DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Nyolcszor csendült fel a magyar Himnusz a távoli Ausztráliában, nyolcszor kúszott fel a magyar zászló az árboc csúcsára. Majd kialudt a láng, hazatértek a sportolók, de az ünneplés még ma is tart, s a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség illőnek és üdvösnek tartja, hogy legalább egy napirend előtti felszólalás erejéig csatlakozzunk az ünneplőkhöz, és innen az ország házából köszöntsük a küzdelmek győzteseit és érmeseit.
Mielőtt tehát elszántan egymásnak esnénk ebben a költségvetési vitában, idézzük fel a lassan múlttá váló, még friss tegnapi jelent, és térjünk vissza öt percre Sydneybe. Emlékezzünk arra, hogy mennyire emberi és megható volt például Nagy Tímea öröme, akinek a dobogón is a gyermeke, a család járt az eszében; vagy ahogy Kovács Ágnes mintha Platón gondolatát követte volna, hogy akár egy csöpp medencébe pottyanunk bele, akár az óceán közepébe, mindenképpen úsznunk kell, amikor ő aztán igazán úszott, és az utolsó 20-30 méteren egy vesztesnek látszó helyzetből tudott győztesként célba nyúlni; vagy ahogy Csollány Szilveszter elkápráztatott a gyűrűn; ahogy a kajakosok és a kenusok túlléptek a várakozás idegtépő izgalmán; ahogy a vízipólósok dobálták a gólokat, akik az elmúlt 24 évben is a legjobbak voltak, de most már érmük is van róla; vagy ahogy újraéljük a női párbajtőrözők és a kézilabdás lányok görög sorstragédiáját, hiszen az egyetlen találaton múló döntőbe jutáshoz vagy a hat gólos előny utáni rövidzárlathoz hasonló tragédiákat csak a görögök írtak a Krisztus előtti időszakban.
Nehéz szabadulni az Antonio Samaranch által elismerően minden idők legjobbjának nevezett olimpia csodálatos élményeinek hatása alól, ahol 199 ország 11 035 versenyzője 300 sportágban mérte össze az erejét, a tudását és a felkészültségét, de már itt a nyakunkon a 2004-es athéni olimpia, és időben hozzá kell kezdeni a tanulságok levonásához, az értékeléshez és néhány gondolat megfogalmazásához.
Elsőként talán érdemes felvetni azt a kérdést, hogy vajon mit jelentettek és jelentenek sportolóink és a sportsikereink az ország számára. Talán nem térek el a tárgytól annak megemlítésével, hogy egy neves amerikai társadalomtudós szerint a XIX. és a XX. század után a XXI. század is a nacionalizmus százada lesz. Azért abban talán megegyezhetünk, hogy a nemzeti öntudat, sőt még a nemzeti büszkeség is nem sovinizmus, nem rasszizmus, hanem a nacionalizmus egészséges megnyilvánulása, hiszen csak ennek birtokában és erre támaszkodva szállhatunk szembe a szellemi globalizáció elszürkítő sodrásával. S ezért volt jó látni aranyérmeseink meghatott arcát és az önkéntelenül kicsorduló könnyeit, az általuk kézbe szorított nemzeti zászlót a Himnusz alatt, mert észlelhető volt annak őszinte átélése, hogy a dicsőséget nemcsak saját maguknak, hanem annak az országnak szerezték, amelyiknek a népéhez tartoznak, annak az életerejét és szívósságát bizonyítják a győzelmükkel.
Nyilván azzal is egyetértünk, hogy az olimpiai érmek kedvezően alakítják egy ország megítélését. Sokan eljátszottak az eredmények statisztikájával, s láttam egy olyan kimutatást például, hogy amennyiben az egy lakosra jutó aranyérmeket számoljuk, akkor Magyarország és Hollandia holtversenyben a hatodik helyen állna.
Sokan és sokat beszélnek és írnak arról, hogy a sport elembertelenedett és elüzletiesedett. Kétségtelen, hogy Montecuccoli annak idején a háborúval kapcsolatban megfogalmazott követelményrendszere, hogy három dolog szükséges a háborúhoz: pénz, pénz, pénz, ma már a kultúrára, a tudományra, a sportra és minden emberi vállalkozásra érvényes. A pályák fenntartásához, a sportolási lehetőségek biztosításához, a versenyeken való részvételhez valóban pénz, pénz, pénz és pénz szükséges, a rekordok eléréséhez pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) sok-sok edzés, munka és áldozat. És ma már nemcsak a minőségi élsport, de a szabadidősport is (Az elnök ismét csenget.) elképzelhetetlen az anyagi feltételek biztosítása nélkül.
Fel kellene figyelni arra, hogy a sorköteles fiataloknak (Az elnök ismét csenget.) majdnem a fele alkalmatlan a katonai szolgálatra, és csökken a sportolók száma. Valahogy egyre kevesebben akarják megfogadni Széchenyi intelmét: bizonyosan testére, és így egész személyére nézve tökéletesebb ember az, aki több gimnasztikai ügyességgel bír.
Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül én abban a reményben szeretném zárni a sportolók ismételt köszöntését, hogy a rövidesen tárgyalásra kerülő sporttörvény mindannyiunk egyetértésével találkozik, és a minket terhelő felelősség jegyében mindent megteszünk azért, hogy a megszülető törvény...
