DR. VÁRHELYI ANDRÁS
DR. VÁRHELYI ANDRÁS
DR. VÁRHELYI ANDRÁS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Sic transit gloria mundi - így múlik el a világ dicsősége is. 1956-ról fogok beszélni, kérem szíves türelmüket, főleg az ellenzéki oldalét. A forradalomról és a szabadságharcról: 44 évvel ezelőtt történt a csoda, az apám 40 éves volt akkor, én 4 éves voltam, mikor letartóztatták. Ez is 44 év - együtt. Ezek a számok nem véletlenül esnek egybe 2000-ben. Az apám nemzetőr parancsnok volt '56-ban, kemény volt és katona, megtanulta 1945 előtt, hogy a magyarnak mindig az áldozat az utolsó hősies lehetősége. Unokabátyámat, Gérecz Attilát, az öttusázó bajnokot, katonát és 1956 költő forradalmárát egy orosz harckocsi tornyából géppuskázták le a Klauzál téren. Az én családomnak halottai, lánctalpakkal taposottjai, felpofozott magyarjai vannak - élve vagy holtan - 1956-ból. Gimnazista lettem, mikorra az apám nekem és a két öcsémnek el merte mondani, hogy mit jelent Kistarcsa, mi az az F-épület 2. szám.
Tisztelt Ház! 1956 nekünk, magyaroknak legalább ugyanaz kellene hogy legyen, mint 1848 - de nem így van. Miért? 1957-től a hóhérmunkát végző gyilkosok, ítélet nélküli végrehajtók nem ünnepelték sem a győzelmüket, sem a megmenekülésüket (Barkóczi Gellért tapsol.), sőt mindazokon véres bosszút álltak, akik emberségből, magyarságból, irgalmasságból nem engedték bántani őket. Az elküldött gyilkosok, a megmenekült hóhérok, körömszámlálók és akasztófaácsok 1957 után újra hibátlanul szolgálatba léptek. Kivételes nyugdíjakat kaptak, előléptetésekhez jutottak, szellemük ma is szolgál - a többi néma csönd.
Ez a néma csönd 1989. június 16-án a Hősök terén megtört. Beszédet mondott egy fiatalember, tiszta tekintettel, erős hangon, okosan argumentált és keményen. 1990-től '94-ig a rendszerváltoztatási kísérlet kavalkádjában kimúlt a lényeg. 1956-ról egy szó sem esett komolyan, meglapult a zavarodva átadott kitüntetések bársonypárnái alatt, a 301-es parcellás koszorúzások örökölten MSZMP-protokollszerű ünnepélyességében, felkészületlen politikusok botladozó beszédeiben.
Azután 1994-ben újra választott Magyarország. Azok választottak, akiknek nem mondta meg senki, nem tanította meg senki, hogy magyarok, vigyázzatok, gondoljatok 1956-ra. Nem volt mire gondolni, mert nem tanulták, mert nem hozták otthonról, és nem tudták, ma sem tudják, hogy mi az, hogy pufajkás, mi az, hogy ÁVO, ÁVH, Recsk, Hortobágy, Kistarcsa. A polgári nemzeti erők értetlenül álltak a '94-es választási eredmények előtt: van ilyen? Lehet ilyen, hogy a magyar még egyszer visszahozza - őket? A rendszerváltást valakik ügyesen csapdába ejtették - azzal, hogy agyonhallgatták, elsemmítették, kitüntették. Szégyen és nyegleség, hogy golyó járta, repesz tépte öreg magyar szabadságharcosoknak ma azt tanácsolják, hogy kérelmezzenek segélyt.
(10.10)
Szomorú és szégyen, hogy ez a magyartalan nevű Országimázs Központ, annak Elvis Presley-frizurás főnöke nem kapja fel a fejét az '56-os Múzeum és Levéltár támogatási kérelmére.
Az a fiatalember 1989. június 16-án, az igen! Rá emlékszem. Ő ma a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. (Szórványos taps.) Én bízom benne. Ezt mondtam tegnap az apám sírjánál, megfogva a sziklakövet: Apa! 2000 van! Hidd el, most mi jövünk. Mi, magyarok. Igen, apa. "A figurák derékba vágva. Nincs gondjuk életre-halálra. Íj idegük is cipőpertli. Ezekkel kell minékünk nyerni."
De te mondtad, apa, hogy az Isten szereti a magyarokat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
