
Az utóbbi időben különféle nézetek és történelmi megítélések látnak napvilágot a forradalmunkról, ezek azonban semmit sem kicsinyítenek azoknak a hősiességén, akik életüket áldozták vagy szenvedéseiket vállalták abban a reménytelennek látszó harcban, amely 34 év után realizálódott. Ugyancsak ezek az újabban felmerült tézisek semmit sem változtatnak a családok szenvedésein, az elviselt méltánytalanságokon, azokon a reménytelenül eltöltött, gyötrelmes éveken, amelyeket tízezres rendben kellett elviselniük a megtorlás szenvedőinek.
A forradalmi harcokban részt vevők nagy része már nincs az élők sorában, ezért nagyon helyesnek tartom, hogy a javaslat a hozzátartozó számára is biztosítja az eljárásindítás jogát.
Az elhangzottakra való tekintettel feltétlenül szükségesnek és hézagpótlónak tartom, hogy ebből a törvényjavaslatból törvény szülessen.
Tudjuk jól, hogy az elmúlt időt, az átélt szenvedéseket, a megaláztatásokat semmivel sem lehet pótolni, így anyagiakkal sem, azonban törekedni kell az elégtételadásra, az utólagos és eddig elmaradt igazságszolgáltatás valamiféle törvény erejű pótlására, hogy mindazok, akiknek szenvedését és méltánytalanságát a múló idő feledtetni próbálta, törvényi szellemű igazolást nyerjenek, és némileg kárpótlást kapjanak a megtörténtekért.
Az elmondottak alapján a törvényjavaslatot a Független Kisgazdapárt frakciója támogatja.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
