CSURKA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A költségvetési vita kezdetére menetrendszerűen megérkezett a legotrombább belpolitikai feszültség, mondhatni válság. A legutóbbi ülésünkön egyszerre négy, egymástól elütő frakció tette fel ugyanazt a kérdést a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, és mind a négyen ugyanazt a hazug választ kaptuk. Magyarországon egy miniszter megengedheti magának, hogy primitív módon hazudjon, és ezzel hazánk nemzetközi tekintélyét is aláássa.
Kezemben a hollandiai agrárközlöny július 22-i száma, ebből idézek: "Tíz-húsz holland sertéstenyésztő láthat munkához rövidesen Magyarországon. Holland felszereléssel és Hollandiából származó spermával indítanak el egy üzemet. Brinkhorst mezőgazdasági miniszter beszélte ezt meg magyar kollégájával, Torgyánnal, a tisztviselők a közeljövőben kezdik tanulmányozni a kiviteli terveket." Aztán magát Brinkhorst urat idézi a közlöny: "A magyarok mind ez ideig elzárkóztak a külföldiektől. A föld tízszer-húszszor olcsóbb, mint Hollandiában." Majd egy saját csattanóval: "Magyarországnak kevés sertéstenyésztője van, ellenben túl sok földje, amivel nem kezdenek semmit. Ha látják, hogy a hollandok nem ölbe tett kézzel ülnek, akkor szívesen fogják őket fogadni."
Nem idézek tovább, felesleges. Az egész egyszerűen szégyen! Ennyire primitíven a szemünkbe hazudni még a bolsevisták se mertek. Miért tűri ezt a kormány többi része, a miniszter ugyanis azt mondta, hogy mi találtuk ki az egészet az ő lejáratására, és amíg ő miniszter lesz, ide nem jön idegen. Már van itt egyébként egy holland gyümölcstermesztő telep, de ez még semmi.
Még el sem ült a holland telepesbotrány, már ránk lett csapva a Székely-botrány. Itt adva van egy közbeszerzési bizottsági elnök, akit ugyanaz a kisgazdapárti vezetés tett a bizottság élére, amelyik most leváltotta. Székely most csapdába került, leleplezték. De ez csak úgy lehetséges, hogy már hónapok óta megfigyelik, és meg is szervezték a csapdahelyzetet. Ez viszont megint csak úgy lehetséges, hogy nem az első és egyetlen eset, amikor visszaélt vagy vissza akart élni elnöki szerepével, mert a rendőrség csak biztosra mehetett. Ha viszont így van, a kisgazda vezetésnek vagy legalább több tagjának és a fejének tudnia kellett arról, hogy mit művel Székely. Ez a fajta pénzszerzés csak bűnszövetségben és bűnrészességben követhető el. Székely mint jó kisgazda, egy ideig híven teljesítette beadási kötelezettségét, majd kezdett kihagyni. Most fenyegetőzik, hogy feldobja a többit, és ezt el is kezdte. Úgy gondolja, miután ki lesz adva, csak az védi meg, amit a többiekről tud.
Tapasztalataim szerint, tisztelt Ház, a magyar nép jelenleg egyszerűen undorodik, nekem pedig az fáj különösen, hogy ezt az egészet a kisgazda urak a nemzeti oldal, a keresztény nemzeti gondolat nevében, egy volt bolsevistákat és balliberálisokat felváltó kormány nevében követik el. Ez így együtt a nemzeti önsorsrontás esete. Hivatkozzék akármilyen történelmi tekintélyre a Kisgazdapárt, ez egyszerűen gyalázat! Nem kérek választ a kisgazdáktól, mert ismerem az elmebetegségnek azokat a tünetmondatait, amelyek következnek. Talán az lenne a legjobb, ha felállnának, és elénekelnék a székely himnuszt. (Közbeszólás: Melyiket? - Taps a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem