DR. HEGEDŰS MIHÁLY
DR. HEGEDŰS MIHÁLY
DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselőház legnehezebb és legfontosabb feladatai közé tartozik a következő két év gazdálkodásának kereteit megszabni, törvényes lehetőséget adni az ország további fejlődésének.
A magyar parlament történetében nem mindennapi feladatot jelent a gazdálkodás törvényi feltételeit két évre előre biztosítani. Ez a lehetőség nagy kihívást jelent mind a parlament, mind a parlamenti munkát előkészítő szakminisztériumok, szakemberek számára is.
Mint minden újnak, ennek az előretekintő törvénykezési módnak is vannak ellenzői mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül. Az aggályokat hangoztató szakemberek - itt elsősorban az Állami Számvevőszék kiváló szakembereire gondolok - kötelességüket teljesítve felhívják arra a parlament figyelmét, hogy a jelen törvényjavaslat tárgyalása idején nemcsak a jelenleg érvényes államháztartási törvényt kell figyelembe venni, hanem az államháztartási törvénynek az 1999. évi zárszámadási törvényjavaslatban tervezett módosításait is.
Az ellenzéki képviselők és szakértők között a jelen, két évre szóló költségvetés új formája nem aratott osztatlan sikert, amint az a bizottsági viták során kiderült.
Ismételten köszönetet mondok a Független Kisgazdapárt nevében az Állami Számvevőszék munkatársainak, a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetési törvényjavaslatairól alkotott szakszerű és segítő véleményük megalkotásáért.
Az 1999. évi zárszámadási javaslathoz hasonlóan a 2001. és 2002. évi költségvetési törvényjavaslat is számos módosítást tartalmaz az államháztartási törvényre vonatkozóan. A jogszabály-módosítások, amelyek bár a gazdaságpolitika jogi hátterének megteremtésére irányulnak, egyben a kiszámíthatóságot csökkentik. Ebből adódóan a gazdálkodási jogszabályok ilyen mértékű változtatását az Állami Számvevőszék, a hosszú távú stabilitás érdekeit figyelembe véve kockázatosnak tartja.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány az 1999-ben elfogadott középtávú gazdaságstratégiai koncepcióját követve a 2001. évi gazdaságpolitikájának fő célját, a versenyképesség javítását, a gyors és kiegyensúlyozott gazdasági növekedés fenntartását és az Európai Unióba való integráció folyamatának folytatását határozta meg. Ezért a költségvetési politika makrogazdasági követelményeként az államháztartás centralizációs és újraelosztó szerepének csökkentését, a hiány és adósságráta mérséklését fogalmazta meg.
A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2001. évi költségvetési javaslatának összeállítása a makrogazdasági paraméterek figyelembevételével történt. A törvényjavaslat a társadalombiztosítási alapok 2001. évi bevételi főösszegét 1916,1 milliárd forintban, a kiadási főösszeget 1926,2 milliárd forintban határozta meg. A tervezett hiány 10,1 milliárd forint. A bevételek a 2000. évi tervhez viszonyítva 11,6 százalékkal, a várható teljesítéshez képest 9,5 százalékkal emelkedtek. A kiadásoknál a növekedés mértéke 9,5, illetve 7,3 százalék.
(9.10)
A bevételek növekedése a törvényjavaslat szerint mindkét alapnál meghaladja a kiadásnövekedés mértékét. Így következhet be a hiány jelentős csökkentése. De tisztelt képviselőtársaim, a hiány csökkentésében jelentős szerepe van a központi költségvetési pénz átadásának, amely a két alapra együttesen 114,5 milliárd forint. Ez 275 százaléka a 2000. évi várható teljesítésnek. Tehát a központi költségvetési pénzeszközátadás jelzi, hogy a társadalombiztosítási alapok bevételeinek, kiadásainak eltérése lényegesen nagyobb, mint ahogy a költségvetésben megjelenő hiány mutatja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy erre a tényre felhívjam a figyelmet, mivel egy működési rend látszik kibontakozni. A 2002. évi költségvetésben ez a jelenség tovább erősödik. A társadalombiztosítási alapok pénzügyi egyensúlyának megtartásához szükséges a növekvő állami segítség, amely a központi költségvetési pénzeszközök átadása mértékének fokozódásában valósul meg. Ezt a tényt bizonyítja a 2002-re tervezett központi költségvetési támogatás, pénzeszközátadás mértéke, amely szintén 31 százalékos növekedést mutat.
Így látható, hogy a gazdasági élet módosítja a programok egy részét. Sőt, ellentmondás alakult ki az állam újraelosztó, centralizációs tevékenységének csökkentésére irányuló szándék és a társadalombiztosítási alapok működtetése között. A kormányprogram leszögezte, hogy csökkenteni kell a közterhek, a magas társadalombiztosítási járulék szintjét, mivel ezek magas szintje aláássa az ország versenyképességét, a gazdaság szereplőit a szürke- és a feketegazdaság felé szorítja, így a magas terhek ellenére sem keletkezik elegendő bevétel a kiadások fedezésére.
Így a járulékok magas mértékét a kormány fokozatosan csökkenti. Nyilvánvaló, hogy a járulékcsökkentés után a járulék nem fedezi például az egészségbiztosítás, az egészségügy költségeit. Ez a tény, kedves képviselőtársaim, a költségvetésből finanszírozott állami egészségügyi rendszert jelentheti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét kialakulhat egy jó értelemben vett paternalista állami felosztó-kirovó rendszer a társadalombiztosítás területén. Megteremtődhet a lehetősége egy állami kezelésben, gondozásban tartott állami nyugdíjpénztárnak, és az egészségbiztosítás egy modern állami felelősségű, mindenkire vonatkozó ellátást képes nyújtani.
Engedjenek meg egy nemzetközi kitekintést az egészségügy és a biztosítás nemzetközi helyzetéről! Röviden összefoglalhatjuk: az utóbbi években nyilvánvaló a világ egészségügyi rendszereinek bevallott vagy nem bevallott teljes, illetve részleges problémája, csődje. Körültekintve sok fejlett országban, a monetarista-restrikciós pénzügypolitika megingott. (Rozgonyi Ernő tapsol.) Az egészségügy és a társadalombiztosítás monetáris alapon történt átszervezésének következtében bekövetkezett pénzügyi-gazdasági csődök, valamint a nép egészségügyi állapotának romlása okozták a közgazdászok és a politikusok szemében az addig üdvözítőnek tartott gazdasági iskola tekintélyének hanyatlását, egyeduralmának megkérdőjelezését.
A pusztán egészségügyi, pénzügyi, gazdasági szempontokra épülő rendszerek megbuktak. Nézzük az Egyesült Királyságot! Napjainkban az angol kormány legnépszerűtlenebb minisztere az egészségügyi miniszter, mert megörökölte a thatcheri monetáris egészségpolitikát és annak következményeit: az egy orvosra jutó betegek száma itt a legtöbb Európában, mutatóik rosszabbak, mint az albánokéi. Most nem tudnak képzett, újabb orvosokat munkába állítani, mert az orvosképzést is - pusztán pénzügyi alapon - leépítették. Közgazdaságilag, pénzügyileg az angol egészségügyi rendszerben minden rendben van - legalábbis úgy látszik. Az elégedetlenség óriási vele szemben. Az Egyesült Államokban hasonló helyzetek fordulhattak elő. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok ez évi választási kampányában az egészségügy és a társadalombiztosítás az elnökjelöltek központi vitatémájává vált.
A gazdasági programjában szigorúan monetarista elveket valló Bush elnökjelölt meghirdette az együttérző konzervativizmust. Célul tűzte ki, hogy a szolidaritás eszméje alapján szélesre kell tárni a biztosítottak körét, hogy mindenki hozzájuthasson az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A Republikánus Párt felismerte az egészségügy, az oktatás, a társadalombiztosítás alapvető jelentőségét a társadalomban és a gazdaság egyensúlyának, stabilitásának megtartása kérdésében. A Demokrata Párt jelöltje szintén az egészséghez, a gyógyuláshoz való hozzáférés esélyegyenlőségének megteremtését emelte ki. Várható tehát, hogy a monetáris-restrikciós fiaskók sorozata után az Egyesült Államok is a szolidaritás elvű, mindenki számára hozzáférést biztosító európai egészségbiztosítási modellt célozza meg. Így új irány bontakozik ki a világ egészségügyi és társadalombiztosítási politikájában.
Ebben a rendszerben a költségkímélésre és a hatékonyságra vezető rendszer kibontakozásának tanúi vagyunk, a szolidaritás elvének érvényesítése mellett. Magyarországon már közismertté vált gondolatban fogalmazódik meg ez; az orvosilag lehetséges beavatkozást ma gazdaságilag megengedhető keretek között kell végezni.
Ma Magyarországon él az a szolidaritási elven működő, állami feladatként kezelt, az alkotmányban biztosított jogokat lehetővé tevő társadalombiztosítási rendszer, amely felé most olyan, nálunk gazdaságilag fejlettebb államok törekszenek, ahol a monetáris-restrikciós egészségpolitika válságba került.
A nemzetközi megegyezésre és a hazai szakmai összefogásra építve - ha ehhez a belföldi politikai akarat is társul - Magyarországon olyan modell értékű, a teljes pénzügyi és szakmai szerkezetet átfogó intézményrendszert lehet kiépíteni, amely a világon válságba jutott egészségügy számára mintául szolgálhat.
Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítás szempontjából kétarcú törvényjavaslatról folytatunk vitát. Örvendetes, hogy a GDP soha nem látott növekedést mutat az államháztartás egyensúlyának javulása mellett. Örvendetes, hogy a kétéves költségvetés olyan technikai lehetőséget nyújt a kormánynak, amely segítségével lehetősége nyílik egy olyan egészségbiztosítási és ellátórendszer kialakítására, ahol a hatékonyság és a költségkímélés együtt jelenik meg.
De a tervezési munka folyamán ismét alulmaradt az egészségügy a monetáris politikával szemben. A társadalombiztosítási alapok kiadási oldalát nézve megállapítható, hogy azokban nem jelenik meg az irányelvekben megfogalmazott elvárás, amely a kiadási oldal reform értékű átrendezését jeleníti meg. A kiadási szerkezet nem változik.
A tervezés során nem számolnak az egészségügyi rendszer átalakításával, amelyet a kormány az államháztartási reform legfontosabb feladataként határozott meg 1999-ben. (Bauer Tamás: És nem csinálja.) Jelenleg a kormány előtt nincs olyan reformkoncepció, amelynek elfogadása várható lenne, így ez nem jelenhet meg sem a 2001., sem a 2002. évi költségvetésben.
Ugyanígy a nyugdíjrendszer felülvizsgálata is elmaradt. A kormány az év elején foglalkozott vele, de határozat nem született. A nyugdíjrendszer átalakításának kezdetét a kormány későbbre halasztotta, így az új, tervezett költségvetés erre nem tartalmaz fedezetet. Ugyanúgy a parlament sem tűzte napirendre a Független Kisgazdapárt határozati javaslatát, amelynek lényege a nyugdíjba vonulás időpontjának szabadabbá tétele, lehetőség arra is, hogy a polgárok a régebbi, számukra esetleg kedvezőbb nyugdíjba vonulási időpontot választhassák.
E határozati javaslat lehetőséget adott volna a parlamentnek, hogy újragondoljon, -vitasson egy elhamarkodott nyugdíjtörvényt, lehetőséget nyújtva egy, a polgárok számára emberbarátibb nyugdíjba vonulási időpont igénybevételére, megteremtve a biztonságos nyugdíjellátás gazdasági feltételeit.
A Független Kisgazdapárt nem ért egyet a nyugdíjkorhatár férfiak és nők számára egyaránt kötelező 62 évre való felemelésével. Ebben a beszédben nem lehet kitérni a saját felosztó-kirovó nyugdíjrendszerünk összes problémájára, feszültségére sem.
(9.20)
Elméletünk szerint kezelhetők a nyugdíjrendszer problémái, és egy időben lehetne biztosítani az úgynevezett választható korhatárú nyugdíjba vonulás lehetőségét. A magyar felosztó-kirovó nyugdíjrendszer, átalakítva egy úgynevezett eszmei járulékmeghatározó nyugdíjrendszerré, megoldaná a legfőbb problémákat. Minden aktív járulékfizetést lehetővé lehetne tenni, ha egyéni számlán könyvelnének, és az egyéni számlán ugyanazon időszak piaci állampapírkamataival azonos kamatot írnának jóvá.
A nyugdíjba menetel időpontjában az így összegyűlt megtakarítás, és az adott életkorban várható hátralévő átlagos élettartam alapján életjáradék lenne megállapítható. Ezzel értelmét vesztené a szolgálati idő fogalma, részben a nyugdíjkorhatár is, csak a legalacsonyabb életkor lenne előírva, amelynek betöltése előtt nem kérhető a nyugdíj megállapítása, és a várható élettartam változása automatikusan érvényesíthetővé lenne. Ez egy minden polgár által átlátható, logikus és igazságos rendszer, amely több országban rendkívül jól működik.
A pályakezdők kötelező nyugdíjpénztárba lépését választhatóvá kell tenni. A jövőben elképzeléseink szerint a pályakezdő dönthetne, hogy a nyugdíjpénztárba vagy egy eszmei járulékmeghatározott nyugdíjpénztárba lép, amelyet akár állami nyugdíjpénztárnak is nevezhetnénk. Ezen állami nyugdíjpénztár működtetéséhez nem lenne szükség igazgatótanácsra, ellenőrző bizottságra, könyvvizsgálóra, közgyűlések tartására, befektetésért felelős vezetőre, nincs ok felügyeleti hatóságnak felügyeleti díjat, a garanciaalapnak garanciadíjat fizetni. Szükség lenne egy számviteli nyilvántartási rendszerre, amely többszörösen egyszerűbb és így olcsóbb a jelenlegi nyugdíj- és magánnyugdíjpénztárakénál.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az állami nyugdíjpénztár előnye az lenne, hogy a mindenkori állampapírok piaci kamatát fizeti, és működési költsége tört része a magánnyugdíjpénztárakénak. E kettő kombinációja vonzóvá teszi e speciális nyugdíjpénztárt, és a legmagasabb hozamot biztosíthatja tagjainak. A Független Kisgazdapárt támogatja ezt az elgondolást, és kérem képviselőtársaimat, hogy az általunk hamarosan benyújtandó törvényjavaslatunkat támogassák, hogy napirendre kerülhessen, és érdemi vitát folytathassunk felette.
A 2001. év kiadásait vizsgálva látható, hogy míg a Nyugdíj-biztosítási Alap kiadási előirányzata várhatóan 9,6 százalékkal nő, addig a járulékbevételek és a hozzájárulások összege csak 0,9 százalékkal emelkedik. A nyugdíjalap bevétellel nem fedezett kiadási összege 67,3 milliárd forint. Az alap hiányát elsősorban a nyugdíjbiztosítási járulék 3 százalékos csökkentése okozza. A nullszaldós egyenleg csak a költségvetési támogatással biztosítható.
A Egészségbiztosítási Alap 2001. évi kiadásainak előirányzatai jóval aggályosabbnak tűnnek. Törvényjavaslatunk az egészségügyi alap 2001. évi kiadási főösszegét 838,2 milliárd forintban határozza meg. Ez a 2000. évi tervhez viszonyítva 9,3 százalékos, a várható teljesítéshez képest 6,1 százalékos növekedést jelent. A kiadások szerkezete gyakorlatilag változatlan, megfigyelhető a természetbeni ellátások arányának csökkenése.
A költségvetési mozgástér szűkössége így a természetbeni ellátásoknál jelentkezik, amit a néhány éve bezárt gyógyszerkassza visszatérő, jelenős összegű túllépése is bizonyít. A gyógyító-megelőző ellátások esetében a költségvetés feszültségei az intézményi gazdálkodás szintjén megjelennek, ami a kórházak fokozódó eladósodásában jelentkezik. A természetbeni ellátások az egészségügyi alap kiadásainak 68,8 százalékát teszik ki. Ez az arány 1999-ben 71,8 százalék volt, a 2000. évi várható teljesítés alapján 69,6 százalék. A természetbeni ellátások legnagyobb tétele a gyógyító-megelőző ellátások előirányzata. 2000-ben 373,7 milliárd forintra teljesült, ami 14,9 milliárd forinttal, az egészségügyi dolgozók egyszeri bérkiegészítésének összegével haladja meg a tervezettet.
Ez a növekmény a 2001. évi tervezésnél nem képez bázist. A 2001. évi előirányzat 399,3 milliárd forint, ami a 2000. évi tervhez képest 11,3 százalékos, a várható teljesítéshez képest 9,3 százalékos növekedést jelent, így reálérték-javulást is jelenthet az ágazat számára természetesen, ha a tervezett inflációt a valóság nem fogja meghaladni. Ha meghaladja, akkor a gyógyító-megelőző kassza ismét üresen maradhat. A kormányzati szintű egyeztetések után kialakult előirányzat, változatlan dologi kiadást feltételezve, megfelelő fedezetet tartalmaz a meghirdetett 20 százalékos egészségügyi bérnövekedésre. Ebben benne van a minimálbér 40 ezer forintra történő emelésének hatása is, amely az ágazatban foglalkoztatottak közel 40 százalékát érinti.
Az intézeti bérfejlesztés lehetőségei között jelentős eltérést okozhat a minimálbér kiegészítésére fordítandó összeg nagysága, mivel ezt nem címzetten a valóságos bér- és munkaidőadatok adatok alapján kapják meg az intézmények. Kényszerhelyzetet jelent a többletforrások felhasználásában a teljesítményekből fakadóan a bevételek különbözősége és az eladósodottság különböző mértéke. Így ellentétes hatást érhet el az az intézkedés, amely a közalkalmazotti körben az 1,05-ös szorzót 1,2-re emelni.
A gyógyító-megelőző ellátások előirányzata évek óta nem tartalmaz forrást a befogadott fejlesztések működési többleteire, illetve a finanszírozás aránytalanságainak kiegészítésére, az ösztönző hatások megteremtésére. Az OEP 2001-re az Egészségügyi Minisztériummal egyetértésben 37 milliárd forint fejlesztési előirányzatot tervezett. Ennek érvényesítésére a költségvetés egyensúlyi követelményei nem adtak lehetőséget. Kevésbé finoman fogalmazva, a döntéshozók nem mérték fel annak a reális veszélyét, hogy mit jelent egy katasztrofális egészségügyi állapotban lévő országban a gyógyítás alulfinanszírozása. Ez komoly veszélyt jelent nemcsak a népességünkre, hanem azokra a politikai erőkre is, amelyek ilyen rossz döntést hoztak.
Magyarország egészségügyi helyzete aggasztó, és különösen elgondolkodtató, hogy a lakosság egészségügyi állapota rosszabb, mint ami az ország gazdasági helyzetéből következne. A lélekszám folyamatos csökkenésében, a fogyásban nagy szerepet játszik a magas halálozás, csökkent termékenység mellett. Míg a csökkent termékenység más fejlett országokban is általános, a halálozás tekintetében kivételesen rossz a helyzetünk. A jelenség okai sem igazán kiderítettek, de a kutatások bizonyították a szociális tényezők, például a társadalmi polarizáció, a szegénység, a munkanélküliség markáns negatív egészségügyi hatásait.
A kedvezőtlen helyzetben a lakosság egészségügyi állapotának javítása prioritást kell hogy kapjon mind kormányzati, mind társadalmi szinten. A jelenlegi rendkívül kedvezőtlen mutatókon lehet változtatni. Több fejlett ország példája mutatja, hogy megfelelő, több területen indított megelőző jellegű programmal évtizedek alatt komoly eredmény érhető el. A jelenlegi egészségügyi rendszer hatékonyságát jelentősen növelni lehet a megfelelő szinten alkalmazott privatizációval, a minőségbiztosítás fokozásával, a hatékony, és költségracionális terápiás eljárások elterjesztésével, például: bizonyítékokon alapuló orvoslás, a gyógyszer-, farmakoökonómia.
(9.30)
Fontos lehetőséget nyújt az információs forradalom új eszköztárainak felhasználása, mind az egészségügyi adatbázisok, mind a páciens mágneskártyája. Mivel a prevenció a leghatékonyabb egészségügyi befektetés, a bővülő források jó felhasználási területe a megelőzés lehet. A jobb polgári jövőt építő politikai szándék nem lehet más, mint az egészségorientált egészségpolitika gyakorlása. Politikánk középpontjában a különböző társadalmi csoportokra jellemző egészségügyi állapotok közötti különbségek mérséklése kell hogy álljon.
Ennek érdekében szükséges az egészségi kockázatok mérséklése, például a munkahelyi, a környezeti, a fogyasztási szokások egészségkárosító hatásainak mérséklése, illetve az egészséget támogató környezet kialakítása.
Ebben a jövőképben az ország humán erőforrásainak fejlesztése, és ennek részeként a lakosság egészségi állapotának javítása válik az egészségpolitika legfontosabb céljává, a gyógyító egészségügy fejlesztésében is az egészségi állapot, az életminőség javítása élvez elsőbbséget. Ehhez az egészségügyi rendszerbe bevont közpénzek arányának növelése szükséges.
Rendkívüli jelentőségű, hogy a finanszírozásba bevont közpénzekből a leghatékonyabb ellátórendszereket kell működtetni. A hatékony ellátó- és finanszírozó rendszerek működéséhez reformok kellenek. Vizsgálva a költségvetés elkövetkezendő kétévi előirányzatait, akkor sem az Egészségügyi Minisztérium, sem az OEP előirányzatai között nem találunk forrást a reformok előkészítésére és végrehajtására. Ebből következik, hogy lényeges reformlépésekre nem számíthatunk a következő években sem, mivel pénz nélkül szerkezetátalakítást nem lehet végezni.
Az ellátórendszer lényeges átalakításának célja, hogy az ellátások tömegét a lakosságközeli, alacsonyabb költségszintű ellátási formák felé terelje. Ilyen helyek az alapellátás és a járóbeteg-szakellátás. A drága költséghelyeket ma a kórházak jelentik, ezt már elmondtuk sokszor. A jelen finanszírozási rend a kórházakat minél nagyobb teljesítmény elérésére sarkallja, így a kórházak által működtetett járóbeteg-szakellátások, sőt a kórházi orvosok által működtetett magánorvosi szakrendelések sem törekednek a definitív, olcsóbb ellátásra, hanem a több pont elérése érdekében körbefuttatják a betegeket a szakrendeléseken, majd a drága kórházi ellátás felé terelik a betegek tömegeit. Ezzel kettős hatást érnek el: megsokszorozzák a gyógyítás árát; másrészt a betegekben erősítik a tudatot: bajukra csak a drága kórházakban találhatnak gyógyszert, gyógyírt. Ez a folyamat öngerjesztővé válik, fokozza a drága ellátás felé irányuló igényeket, a költségvetés pedig nem képes a felfokozott igényeket megfelelően kielégíteni. Ez a kielégítetlenség politikai tényezővé válik, és akadályozza a reformok életbelépését.
Az elmúlt hat év bizonyította, az utóbbi években a szakmai vezetés a háziorvosi alapellátási ágazatot nem támogatta abban, hogy alkalmassá váljék egy valódi, magas színvonalú definitív ellátásra. A helyes egészségügyi politika éppen a hatékonyság figyelembevételével igyekszik átcsoportosítani a ráfordításokat a kórházi ápolás területéről az ambuláns, az alapellátás és a megelőzés felé.
Az eddigi egészségpolitika 1994 óta ennek az ellenkezőjét cselekszi. Megvizsgálva az egészségbiztosítás kiadásainak szerkezetét napjainkig, láthatjuk, hogy az 1994 utáni időszak nagy vesztese az alapellátás. Láthatjuk, hogy az alapellátás részarányának növekedése '93-ban és '94-ben átmenetinek bizonyult, és '94 óta folyamatos csökkenést mutat. A hat év alatt csaknem felére csökkent reálértékben a finanszírozás az alapellátásban, nem fedezi az alapellátás dologi, személyi kiadásait, és nem elegendő a kötelező, de folyamatosan dráguló továbbképzés költségeire sem.
Magyarországon jó esély van arra, hogy kialakulhasson egy olyan egészségügyi rendszer, amelyre jellemző a szabályozott és tervezett piac. A hazai piacon ilyen elemeknek tekinthetők a szabad orvosválasztás, a teljesítményfinanszírozás különböző formái, az irányított betegellátás támogatása.
Végül néhány gondolatot fűznék a 2002. évi költségvetés társadalombiztosítási sajátságaihoz. A tervezésnél a társadalombiztosítás költségvetésére továbbra is jellemző, hogy a költségvetési pénzeszközök átadása tovább növekszik. A kiadási determinációk nem változnak. Így a járulékmérték további csökkenése az alapok pénzügyi egyensúlyának kialakulását kedvezőtlenül befolyásolja.
A Független Kisgazdapárt a költségvetés egészét elfogadja, szavazataival támogatja. A költségvetés egészében megbúvó társadalombiztosítási alapok költségvetésével szembeni aggályainknak hangot adtunk, és hangot is fogunk adni. A nyugdíjalapoknál sem a nyugdíj-megállapítás módjával, sem a tőkeeszközök felhasználásával nem vagyunk elégedettek, és abban bízunk, hogy a parlament egy jobb, hatékonyabb rendszert lesz képes kiépíteni. Az egészségbiztosítási alapok költségvetése nem tükrözi azt a súlyos népegészségügyi helyzetet, melynek következtében rendkívül magas a korai halálozás, és hiányoljuk a jó reformok megtervezésére és bevezetésére szükséges forrásokat.
Köszönöm tisztelettel. (Taps az FKGP padsoraiban.)
