DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Azok az idézetek, amelyek az Áht.-ból történtek... - megmondom őszintén, amikor a költségvetésre készültem, az íróasztalomon lévő több kötet közül egyet véve azt hittem, hogy az idei év költségvetését olvasgatom, közben kellett rájönnöm, hogy a múlt év költségvetését olvasgattam, és múlt évben, a költségvetés tárgyalása során módosítottuk ilyen módon az államháztartási törvényt, úgyhogy az nem az Antall-kormány ideje alatt került ebbe bele.
Abban teljesen egyetértünk, hogy miután jogszabály nincs, '90 óta szabadon lehet privatizálni, azonban az nem véletlen, hogy ez a tendencia ilyen hihetetlen mértékben felgyorsult. A béremelést illetően pedig mindezek az elvek akkor érvényesek, ha az adott munkavállaló a szakmai szorzójának megfelelő minimálbérszinten áll, akkor teljes mértékben érvényesül. Az esetek túlnyomó többségében azért, hála istennek, nem feltétlenül a minimálszinten vannak most a bérek meghatározva. Elmondtam a statisztikai adatok alapján, hogy ez milyen összegeket jelent, és nagyon köszönöm Horváth államtitkár úrnak, hogy korrekt módon elmondta, hogy mit jelent a béremelés, hogy akadályozzuk meg azt, hogy ismételten egy ilyen 15 milliárdos effektusba fussunk bele, hogy akkor, amikor adunk végre valamit, akkor akik azt a végén kapják, rossz szájízzel kapják. Ezért mondom, hogy pontosan mondjuk el, nehogy azt higgye mindenki, aki ott dolgozik, hogy január 1-jétől automatikusan 20 százalékkal meg fog emelkedni a bére, mert ez a béremelés nem ezt jelenti, hanem egy bértömeg 20 százalékos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) növekedéséről van szó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem