POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önök pártjai a nyilatkozataikban arról győztek meg engem, hogy az oktatás barátait tisztelhetjük a parlamentben helyet foglaló valamennyi pártban. Hiszen egyetértünk abban, hogy az oktatásügy a legalkalmasabb arra, hogy Magyarország versenyképes legyen, s a magyar gazdaság, a magyar munkaerőpiac olyan módon alakuljon, amely hazánkat, önérdekeinek megfelelően, az Európai Unió egymással versengő országai között képes jó centrumpozícióba hozni.
Egyetértünk abban, hogy az oktatás talán az egyedüli eszköz arra, hogy elkerüljük, hogy egy versenyelvű, teljesítményelvű társadalomban masszív hátrányokkal rendelkező, nagy társadalmi csoportok jöjjenek létre, erkölcsi és gazdasági feszültséget jelentve egy még oly dinamikusan növekvő gazdaságban Magyarország számára is. Egyetértünk abban, hogy az oktatás nemcsak a társadalmi kohézió fenntartásának eszköze, a társadalmi kettészakadás elleni egyik legjobb és legkívánatosabb eszköz, hanem a kulturális folyamatosság, a kulturális kohézió fenntartásának eszköze is.
Egyetértünk abban is, hogy az oktatásnak fel kell készítenie a gyerekeinket, a most iskolapadban ülő fiatalokat egy új világra, amit legtöbbször informatikai társadalomnak, információs társadalomnak szoktunk hívni, hogy 18 vagy 22 éves korukban ne pusztán tagolatlan, gomolygó ismeretkazal legyen a fejükben, hanem legyenek annak a képességnek a birtokában, hogy el tudnak igazodni a saját gondolataikban, rendet tudnak teremteni a világban, s képesek kiegészíteni, folyamatosan megújítani a saját tudásukat. A XIX-XX. században ezt a képességet csak az úgymond értelmiségi szakmák követelték meg; a XXI. század ebben bizonyosan újat hoz. Ezt az alapképességet, kompetenciát követeli meg szinte minden foglalkoztatási csoporttól, nemcsak a hagyományos értelmiségi szakmáktól, hanem mindenkitől.
Nézzük, ezt hogyan támogatja, segíti a következő két év költségvetése! Az oktatási tárca költségvetése 2001-re örömteli módon nő, 168 milliárd forintra, ez közel 13 százalékos növekedés. S 2002-re pedig ez a 168 milliárd 184,2 milliárdra nő. Ennél talán fontosabb, hogy az önkormányzatokon keresztül támogatott iskolák, óvodák, kollégiumok fedezetét szolgáló összegek hogyan nőnek: 2001-ben 13 százalékkal, 275 milliárdról 311-re - összesen 36 milliárd forinttal nőnek ezek a támogatási összegek; 2002-ben is közel 13 százalékkal, 12,7 százalékkal; a növekedés itt 40 milliárd forint, az előbb említett 311-ről 350,9-re.
Ez a támogatás alkalmas arra, hogy a legfontosabb célokhoz, amelyekről a bevezetőben beszéltem, közelítsünk; a kistelepüléseken működő iskolákat, óvodákat megőrizzük, sőt fejlesszük; a hátrányos helyzetű gyerekek számára, különös tekintettel a roma gyerekek számára, speciális felzárkóztató programokat csináljunk; az Arany János tehetséggondozó program tovább bővüljön, szélesedjen; s az informatikai fejlesztés se csak abból álljon, hogy számítógépeket osztunk ki, hanem abból is, hogy mögötte az oktatás számára használható tartalomszolgáltatás is létrejöjjön. Ezeket a programokat folytatjuk tovább.
De sokat beszélhetünk ezekről a közösen elismert és fejlesztendő programokról; általában oda jutunk, hogy mindennek az egyik legfontosabb feltétele a pedagógusok méltó fizetése. S a viták általában ebben csúcsosodnak ki, itt összpontosulnak. Hogyan is állunk e tekintetben? Tizenkét évvel ezelőtt fiatal barátaimmal, pedagógustársaimmal tüntetést szerveztem, mert elviselhetetlenül alacsonynak éreztük akkor a pedagógusok fizetését. A pedagógusok átlagkeresete akkor fölötte volt a nemzetgazdasági átlagnak; '90-ben ez 126 százalék volt, tehát 26 százalékkal magasabban álltak a pedagógusbérek, mint az átlag. Az azt követő évtizedben ez folyamatosan csökkent; a mélypontot '96-'97-ben érte el, akkor lement 80 százalékra. '99-re némileg emelkedett; összességében azt lehet mondani, hogy '90 és 2000 között a pedagógusok átlagkeresete 20 százalékot csökkent. A '90 és '98 közötti időszakban 30 százalékos csökkenés volt; s '99-ben, a múlt évben reálértékben sikerült előrébb lépnünk, 10 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy még mindig 20 százalékkal lentebb vagyunk attól a szinttől, amivel szemben én, fiatal kollégáimmal együtt, 10-12 évvel ezelőtt tüntetéseket, demonstrációkat szerveztem.
És ha most elfogadjuk ezt a kétéves költségvetést, akkor 2002 végére végre elérhetünk oda, ahol '89-ben, '90-ben jártunk - helyrehozzuk azt, amilyen kárt az elmúlt 8-10 év a pedagógusok reáljövedelmében okozott.
Ahhoz hogy ezt megtegyük, nem elegendő a januári 8,75 százalékos fizetésemelés; szeptemberben második lépésre, második hullámra van szükség, 20 százalékos béremelésre. Ezt oly módon javasoljuk megtenni, hogy a '99-ben bevezetett 19-es szorzót szeptember 1-jétől 43 százalékra javasoljuk növelni. Ezzel együtt a javaslatunk szerint minden jövedelemelem nő: a kiemelkedő munkavégzésért járó keresetkiegészítés, valamint a pótlékalapok is. Ez jelentős eleme a pedagógusok jövedelmének.
Kérdés, amit az ellenzéki képviselők is joggal feltettek, hogy mi a fedezete ennek a béremelésnek, és mennyibe kerül mindez: 28 milliárd forintba kerül az oktatásban a minimálbér alkalmazása, a 8,75-ös januári, a 20 százalékos szeptemberi béremelés; valamint az, hogy továbbra is fenntartjuk azt a fizetéskiegészítést, amit még '96-ban, a '97 januárjától érvényes óraszámemeléshez akkor - határozatlan idejű óraszámemeléshez határozott idejű béremelést - az akkori kormány rendelt. Ez 2001 szeptemberétől megszűnne a Horn-kormány akkori rendelete szerint. Ezt nem tartom elfogadhatónak, ezért javasoljuk ennek a további kifizetését. Mindez 28 milliárd forint.
Azt látom, hogy a normatívák növekedésének 36 milliárdos tömege erre a 28 milliárdos forrásra fedezetet biztosít; sőt, még valami mozgásteret is, hiszen az átlagok néha nem mutatják meg a valóságot. Egy kisebb településen, egy kisebb intézményben bizony nagyobb terhet jelenthet ez a béremelés.
2002-ben ennek a forrásigénye, a 2001-es 28 milliárd forinttal szemben már nagyobb, 38 milliárd forint. A közel 40 milliárd forintos normatívanövekedés erre is fedezetet biztosít. Jogilag a közalkalmazotti illetménytábla, illetve a bérszorzók változtatásának a rendszere teszi ezt.
(10.30)
Talán beszéljünk arról is, hogy mindezzel párhuzamosan 10 százalékkal nő a tanárok, 5 százalékkal a tanítók óraszáma, nem nő a kollégiumi nevelők, napközis tanárok, gyógypedagógusok óraszáma; átlagban a pedagógusok esetében ez egy 5 százalékos óraszámemelést jelent. Azonban ez nem fenyegeti a pedagógusok jövedelmét vagy a pedagógusok számát, hiszen nagyon fontos új feladatokra kell fordítani ezt az egy, illetve két órát a tanítók és tanárok esetében: a kerettantervek végrehajtására, az arra való felkészülésre, illetve az intézményekben 2001 szeptemberétől kötelező minőségbiztosítási, értékelési rendszer kidolgozására. 2002 szeptemberétől sem a délelőtti tanórák számát növeli ez az óraszámemelés, hanem a délutáni foglalkozásokat, a gyerekek tehetségének fejlesztését, az egyéni, differenciált pedagógiai környezet megteremtését írja elő a törvény. Nem kell tehát attól tartanunk, amitől önök joggal tartanak, hogy pedagógusok elbocsátáshoz vagy túlórájuk kiváltásához, és így jövedelmük csökkenéséhez vezet ez a differenciált, átlagosan 5 százalékos óraszámemelés.
A felsőoktatásban is előre tudunk lépni, átlagosan 22 százalékkal nő az oktatók bére.
Egy régi adóssággal tudunk most szembenézni, ez pedig az, hogy a közalkalmazotti törvény a felsőoktatásban nem értelmes, hiszen a közalkalmazotti törvény a diplomák szintjéhez méri a különböző jövedelmi sávokat, ez pedig a felsőoktatásban egységes, adott, általában mindenkinek egyetemi végzettsége van. Ezért az egyetemek, főiskolák által adott minősítéshez, az adjunktusi, docensi, tanári minősítéshez kötjük az előrelépést.
Örömömre szolgál az, hogy a Rektori Konferencia tegnapi értekezlete egyetértett azzal az elvvel, amit kidolgoztunk, és a Felsőoktatási Tudományos Tanács finanszírozási albizottsága is támogatja ezt. Természetesen szeretnék, ha magasabbak lennének ezek a garantált professzori illetmények; mi 230, illetve 245 ezer forintban szabjuk meg ezt. Jó lenne többet adni, ebben egyetértünk, de ha ennyire van pénz, akkor ennek az általunk javasolt elosztási módnak a megvalósítását javasolják maguk az egyetemek is. Így az intézmények hatáskörébe utalja azt, hogyan, mely esetben kívánja érvényesíteni a szolgálati idő szerinti előrelépést. Azt gondolom, hogy ez a jó, ez szolgálja a felsőoktatás dinamizálását.
Fontos felhívni arra a figyelmet, hogy ez a bérrendszer kiterjed a kutatókra is, az akadémiai intézetekben és más kutatóintézetekben dolgozó kutatókra is. Az ő esetükben több mint 33 százalékos béremelésről van szó. Ez egy régi adóssága volt a magyar tudománynak, kutatás-fejlesztésnek, mert az egyetemi és a kutatóintézeti bérek elszakadtak egymástól; itt egyik évről a másikra, 2001 januárjában egyharmadával nő a kutatók bére.
A kutatás-fejlesztésről pár szót, talán azért is, mert itt ellenzéki képviselők számon kérték a kormányon, hol van a Széchenyi-terv. Itt van a költségvetésnek például ebben a pontjában, amelyik jövőre 17,5 milliárddal, 2002-ben pedig 19,5 milliárddal növeli - nem ennyi a főösszeg, ennyi a növekedés - a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket. Ennek egy része a meglévő intézetek, bérek jobbítására, növelésére szolgál, jelentős része azonban olyan versenypályázatok kiírására, ami azt a célt szolgálja, hogy megtaláljuk és finanszírozzuk a kutatói, egyetemi, gazdasági szféra összekapcsolását azokon a kitörési pontokon, ahol gyors gazdasági hasznosulásra van lehetőség, többek között ezért írunk elő 100 millió forintos pályázati minimumot. Ez szokatlan az egyetemi szférában, általában 5-10 millió forintos pályázatokhoz szoktak hozzá. 100 millió forintos programokat kívánunk finanszírozni itt a gazdaság, a kutatás és az egyetemi szféra összekapcsolása érdekében; ennek a három szférának az együttműködése képes csak olyan, a piacon is versenyképes fejlesztéseket létrehozni, amely aztán bevételhez juttatja az egész kutatás-fejlesztési területet, és kihúzza mai helyzetéből.
Talán nem feledkeznek meg a Széchenyi-programot számon kérő képviselők arról az adótörvényben rejlő módosításról, amelyik a kutatás-fejlesztési ráfordításokat, beruházásokat az eddigi 100-120 százalékkal szemben kétszeresen, 200 százalékban teszi leírhatóvá az adóalapból, ösztönözve erre a gazdaságot is, hogy a kutatás-fejlesztésbe ruházzanak be, itt fektessenek be, többek között a nagy multikat is, hogy ne csak összeszerelő műhelyeket, hanem kutatási-fejlesztési kapacitásokat is idehozzanak Magyarországra. Az elmúlt két évben ez a folyamat elindult, a nagy nemzetközi vállalatok nemcsak egyik hónapról a másikra áttelepíthető összeszerelő műhelyeket, hanem komoly fejlesztési központokat is telepítenek Magyarországra, és ez jelenti a hosszú távú ízesülésüket, integrálásukat a magyar gazdaság vérkeringésébe.
Köszönöm a figyelmüket. Bizonyára sokat fogunk még vitatkozni ezekről a kérdésekről, mindenesetre én köszönettel tartozom mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselőknek azért, amiért az oktatás ügyét, még ha viták között is, de hozzászólásaikkal minden esetben támogatják.
Köszönöm. (Dr. Kis Zoltán: Korrekt! - Taps.)
