DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Gémesi Képviselő Úr! Pénzügyminiszter Úr! A pénzügyminiszter úrtól is és a képviselő úrtól is szeretném azt kérni, hogy az önkormányzati forrásoknál 2001-2002. évre vonatkozóan ezt a számmisztikát abba kellene hagyni. Nem korrekt az önkormányzatokat illetően ez a 12,6 százalékos növekményre való hivatkozás mint sikerpropaganda, ugyanis - most mondok egy példát - ha valakinek 20 százalékkal emelem a forrásait és 40 százalékkal a feladatait, akkor ott 20 százalék mínusz van.
Az önkormányzati terhek, feladatok, amit nekik ki kell ebből fizetni, jelentősen nagyobb arányban növekedtek ebben a költségvetésben. Elég, ha önök kinyitják a Számvevőszék jelentését, benne van, hogy hiányzik a fedezet a pedagógusbér-emelésre, benne van, hogy 18 milliárdot veszít az önkormányzati szféra oktatási területen csak abból, hogy önök azt a garanciális szabályt fölfüggesztették, hogy az oktatásban 90 százalékot kell finanszírozni.
Tehát én azt gondolom, hogy érdemes lenne a tényeket olyan összefüggéssorban vizsgálni, ami valóban rámutat valóságosan az önkormányzatok helyzetére.
Nincs fedezet a tűzoltóság pluszjárulékaira - amit most a Legfelsőbb Bíróság megítélt -, és nincs fedezet az önkormányzati költségvetésben jó néhány olyan kötelező feladat ellátására, amelyet más törvények írnak elő, környezetvédelmi törvény és a többi.
Tehát én azt gondolom, hogy ha az önkormányzati költségvetésnél számokról beszélünk, akkor beszéljünk tartalmakról is, hogy mi az, amit ebből a növekményből az önkormányzatoknak ki kell fizetni - azt gondolom, akkor tudunk korrekt vitát folytatni.
Én azt javaslom a részletes vitánál, hogy amikor a módosító indítványokról beszélünk, akkor ezeket a számokat ilyen módon próbáljuk meg összehasonlítani, és ha itt kialakul egy korrekt vita, azt gondolom, van talán mozgástér, hogy azok a módosító indítványok, azok a célok, amelyeket helyesen mondott egyébként Gémesi képviselő úr, a kormánytól is támogatást kapjanak.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem