KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr. Hogyha Kovács Zoltán képviselő úr nem nekünk mondaná azt, hogy azért volt másfél évre szükség, mert hiszen milyen bonyolult munkáról lenne szó, akkor talán egy kívülálló el is hinné. De hát mi tisztában vagyunk vele, hogy hat-nyolc évvel ezelőtt elkészült dokumentációkat vettek elő, fújták le róluk a port, és készítették el ezt a javaslatot, ami azután ide került a parlament elé. Gyakorlatilag semmiféle új vagy nagyon csekély mértékű nóvum van ebben a javaslatban ahhoz képest, ami már hat-nyolc évvel ezelőtt rendelkezésre állt.
A másik, amit Tóth Imre képviselő úr mondott: képviselő úr, hogyha ön meg tudja nekem mondani, hogy ma a 4500 forintot érő MOL-részvény két év múlva mennyit fog érni, vagy ne mondjunk két évet, két hónap múlva, akkor önt szakértőnek fogják alkalmazni nagyon-nagyon gazdag cégek. Most számon kérni azt, hogy miért nem tartották meg az önkormányzatok azt a vagyonrészt... - mert számíthattak volna persze arra is, hogy ennek az árfolyama emelkedni fog! És akkor mi van, hogyha nem emelkedik, hanem csökken annak a részvénynek az árfolyama vagy az értéke? Akkor vajon mit kértek volna számon ezeken az önkormányzatokon?
Szóval javasolnám, hogy beszéljünk arról a javaslatról, ami itt van előttünk, ne pedig ilyen feltételezésről, mert eléggé történelmietlen, a politikába nem illő dolog olyanokat mondani, hogy mi lett volna, ha... Ez nem ebbe a kategóriába tartozik.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem