BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy jelentőségű dolog minden parlament életében a költségvetés tárgyalása; a szabad demokraták vezérszónoka, Kuncze Gábor, egy szóval jellemezve ezt a költségvetést, azt mondta, hogy az átverés költségvetéséről van szó. A mai napon a társadalombiztosítás kérdéseit tárgyaljuk; én egy szóval jellemezve ezt a költségvetést, azt a jelzőt tudom használni, hogy a visszarendeződés költségvetéséről van szó.
Mielőtt általános vitába illően az általános megjegyzéseimet megfogalmaznám, hogy aztán néhány részletkérdésről is beszéljek, engedjenek meg néhány megjegyzést az általános megjegyzések elé a dolog tárgyalásával kapcsolatban. Az előbb már elég indulatosan kitört belőlem, hogy mennyire méltatlannak tartom azt a helyzetet, ahogy a költségvetést tárgyalnunk kell, azt a helyzetet, amelybe belekényszerített bennünket a kormánypárti többség.
A társadalombiztosítás költségvetését éveken keresztül önálló költségvetésként, 15 órás időkeretben tárgyalta a parlament, a nagy költségvetést, a nemzetgazdaság költségvetését 30 órás időkeretben. Most két év anyaga áll előttünk; ez azt jelenti, hogy 30 plusz 15 óra kétszer, vagyis 90 óra lenne a normális tárgyalási idő, a korábbi hagyományainknak megfelelően. Most 60 órában tárgyaljuk egy kalap alatt ezeket a kérdéseket, olyan körülmények között, hogy ezt a 60 óra tárgyalási időt - a parlament plusz egyéb feladatai mellett - egy hét alatt kell lezavarni, reggel 8 órától éjjel 24 óráig, és hat napon keresztül, hiszen még szombaton is elő van jegyezve a tárgyalás. (Közbeszólás: Kommunistaszombat!) Valaki itt megjegyzi, hogy kommunistaszombat... Én azt gondolom, hogy aki ezt a tárgyalási menetrendet előterjesztette, az nem vette komolyan a költségvetést, nem vette komolyan a költségvetési vita szerepét - egyszerűen le akarja zavarni. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a szokottnál is kevesebb és a szokottnál is csüggedtebb képviselő ül itt.
Szeretném azzal kezdeni az általános megjegyzéseimet, amit már néhányan a költségvetés kapcsán elmondtak előttem, hogy a kormány megint a törvényesség megsértésével terjesztett be előterjesztést. Azt kell mondanom két év tapasztalata alapján, hogy ez szokása a kormánynak; megtette ezt már a legnagyobb meglepetésünkre '98-ban is, hogy törvényeket lépett át, akkor egy sokkal izgalmasabb, sokkal nagyobb érdeklődést kiváltó téma keretében, ugyanis nem adta oda azt a nyugdíjemelést, amely törvényesen járt volna. A kormánynak szokása átlépni a törvényeken, következésképpen rossz példát mutatni az állampolgároknak.
(8.40)
Hiszen ha egy kormány megteheti, hogy nem tartja be a rá vonatkozó szabályokat, az államháztartás szabályait, akkor az állampolgár is ösztönzést kap arra, hogy ne vegye komolyan a törvényeket. A törvényességet megsérti a kormány azzal is, hogy kétéves költségvetést nyújt be, és megsérti természetesen azzal is, hogy nem nyújtja be külön a társadalombiztosítási törvényt, ahogy erre egy évtized óta minden évben példa volt.
Ez az a pillanat, amikor egy kicsit a tb-önkormányzat, elnézést, a társadalombiztosítás önállóságáról kell beszélni. Az önkormányzat nem véletlenül jutott eszembe, hiszen ebben a visszarendeződési folyamatban az, hogy megszüntették a '93-ban létrehozott önkormányzatokat, egy nagyon komoly lépés volt. Azt lehetne mondani, hogy most, 2000-ben csak befejeződik az a folyamat, amit három év óta - '98-ban, '99-ben és idén - a kormány elindított.
Miért tartom ezt egy nagyon rossz fordulatnak? Azért, mert én egy fontos, pozitív fejleménynek tartottam azt, hogy az adórendszerről a társadalombiztosítási rendszert megpróbáltuk leválasztani, szétválasztani. Ez a folyamat még a nyolcvanas évek végén indult el. Azt gondoltuk, hogy a nyugdíjrendszer önálló élete, a nyugdíjemelések szükséges mértéke évről évre azért nem biztosítható, mert ezek a pénzek, az adóforintok meg a járulékforintok egy zsebbe folynak bele, ahol az állam jól összekeveri őket, úgy sáfárkodik velük, ahogy akar; szóval mindig vannak fontosabb elvégzendő feladatok, mint maga a nyugdíjrendszer önálló működésének a biztosítása. Következésképp elindult egy olyan folyamat, hogy válasszuk ketté az adórendszert és a társadalombiztosítást. Éljen önálló életet a társadalombiztosítás! Hiszen itt arról van szó, hogy ki-ki kötelező módon gondoskodik magáról előre, gondoskodik öreg napjairól, és gondoskodik arról a nem kívánt helyzetről, ha beteg lesz és egészségügyi ellátásra van szüksége.
Azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó folyamat volt, egy pozitív folyamat volt, jó lett volna megcsinálni valóban, beleértve még azokat a bizonyos önkormányzatokat is, hogy legyen ennek a kasszának, ennek az alapnak külön gazdája. Tudjuk, hogy ez nem sikerült. Azáltal, hogy most már nem is önálló a költségvetése, hanem csak egy fejezete a nagy költségvetésnek, beteljesedik ez a visszarendeződés, azt gondolom, hogy a kormánynak még inkább lehetősége van arra, hogy szabadon gazdálkodjon ezekkel a forrásokkal.
A harmadik általános megjegyzésem, amit szeretnék előrebocsátani, az a tervezés realitásával kapcsolatos. Ez a kormány jelentős járulékcsökkentést ígért a programjában. Ezt a jelentős járulékcsökkentést mindjárt '98-ban a '99-es évre vonatkozóan egy nagyarányú, 6 százalékos járulékcsökkentéssel megpróbálta demonstrálni. Ja, hogy a kevesebb pénzből nem lehet fedezni azokat a kiadásokat, amikre pedig pénz kell?! No, hát azt hiszem, hogy valahol a háttérben a visszarendeződésnek, az összemosásnak ez is nagyon komoly magyarázata lehet.
Most, a választási ciklus, illetve a két választás közötti ciklus felén túl a kormány úgy érezte, hogy megint egy lépést kell tennie az ígéretek betartása irányában, és egy 3 százalékos, kétszer 3 százalékos járulékcsökkentés gondolatával állt elő. Az a költségvetés, ami társadalombiztosítási vonatkozásban a kezünkben van, erre a 3 százalékra lett kiszámolva, hogy 3 százalékkal csökken a munkáltatói járulékfizetés. Ehhez képest két nappal ezelőtt a parlament - egyébként kormánypárti módosító indítványt befogadva - úgy döntött, hogy ez a járulékcsökkentés ne legyen 3 százalék, csak 2 százalék; mondták ezt kormánypárti képviselők, pontosan annak érdekében, hogy kommunikálni tudják, hogy nagyobb nyugdíjemelést akarnak adni a nyugdíjasoknak. De tessék belegondolni, hogy mi következik ebből! Az, hogy ezt a költségvetést gyakorlatilag félre lehet, félre kellene tenni. Ha most ez egy önálló költségvetés lenne, mint ahogy az volt még tavaly, arra tennék javaslatot, hogy vonja vissza az előterjesztését a kormány, számolja ki a benne szereplő számokat 2 százalékkal, írja újra, gondolja végig ennek a változásnak az összes lehetséges vonzatát, következményét, vonja vissza, és hozzon ide egy olyan költségvetést, amit komolyan gondol.
Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen lehet azon vitatkozni, hogy hogyan értékeljük ezt a változást, aminek itt két nappal ezelőtt a szavazások során tanúi voltunk. Szinte hallom, hogy kormánypárti oldalon ezt egy nagyon bölcs döntésként értékelik, a kormány rugalmasságaként értékelik, hogy lám, lám!, engedett az akaratából, mérlegelte a pozitív, kormánypárti oldalról érkező javaslatokat. Én erről nem ezt gondolom. Én azt gondolom, hogy egy ilyen történetben az fejeződik ki, hogy a kormány mennyire kapkodva, mennyire átgondolatlanul, mennyire a saját, kormánypárti padsorokban ülő képviselőivel nem egyeztetve hozza meg a döntéseit, hogy aztán egy ilyen bizonytalan helyzet alakuljon ki mindennek a következtében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyi általános megjegyzés után - amihez talán még egy azért nagyon ide kívánkozik, merthogy általában szeretném elmondani, mennyire szegényesnek tartom azt az indoklást, amit a költségvetésben található tételekhez hozzáfűzött az előterjesztő - szeretnék külön-külön beszélni a két nagy alrendszerről, legalábbis a fontosabb tételeket illetően. Ez a két nagy alap méreteiben megközelíti a nagy, az országos költségvetés felét. 1,9 ezer milliárd forintról van szó, majdnem a fele akkora összegről, mint ami az ország költségvetése.
A nagyobbik fele a nyugdíjalap. A nyugdíjalappal kapcsolatos bizonytalanságok ott kezdődnek, hogy bizonytalan a bevételi oldal. Több okból kifolyólag bizonytalan a bevételi oldal; a legnagyobb bizonytalanság, amire az előbb utaltam már, hogy módosul, változik a százalékos járulékbefizetési összeg. Újra kellene számolni soronként.
A nyugdíjalapot illetően két olyan téma van, amit szeretnék kiemelni, szóba hozni, aminek különös jelentősége van. Az egyik a kormány viszonya a nyugdíjreformhoz, amit '97-ben az előző kormány elindított. Ez a költségvetés megint változatlanul azt tartalmazza, hogy nem módosul a magánnyugdíjpénztárakba befizetett összeg részaránya, marad az a bizonyos 6 százalék, ami indulásképpen volt. Erről már az előző évben is elmondtuk az összes elképzelhető érvet, kritikát, hogy ez miért jelent bizonytalanságot az emberek számára. Most azt szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány furcsamód egyszerre fúj hideget és meleget, amikor a magánnyugdíjpénztárakról beszél. Varga Mihály politikai államtitkár, amikor megszólal, akkor szavakban megvédi a nyugdíjpénztárakat, azt mondja, hogy ezek fontos intézmények, szükség van rájuk.
(8.50)
Úgy csinál, mintha támogatná ezt a reformot, illetve ezt a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszert, valójában pedig bizonytalanságot kelt a kormány. Ennek a bizonytalanságnak egyik nagyon jellegzetes példája volt - amit megint csak két nappal ezelőtt az adócsomagban szentesített -, hogy meghosszabbítja azt az időt, ameddig vissza lehet lépni a társadalombiztosítási főkasszába. Azt gondolom, erre megint csak nem volt szükség, jobb lenne, ha az emberek biztos tájékozódási pontokat érezhetnének maguk körül.
A másik kérdés a nyugdíjrendszert illetően a nyugdíjemelés kérdése. Azt gondolom, ez nagyon sok embert érint, érdekel és izgat, hiszen 2,5 millió nyugdíjas él az országban. Jó lenne, ha számukra is garantálna a kormány egy biztos tájékozódási pontot.
Amikor 1990-ben felállt az új parlament, nagyon sok részletkérdésben nem értettünk egyet, volt azonban néhány kérdés, amiben teljes vagy szinte teljes volt a konszenzus. Amikor 1991-ben egy országgyűlési határozati javaslatot fogadtunk el a nyugdíjrendszer tervezhető átalakításával kapcsolatban, akkor azt az elemet, hogy törvényben kell garantálni az évenkénti nyugdíjemelés mértékét, nagy konszenzussal a különböző pártok együtt fogadták el. Ez jelenti a nyugdíjasok számára a biztonságot, ez jelenti a nyugdíjasok számára azt, hogy nincsenek kiszolgáltatva évről évre egy következő, egy aktuális kormányzat kénye-kedvének, és ezt a törvényt, ami törvényerőre emelkedett, évről évre a különböző kormányok betartották.
Ezt a folyamatot először a Fidesz-kisgazda-kormány rúgta fel 1998-ban, abban az évben, amikor éppen jól jártak volna a nyugdíjasok, hiszen a nyugdíjemelést a törvény a nettó átlagos bérnövekedéshez kötötte, minthogy a bérek képezik a nyugdíjak forrását. Az első évben, amikor igazán jól jártak volna a nyugdíjasok, átlépett a törvényen a kormány, akkor több mint 6 százalékot veszítettek ezen a nyugdíjasok. Könnyű végiggondolni, hogy azt a 6 százalékot, amit akkor nem kaptak meg - ami nem emelte az 1999-es, illetve a 2000-es alapnyugdíjuk összegét -, örökre elveszítették, és ezt a kormány nem tudja nekik visszaadni, akkor sem, ha most egy választási kampányfogás erejéig nagyobb nyugdíjemelést ígér, mint ami törvényesen járna, mint ami a törvényekből kiszámítható. Persze kérdés, hogy jó-e a számítás, hiszen ha azt mondjuk, hogy alultervezett az infláció ebben a költségvetésben, akkor ebből az is következik, hogy alultervezett az a 7,6 százalékos nyugdíjemelés, amit jövőre a költségvetés, az előterjesztés tartalmaz.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, egy komikus színjáték részesei vagyunk ebben a helyzetben is, amikor a kormánypárti többség eldönti, hogy a nagyobb nyugdíjemelés érdekében újraszabja ezt a költségvetést, és 10 százalékot is odaad a nyugdíjasoknak. Lehet, hogy ez a 10 százalék éppen csak lépést fog tartani azzal az inflációval, illetve azzal az áremelkedéssel, amit reális számítások esetén komolyan okunk van feltételezni.
Nagyon röviden szeretnék szólni az Egészségbiztosítási Alapról, ott kezdve a mondandómat, hogy mekkora csalódást okozott nekem, magamnak is Gógl miniszter úr. Őszintén szólva, amikor megláttam a listában, hogy ő lesz az első hozzászóló, azt reméltem, hallhatunk egy komoly, miniszterhez méltó elemzést, beszédet az egészségügyi rendszer helyzetéről, illetve az Egészségbiztosítási Alap helyzetéről. A miniszter úr, sajnos, nem első ízben okozott nekünk jelentős csalódást, kiállt, és apró részletkérdésekről kezdett el beszélni, egyfajta sikerpropagandát folytatva; hallhattunk az oltóanyagokkal kapcsolatos pozitív előrelépésektől kezdve a rákszűrésig sok-sok apró részletkérdésről, de igazából nem hallottunk arról, hogy mit is tervez a kormány az egészségügyi rendszer megreformálásával, és egy szót nem hallottunk ebben a beszédben a társadalombiztosítási alapról, az egészségügyi alapról.
Őszintén szólva, nagyon nagy csalódást okozott a miniszter úr, hiszen itt nagyon komoly, fajsúlyos kérdésekről kellene dönteni; ilyen az egész egészségügyi rendszer finanszírozhatóságának kérdése. Ez a költségvetés a szükséges forrásokhoz képest egy nagyon csekély mértékű emelést tartalmaz, az az emelés is bizonytalan, és itt újra elmondhatnám mindazt, ami a járulékbefizetési részarány megváltozásának következménye. Természetesen ez azt jelenti, hogy a munkavállalókra fordított kiadások is az egészségügyi ellátórendszerben nagyobbak lesznek, mint ami itt le van írva.
A kormány büszkélkedik azzal, hogy most 20 százalékos béremelést ígér. A mi olvasatunkban nagyon-nagyon kétséges, hogy mi lesz a sorsa ennek a 20 százaléknak, részben azért, amire utalt Kökény Mihály, hogy tudniillik a dologi kiadások kasszáját nem emeli a szükséges méretekben, következésképp nem biztos, hogy az intézmények úgy tudnak dönteni, hogy bérre fordítják ezt az összeget. De ennél is nagyobb probléma az, hogy az a bizonyos 40 ezer forintos minimálbér-ígéret ennek a bérnövekménynek a túlnyomó többségét el fogja vinni. Sajnálatos módon ma a magyar egészségügyben a dolgozók 40 százalékát érinti ez a minimálbér-emelés. Ez egy olyan szám, amit egyébként az ÁSZ, az számvevőszéki bizottság jelentése is tartalmaz, megállapít, ez egy komolyan veendő szám. Az egészségügyben nagyon alacsonyak a bérek. Amikor a minimálbérről elkezdtünk vitatkozni, szóba hoztam, hogy mekkora bérfeszültséget fog okozni a minimum feltornázása, ha nincs pénz arra, hogy a minimum feletti összegért dolgozó emberek bére is valamelyest emelkedjen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Gondoljanak bele abba, hogy ha a 20 százalékból - azt lehet mondani, több mint háromnegyed részét - körülbelül 17 százalékot elvisz a minimálbér feltornázása, akkor abból a maradék 3 százalékból körülbelül milyen bérfejlesztést lehet megvalósítani. (Dr. Horváth Zsolt jelzésére:) Az államtitkár úr jelzi, hogy ez nem így van. Azt remélem, hogy a vitában majd tudjuk tisztázni ezeket a körülményeket.
Mire lehet számítani? Jelenleg sajnos a magyar egészségügyben az ápolónők olyan szégyenletesen kevés pénzért dolgoznak, hogy komoly veszélyben van az ellátás. Arra kellene például az egészségügyi tárcának odafigyelnie, hogy nincs elégséges utánpótlás nővérekből. Akik benne vannak a rendszerben, valami elképesztő önfeláldozó mazochizmussal, hivatástudatból és hivatásszeretetből végzik a dolgukat, de ha a fiataloknak már van választási lehetőségük - és egyre inkább van választási lehetőségük -, hatszor is meggondolják, hogy odamenjenek ennyi pénzért vagy ne.
Azt gondolom, ha ez az minimálbér-emelés az egészségügyben úgy sül el, hogy tovább szűkül az a különbség, ami, mondjuk, egy kezdő és egy 20-30 éve a betegágy mellett robotoló ápolónő bére között van, akkor ezzel nem oldottunk meg semmit, hanem ellenkezőleg, gerjesztettük a feszültséget.
(9.00)
A másik nagy téma az egészségügyi alapon belül a gyógyszerkérdés, a gyógyszerkassza kérdése. Két év óta kínlódunk azzal a problémával, hogy a kormány be akarja zárni a gyógyszerkasszát, hogy nem emeli a gyógyszerkasszát a szükséges méretekben, hanem egy ilyen mesterséges fedelet akart ráhelyezni.
Ezekben a megelőző vitákban én magam például fölhívtam rá a figyelmet, hogy nemzetközi összehasonlításban nem magas az a gyógyszerfogyasztás, amit a magyar lakosság prezentál. Fölhívtam rá a figyelmet, hogy sokkal inkább a gyógyszerfogyasztási szokásokra, a gyógyszerszerkezet átalakítására kellene koncentrálni.
Tudjuk jól, hogy megindultak a tárgyalások a gyógyszergyártók és a tárca között, de azt gondolom, hogy ez a történet, hogy milyenek a magyar gyógyszerfogyasztási szokások, sokszereplős, ebben fontos szerepe van az egészségpolitikának, mint ahogy a gyártóknak is, de szerepük van orvosoknak, és szerepük van a betegeknek is. Azt gondolom, hogy csodát remélni a gyógyszerfogyasztási szokások átszabása, újraszabása tárgyában csak akkor lehetne, ha ez tényleg egy konszenzusra törekvő, értelmes megállapodás végterméke lehetne.
Most pedig itt vagyunk egy tárgyalássorozat végén, egy változási folyamat elején, ahol minden egyes szereplő - és akkor még nem említettem a gyógyszerészeket, a gyógyszertárak működtetőit - bizonytalanságban érzi magát, következésképpen nem tudjuk felmérni, hogy jövő áprilisban mi várható.
Az időm nagyon eltelt, ezért jó néhány kérdést nem hozok most szóba, viszont a délutáni tévéadásidő keretében, illetve holnap, azt remélem, erre még lehetőségem lesz.
Mindent egybevéve szeretném hangsúlyozni, hogy elfogadásra teljesen alkalmatlannak tartjuk ezt az előterjesztést.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
