ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egyszer már módom nyílott arra, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak alakulásáról egy történelmi áttekintést adjak e falak között. Ennek lényege az volt, hogy a bolsevik hatalomátvétel során a nyugdíjintézetek és az egészségügyi biztosítóintézetek vagyona a szabad rablás áldozata lett. Ezt követően az új rendszerű állami ellátás keretében hosszú ideig a bevételek jelentősen meghaladták a kiadásokat. Az így elméletileg rendelkezésre álló tőke célirányos, az adott területek gazdálkodását megalapozó befektetéseire azonban nem kerülhetett sor, mert bekövetkezett a második számú szabad rablási manőver, nevezetesen az, hogy a biztosítási alapok eszközeit a központi költségvetés részévé tették. Olyannyira, hogy még az Állami Biztosító, majd később a Hungária Biztosító is úgy működött, hogy minden bevételük a költségvetés szerves részeként funkcionált, és minden kiadásukat az éves tervalku során hagyta jóvá a Pénzügyminisztérium.
A szabad rablás és ennek útján megszerzett vagyonok felélése egyébként is jól bevált módszere minden bolsevik típusú hatalmi mentalitásnak. Lásd a spontán privatizációt, később a privatizációs folyamatot, a bankkonszolidációt, az orosz államadósság lenyúlását, a tocsikolásokat és egyéb manővereket! Úgy tűnik, a rendszerváltásnak nevezett átalakulások kapcsán egyesekben mégis felerősödött az a gondolat, hogy ezeket a társadalombiztosítási funkciókat közelíteni kellene a biztosításhoz, fel kellene erősíteni, vagyonnal el kellene látni. Ez történt az egészségbiztosítás körében, úgy félig-meddig. A bolsevik mentalitás azonban itt is rögvest megtalálta a lenyúlás módszereit.
Ezek után magam is azt vallom, szükséges volt bizonyos mértékben az állami beavatkozás. Félő, hogy ha ez elmaradt volna, még azt a maradék keveset is eltüntetik elhivatott szakértőink. Igen ám, de így gyakorlatilag visszatértünk a szocializmus építésének obskúrus módszereihez, ami nemcsak valamiféle visszalépés, nemcsak valamilyen illatos déjŕ vu, hanem következményei is vannak, lehetnek. Két eset lehetséges. Vagy egyre jelentősebb mértékben kell a központi költségvetésből finanszírozni az egészségügyet annak érdekében, hogy valamiféle színvonalváltozásig el tudjunk jutni, vagy az egészségügy teljes lezüllesztése előtt állunk, ami az egész népesség további életesélyeit veszélyezteti. Sajnos, ismerve a kormánynak a téveszmékre, de nagyon is valódi külső érdekekre épülő gazdaságfilozófiáját, nem kérdéses számomra, hogy változatlan kormányzati magatartás esetén inkább ez utóbbi várható, ez következik be; illetőleg a két eset kombinációja is elképzelhető - az sem rossz, elvégre így is lehet pénzt eltüntetni.
Tisztelt Kormányzat! A hazánkért felelősséget érző tudósok, művészek, politikusok, de az átlagos gondolkodó emberek is méltán aggódnak a magyar népesség csökkenése miatt. Ennek egyik oldala a szülési kedv, a családok gyermekvállalási kedvének növelése, az ehhez szükséges biztonságos és perspektivikus élet kialakításának reménye.
A másik oldal azonban - és elsősorban ez az egészségügy feladata és ez az egészségügyi kérdés - az a tény, hogy Magyarországon igen rosszak nemzetközi összehasonlításban mind a születéskor várható élettartam, mind a mortalitás mutatói. Különösen magas a fiatal- és középkorúak mortalitása. Ilyenkor kellene európázni! Ez a tény jelentősen hozzájárul a népesség rohamos fogyásához. A nemzetközi statisztikák ilyen értelmű adatai hihetetlen rossz képet festenek hazánkról. Valahol nagyon megalázóan alacsony szinten vagyunk, és ez nem genetikai meghatározottságú okokra vezethető vissza, hanem a magyar egészségügy tartósan létező hiányosságaira, az egészségre neveléstől a nagyrészt a társadalomra rákényszerített életmódtól, a megelőzésen keresztül a járó- és fekvőbeteg-ellátásig, a gyógyszerellátástól és -hozzáférhetőségtől a kórházi ellátottságig és kórházi állapotokig és nem utolsósorban az egészségügyben dolgozók nevetséges, megalázó, lélek- és személyiségromboló bérezéséig.
(10.20)
Úgy mellesleg, de nyomatékkal szeretném megjegyezni, hogy ezeken a problémákon nem segít a külföldi tőke, vagyis a privatizáció. Az legfeljebb erről az oldalról is hozzájárul a globalizáció egyik áldásához, a 20:80-as társadalom kialakulásához, ahol is hazánk lakosságának 80 százaléka páriává válik. Óva intek mindenkit, ne tegyék! Tudom, elkezdték már: István Kórház, Szent Imre Kórház, János Kórház, Szent Margit Kórház, vidéken több kis kórház és szanatórium - körülbelül 35 -, és ismert a soproni kórházban zajló részleges privatizáció elhíresült ügye. Sürgősen hagyják abba, mert ennek irtózatos következményei lesznek!
Hadd tegyem ehhez hozzá azt, hogy ebben az országban nincs agrárprogram, ebben az országban nincs egészségügyi program, ebben az országban semmire nincs koncepció. Akkor miről beszélünk mi itt? Hova akarunk mi jutni? Mit is akarunk mi? Aztán itt van az egész gyógyszerkassza kérdése. A kormány kínjában bemerevít, viták - zárt vagy nyitott - és mellébeszélések, alkudozások a gyártók szemérmetlen pénzhajszájában, miközben etikai kódexekről próbálnak mesélni a nagy magyarázók. Etika és transznacionális vállalatok - Istenem, mennyi hazugság, mennyi sunyiság! Úgy látszik, ez ötvenöt éve változatlan, bezzeg privatizálni lehetett, átjátszani külföldi tőkéstársaságoknak szinte semmiért a gyógyszeripart. Akkor, tisztelt kormányzat, tessék viselni a következményeket, tisztelt mindenből kivonulni óhajtó állam!
Miután azt a bizonyos ötvenöt évet - ahogy azt az előbb említettem - én is lehúztam, sajnos, gyakran járok gyógyszertárba, hol vidéken falusi patikába, hol fővárosi patikába. A Bokros-Surányi lakosságnyomorító, a külföldi tőkének helyet csináló aljasságai óta döbbentem látom, hogy idős férfiak, asszonyok négy-öt vénnyel a kezükben faggatják a patikust, hogy mi mibe kerül, aztán szégyenkezve mondják - holott nem nekik kellene szégyenkezniük -, hogy sajnos, csak az egyik receptet tudják kiváltani. Sírni, ordítani, ütni tudnék tehetetlen dühömben. Ide jutottunk, és ahogy önök szellemeskedni szoktak: a helyzet csak fokozódik. Undorító!
Ezzel eljutottunk a nyugdíjbiztosításhoz, a nyugdíjasokhoz, de előbb azonban hadd szóljak arról az egészen furcsa gondolkodásmódról, ami annyira jellemző ma az egész globalista ámításra. A gyógyszertárakat privatizálták. Első menetben a gyógyszerészeket biztatták az önálló üzleti vállalkozásra, de a gyógyszerészek az előttük volt negyvenöt évben nem tartoztak éppen a túlfizetett emberek közé, és az önállóság pénzbe kerül. Levetkőztek, kölcsönt kértek, véres verejtékkel megszerezték az önálló egzisztenciát. Tisztelt államunk a gyógyszer-transznacionálisokkal nem sok eredményt tud elérni, de itt vannak a patikusok, azokkal szemben lehet etikáról és szolidaritásról papolni. Drága a gyógyszer? Akkor legalább a patikus haszonkulcsát kell úgy megállapítani, hogy az valami egészen nevetséges szinten legyen. Zseniális! Az orvosokat pedig arra kell rávenni, hogy csak olcsó gyógyszert írjanak fel. Ezek után a patikus haljon éhen, vagy vegye igénybe uzsorások pénzét, és végső esetben majd megveszik az ő patikáját is a külföldi gyógyszer-kereskedelmi láncok, s ő immáron sokadszor kifosztva mehet vissza pultosnak, vagy akassza fel magát. Ilyen világban élünk.
Visszatérve a nyugdíjasokhoz; nehéz súlyozni, ha azt kell megállapítani, melyik réteg az, amelyiket leginkább becsaptak, félrevezettek, és aztán még meg is alázták, hiszen az egész magyar népet megalázták nem egyszer, és alázzák meg büntetlenül ma is naponta - elvégre jogállam vagyunk. A mai nyugdíjasokat egy életen át kizsákmányolták, azt hazudták nekik, hogy azért olyan silány a bérük, mert magas színvonalú, ingyenes egészségügyi ellátásban részesülnek, és tisztességes megélhetést nyújtó nyugdíjban lesz részük. A silány bérből silány nyugdíj lett, a magas színvonalú, ingyenes egészségügyi ellátásról pedig beszélni sem lehet.
Gondolják, hogy ezt a gyalázatot minden generációval meg lehet ismételni? Persze, miért ne hinnék? Hiszen a buta magyart még emellett le is lehet nézni, csak tudják, egyre több ember kezd gondolkodni, még akkor is, ha ez nem tetszik urainknak; egyre több ember veszi észre, mi folyik itt az átmázolt cégtáblák alatt; egyre nehezebb dolguk lesz. A nyugdíjak eleve alacsony, emberi léthez méltatlan színvonalát tovább csökkentette az elmúlt tíz év. Különösen jeleskedett ebben az MSZP-SZDSZ-kormányzat mohó túllihegésében. Minden hivatalos statisztikai hazudozás ellenére legalább 30 százalékos reálérték-csökkenést kellett a nyugdíjasainknak elviselni az utóbbi tíz évben. A Magyar Igazság és Élet Pártja azt mondja: ebből, uraim, hölgyeim, elég!
Tisztelt Kormánykoalíció! Az önök költségvetése, az önök nyugdíjelképzelése (Tagolva:) elfogadhatatlan. Persze tudjuk, az örök téveszmerendszer - ami az önök téveszmerendszere - és az önök szabadon vállalt kényszerzubbonya nem tesz mást lehetővé, sőt azt is tudjuk, hogy az önök GDP-növekedése egy tökéletesen üres luftballon, hiszen a magyar gazdaság porban hever. De akkor nem kellene ezen valamit változtatni? Elvégre önök vezetik ezt az országot - vagy nem? Legalább három éven keresztül reálértékben évi 8-10 százalékos nyugdíjnövekedést kellene végrehajtani, ami azt jelenti - figyelemmel az önök által olyan hihetetlenül jól kezelt inflációra is -, hogy 2001-re és 2002-re is körülbelül 18-20 százalékos növelés lenne indokolt. Körülbelül ez az, amivel a nyugdíjasok elé lehetne állni úgy, hogy közben a szemükbe is mernek nézni.
Tisztelt Kormány! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök most gondolhatják, mondhatják, hogy szép, szép, de egyetlenegy számot nem mondtam ki, noha mégiscsak költségvetésről van szó. Meg kell önöket nyugtatnom: minden számot ismerek, elolvastam, elemeztem, sőt beszereztem az adott szakbizottság teljes vitaanyagát tartalmazó jegyzőkönyvet is, hogy biztosan jól tájékozott legyek, és pontosan ez az, ami miatt mindazt elmondtam, ami az előbb itt elhangzott. Ha nem tettem volna ezt az alapos tájékozódást és előkészítést, talán a puszta számok révén még be is dőltem volna. Aztán azt is mondhatják, hogy igen-igen, van ebben valami, de miből - de ezt ne tőlem, ne a Magyar Igazság és Élet Pártjától kérdezzék!
(10.30)
Mi ezt megmondtuk önöknek már sokszor, és mondjuk hét éve. Ezt önmaguktól kérdezzék meg, Antall-Boross-, Horn-Kuncze-, Orbán-Torgyán-kormányok, önmaguktól vagy esetleg egymástól. És közben gondolkodjanak egy kicsit, ha még tudnak, ha még mernek, arról, hogy a költségvetés jövedelemkoncentrációját és újraelosztó szerepét addig kell csökkenteni - önök és a monetarista próféták szerint -, amíg végtelenül nem konvergál a nagy zérushoz. Ez az önök által adott, az önök által adni kívánt magyar perspektíva - ha hagyjuk.
Köszönöm.
