DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2001-2002-es költségvetési törvényjavaslat tárgyalása kapcsán egy rendkívüli momentumot ad ezen költségvetési törvény tárgyalásának, hogy az a gazdaság- és pénzügypolitika, amelynek mezsgyéjén a kormány előterjesztette a következő és az azt követő évre a költségvetési törvényjavaslatát, ez a gazdasági, pénzügy-politikai kurzus idestova tíz éve tart az országban. Ennek a gazdasági kurzusnak az a lényege, hogy a külső gazdasági fundamentumokra épít a rendszerváltozást követően mind a három kormány költségvetési, gazdasági elképzeléseinek rendszere. Ha a szakirodalomban utánanézünk, hogy mit jelent a külső tőkebeáramlásra építő gazdaságpolitika, akkor a könyvekben azt találhatjuk, hogy a beáramló tőke növeli a versenyt az adott iparágakban, sietteti a nem kellőképpen versenyképes tevékenységek kiszorulását, továbbá a külföldi tőkebefektetők azáltal oldják a gazdaság öröklött merevségeit, hogy mérséklik a regionális egyensúlytalanságokat. Tulajdonképpen a külső fundamentumokra, a külső tőkebefektetésekre építő gazdaságpolitikának ez a lényege, tankönyvszerűen ledefiniáltan.
Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, ha számot vetünk az elmúlt tíz év gazdasági, pénzügyi történéseiről, akkor azt kell számba vennünk, hogy Magyarországnak az Európai Unióhoz történt felcsatlakozási, csatlakozási lehetőségei javultak-e, nőtt-e a leszakadás mértéke az EU-tagállamokéhoz vagy bármelyik EU-tagállamhoz viszonyítva. Ennek kapcsán OECD-statisztikai jelentésekkel azt szeretném önöknek bemutatni, hogy ha számba vesszük az egyik szomszédos EU-tagállam, Ausztria és Magyarország gazdasági fejlettségbeli különbségeit, illetve azok tendenciáit, akkor az elmúlt tíz évben Magyarország fejlettségleszakadási indexe nem csökkent, hanem pontosan nőtt. A fejlettségleszakadási index kapcsán itt egy hosszabb, tehát nem tízéves, hanem akár százéves összehasonlítást is tudnék tenni, hiszen 1900-ban még ezt az értéket kiindulási pontként, 100 százalékként kezelve, egyenrangúnak föltételezve, 1913-ra a magyar fejlettségi index még meg is haladja az osztrák szomszédainkét; ugyanakkor ez az érték '89-re 83 százalékra lecsökken, majd '93-ra már 53 százalékra csökken le. Számítások, becslések szerint az ezredfordulóra ez az érték 45 százalékosra tehető. Tehát arról van szó, hogy nem csökkent a fejlettségbeli leszakadási index, hanem pontosan nőtt.
Ha az egy főre eső GDP-t nézzük az osztrák szomszédainkhoz képest, ez az érték még a '89-es évben, a rendszerváltozás előtti évben 48 százalékos volt, '93-ban 31 százalékos volt, és most a számításaink szerint ez mindössze 25 százalékos.
Tehát, képviselőtársaim, a rendszerváltást követően a külső gazdasági fundamentumokra épített magyar gazdaság-, pénzügy- és költségvetési politika, mi azt mondjuk, hogy súlyos válságban van. Ez a 2001-2002-es költségvetési törvényjavaslat ezeket a feszültségeket nem oldja, és úgy érzékeljük, úgy látjuk, hogy a problémák tovább fognak fokozódni.
Ha a magyar gazdaságot nézzük, akkor egy rendkívül külkereskedelem-érzékeny gazdaságról van szó, és ugyanakkor, mint kifejtettem, tőkeimportra is utalt a magyar nemzetgazdaság.
De nézzük meg, hogy milyen világgazdasági környezetben vagyunk most az ezredfordulón! Ismét emelkedik az olaj ára, ugyanúgy, mint a '71-73-as olajárrobbanások idején, és ez bizony a fejlett gazdasági centrumokhoz való felzárkózási esélyeinket megnehezíti. De ha mégis vannak, akik ennek az ellenkezőjét állítják, mint amit én most elmondok, akkor föltehetem a kérdést: ahhoz, hogy felzárkózzunk, hogy ez az állapot bekövetkezzen, fel kellene tételeznünk azt, hogy a magyar termelési kultúra bázisán léteznek olyan kitörési pontok, amelyeket felismerve a gazdaságpolitika képes azokat kiemelten kezelni és egy gyorsított fejlesztés szolgálatába állítani. Képviselőtársaim, ezeket a lehetőségeket én, illetve a MIÉP képviselőcsoportja egyelőre nem látjuk.
A költségvetés hiánya folyamatosan emelkedik, 500 milliárdos deficittel számol mind 2001-re, mind 2002-re a kormányzat. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az elmúlt évtizedre jellemző költségvetési hiány kipótlására szolgáló privatizációs árbevételekkel sem tud most már a kormány operálni, hiszen az eladható állami vagyontömeg, illetve az eladható vagyonnak a költségvetésbe való befolyattatása mint lehetőség megszűnt, a privatizációnak, az eladható vagyontömegnek a végére értünk.
Ha a makrogazdasági pályát nézzük, a törvényjavaslat 2001-re a bruttó hazai termék 5-6 százalékos emelkedését föltételezi, 2002-re ugyanennyit. Az inflációt 5-7 százalékra, 2002-re pedig 4-6 százalékra tételezi föl. Fölteszem a kérdést, képviselőtársaim, hogy ha most szeptember végén a fogyasztói árindex 10,3 százalék volt, akkor 2001. január 1-jétől ez a fogyasztói árindex mitől lenne 5 százalékos. Tehát az a fejlődési pálya, az a GDP-növekedési ütem, amit a kormány föltételez, véleményünk szerint nem alapos számításokon alapul.
Azt is látni kell a költségvetési törvényjavaslat kapcsán, hogy a bruttó hazaitermék-előállítás mellett legalább annyira fontos lenne a bruttó nemzeti termék, a GNI-számítás adatai. A bruttó nemzeti termék az a mutatószám, amely azt fejezné ki, hogy a nemzeti, tehát a saját belföldi vállalatok termeléstömege mekkora az összes termeléstömegen belül. A GDP-ben értelemszerűen benne vannak a külföldi tulajdonban lévő vámszabad területi társaságok is. Ez a GNI- és a GDP-mutatók közötti különbség nőttön nő; 2-3 milliárdosra tehető az az olló, ami a kettő között megvan, és ennek az értéke növekszik.
Képviselőtársaim, azon kitételem alátámasztására, hogy a külső fundamentumokra építő gazdaságpolitika aggályos az ezredfordulón, és a további erre való építkezés a magyar költségvetést, a magyar társadalmat könnyen nehéz helyzetbe hozza, hadd utaljak arra, hogy ha Magyarország akár 2003-ban - bár csodálkoznék, ha ez akkor bekövetkezne -, akár 2005-ben, akár 2010-ben az Európai Unió tagjává válna, akkor azok a kedvezmények, amelyek a külföldi vámszabad területeken működő gazdasági társaságok részére mint adókedvezmények, vámkedvezmények, áfakedvezmények adottak, az EU-csatlakozás időpontjától megszűnnek. Tehát a magyar gazdaság a növekedést kiváltó termelési egységeit így tulajdonképpen elveszti, mert ezeknek a cégeknek nem lesz tovább érdekük, hogy Esztergomban vagy Szentgotthárdon tovább működtessék az ipari tevékenységet, hiszen nem kapnak adókedvezményeket.
(10.40)
Az EU-jogszabályok tiltják azt, hogy EU-tagállamokon belül különbséget lehessen tenni vállalkozás és vállalkozás között. Ugyanakkor azt is látni kell, ha ez az állapot bekövetkezik, a külső fundamentumok, mint a magyar költségvetés, a nemzetgazdaság egyelőre tartópillérei így kiesnek. Ám helyettük, ezt kiváltandó, olyan hazai, belső termelési vállalkozói egységek nem léteznek, amelyek ezt a kieső termelési tevékenységet fel tudnák váltani.
Látni kell, hogy ha Magyarországon az infláció 1999-re, 2000 fordulójára 10 százalék alá le tudott menni, ez egy importált infláció következménye. Tehát a Nyugatról behozott termékek, szolgáltatások, pénztömegek egy idő után az infláció csökkenését is automatikusan kiváltják abban az országban, ahova ezek a javak beérkeznek. Azonban az az impozáns gazdasági növekedés, amely 5-6 százalékra tehető még napjainkban, talán ebben az évben is, ez is egy importált jószág; tehát a külföldről behozott tőketömeg hasznosulása, értékesülése útján jön létre. Azonban az ilyen típusú tőkebefektetéseknek lassan az ország, a közép-kelet-európai régió a végéhez érkezik el. Itt egy minőségi váltásra volna szükség a magyar költségvetési politikában az elkövetkezendő évtizedben, években, hogy ezeket a nem kívánt hatásokat elkerüljük.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
