DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Köszönöm az interpellációt, képviselő úr. Nem kívánok foglalkozni az ön bevezetőjének általánosságokat tartalmazó részével. Úgy gondolom, ha konkrétumot kérdez, arra konkrét választ tudok adni. Ilyen a csokonyavisontai '99. december 17-18-ai "Alternatív módszerek és az innováció szerepe a vidékfejlesztésben" című kétnapos tanácskozás is, amely a polgármester úr tájékoztatása szerint egy olyan hiánypótló előadás volt, amelyre negyven éve vártak a község lakói (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.), hiszen negyven éve ilyen előadás nem kerülhetett megtartásra a településen. Rendkívüli sikere volt ennek a rendezvénynek, hiszen 28 település polgármesterei és érintett személyiségei vettek részt azon.
De önnek valóban igaza van az előadó személyét illetően. Fontos dolog ilyenkor helyes döntést hozni, és miután Szabadi Béla politikai államtitkár úr a magyar közélet egyik kiemelkedő szereplője (Derültség és szórványos taps az MSZP padsoraiból.), közgazdász, számos cikke jelent meg, erre való tekintettel őt kérték fel a település polgármestere és meghatározó személyiségei az előadás megtartására, amely olyan sikeres volt, hogy a 400 meghívott vendég közül 345 személy vett részt ezen az előadáson és fejtette ki megelégedettségét a rendezvény kapcsán.
Természetesen én magam vizsgáltam azt a kérdést is, hogy nem lenne-e jobb, ha más előadó menne erre a rendezvényre, és meg kell vallanom őszintén, igen tisztelt képviselőtársam, hogy önre esett a választásom. Én arra gondoltam, hogy önt kérem fel előadás megtartására, s akkor bekértem, hogy ön eddig a képviselői egyéni fogadóórák kapcsán milyen tömegeket tudott lekezelni egy nap alatt. (Horn Gábor: Lekezelni?!) Megdöbbenve értesültem arról, hogy két személy jelent meg '99-ben az ön rendezvényén. De én azért még utólag is leellenőriztettem a mostani válaszom előtt, hogy vajon ön milyen tömegeket tud megmozgatni: 2000-ben hárman jelentek meg összesen az ön rendezvényén. Nos, három személyre nem tudunk ilyen előadást szervezni, ezért engedje meg, hogy megmaradjak a mellett a döntésem mellett, hogy az érintett előadásokra olyan előadókat javasoljunk, akik a település lakóinak és vezetőinek megelégedésére tudják az ilyen rendezvényeket ellátni.
Amint önről hallani fogom, hogy ön is megmozgat ilyen tömegeket, és az előadói stílusa is javulni fog, ígérem, hogy önt is számításba fogom venni az ilyen előadások megtartásánál.
Kérem a válaszom elfogadását, igen tisztelt képviselő úr. (Taps az FKGP padsoraiból. Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem