DR. SÁNDOR LÁSZLÓ
DR. SÁNDOR LÁSZLÓ
DR. SÁNDOR LÁSZLÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kisebbség hat ok miatt nem tudta támogatni, hogy a törvényjavaslat általános vitára kerüljön. Egyébként a bizottságban megítélésem szerint igazán komoly vita nem zajlott, inkább az egymás melletti elbeszélés volt a jellemző. Érveinkre, felvetéseinkre megnyugtató válaszokat nem kaptunk, ezért a plenáris ülésen is szeretnénk ezeket közreadni. Az idő rövidsége miatt és az ismétlések elkerülése végett is inkább csak jelzem azokat a problémákat, amelyekre a véleményünket alapoztuk.
Az első felvetésünk az volt, hogy ez a javaslat a jogszerűség kritériumainak nem felel meg, nehéz lenne összeszámolni azokat a jogforrásokat, amelyeket nem teljesít. És bár sokan azt mondták előttem is, hogy ehhez a helyzethez lassanként hozzá kell szokni, a kormánypárti képviselők figyelmét szeretném arra felhívni, hogy az ilyen ad hoc jellegű módosítások és az erre alapozott törvényalkotás teremthet olyan helyzeteket, hogy a miniszterelnök úr az ország nyilvánossága előtt bejelent tényeket, majd kiderül, hogy ilyen jellegű képviselői indítvány nincsen. Ha minden folyna a normál mederben, azt gondolom, ezek a veszélyek kisebbek lennének.
A második dolog: az előkészületek a törvényjavaslat benyújtása előtt teljességgel hiányoztak, nem készültek irányelvek, nem volt érdekegyeztetés, és gyakorlatilag az utólagos kontroll lehetőségei is rendkívül korlátozottak.
Ezek után néhány tartalmi dolog. Magyarország kormánya akkor akar kétéves költségvetési törvényre áttérni, amikor az utóbbi évek legkiszámíthatatlanabb világgazdasági körülményei vesznek körül bennünket, és a 2000. év tapasztalatai enyhén szólva nem támasztják alá az érvelésüket.
(A jegyzői székeket Németh Zsolt és dr. Juhászné Lévai Katalin foglalja el.)
Ahol egy inflációs előrejelzésben lehet tévedni 50 százalékot, ahol a kiáramló jövedelmeknél lehet tévedni 35 százalékot, ahol a nyugdíjaknál egyharmados kompenzációra kell az év második felében sort keríteni, ott azt gondolom, nagyon instabil lábakon állnak a prognózisok, és ez talán még csak az anyagi része. Felhívom a figyelmüket arra az erkölcsi kárra, hogy ma már Magyarországon a gazdasági élet szereplői cinkosan összemosolyognak, amikor kormányprognózist hallanak, és elkezdik a tárgyalást a saját eszük szerint. Azt gondolom, ez a kár lehet, hogy nagyobb, mint az a kár, amely az anyagi természetű hibákból ered.
A negyedik dolog: foglalkoztatás - erről mint sikerágazatról ad számot a kormányzat. Szeretném, ha a munkanélküliségi számok mellett mindenkinek kiterjedne a figyelme arra, hogy Magyarországon az elmúlt három esztendőben, noha igen jelentős gazdasági növekedés zajlik, a felnőtt korú lakosság foglalkoztatási rátája stagnál. És lehet bűvészkedni a számokkal, lehet statisztikai kiadványokra hivatkozni, szeretném világosan megmondani, hogy a munkahelyek effektív bővülése nem éri el a 25 ezret az elmúlt két esztendőben. (Glattfelder Béla: 130 ezer!) És a bizonytalanságot csak növeli a minimálbér körül kialakult, igen-igen veszélyes helyzet.
Itt is csak összefoglalnám: van egy jó gondolat, van egy jó ötlet. Az alapötlettel mindenki egyetért. Van egy olyan megoldási mód, amely a legkisebb feszültségekkel tenné lehetővé a probléma kezelését. Ezzel mindenki egyetért, kivéve a kormányt. Az az érzésem, hogy a kormány nem a feszültségek megoldásában működik közre, hanem maga feszültségeket gerjeszt - ezt viszont elegáns mozdulattal áthárítja a gazdasági élet szereplőire.
Az ötödik dolog: a jövedelemcentralizációnak a magyar viszonyoktól abszolút idegen, irreálisan alacsony szintje egyben garanciát is jelent arra nézve, hogy ez a kormány majd úgy fejezi be a négyéves ciklust, hogy - ígéretei ellenére - egy komolyabb reformot sem hajt végre. Úgy tűnik, a reformok lehetősége elszállt, Magyarországon 2002-ig átfogó reformok a nagy elosztó rendszerekben nem fognak bekövetkezni.
A hatodik dolog: szemben az 1990-es konszenzussal, az államháztartás négy fő területe gyakorlatilag összemosódik; a tb-alapok, az önkormányzatok, az elkülönített alapok kezdenek beolvadni a központi költségvetésbe. S ezek után felvetődik a kérdés: akkor miért kétéves? És miért alulbecsült infláció mellett? Azért, hogy legyenek társadalmi kontroll nélkül elosztható források.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
