TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A felszólalásomban az ifjúság helyzetét érintő célkitűzésekkel, valamint a harmadik szektor, a civil szektor költségvetési vonzataival szeretnék foglalkozni.
Minden költségvetési vitának az a politikai súlya, hogy az állam által befizetett adók, valamint a bevételek milyen prioritásban, hogyan kerülnek felhasználásra. Azt gondolom, hogy a 2001-es költségvetés azt a retorikát hazudtolja meg, miszerint valaki a jövő kormányának nevezi magát, a jövő társadalmát kívánja építeni, csak eközben elfeledkezik magáról a jövőről, s elfeledkezik arról, hogy van egy harmadik szektor, a civil szektor, amely a rendszerváltás óta nem kapta meg azokat a lehetőségeit, hogy valódi kontrollja legyen a mindenkori hatalomnak, valóban intézményesített formában legyen képes betölteni a civil társadalom megerősödését és annak kezdeményezéseit.
Azt gondolom, hogy ez egy befektetés, amely befektetés hosszú távon kamatozódna nem a kormányok, nem az Országgyűlés, hanem a társadalom javára. Áttekintve az Ifjúsági és Sportminisztérium 2001-es költségvetését, annak fejezeti indoklását, az az érzésem támadt, hogy gyakran az ISM azt sem tudja, mire kívánja költeni a pénzt, vagy ha mégis tudja, akkor ezt nagyon jól titkolja.
Deutsch Tamás miniszter úr szerdai hozzászólásában egy túlfűtött optimizmussal beszélt a nyilvános és átlátható pályázati rendszerről, a játszótér-építési programról, a decentralizált alapokról és még több kitűnő célról. Nekem mégis az a véleményem, hogy mindez csak a média, a tévényilvánosság előtt elhangzott pozitív üzenet, mert minden civil, minden ifjúsági szervezet tudja, hogy a decentralizált alapok nem más, mint az ISM kinyújtott keze, hogy az ISM-nek vétójoga van, hiszen csak ideológiai alapon kötődő rendszerek, civil szervezetek, ifjúsági szervezetek kaphatnak támogatást ezekből az alapokból.
Tehát tévedés azt gondolni, hogy az a decentralizáció, ha a megyékben, a régiókban megjelennek ezek az alapok; az igazi decentralizáció, ahol a civil szervezetek, ifjúsági szervezetek többségben vannak, és saját maguk döntenek saját maguk sorsáról.
Az ISM nem ismerte fel, hogy döntéseket hozni az érintett réteg megkérdezése nélkül politikai öngyilkosság és szakmai baklövés. Ezt szeretnék leplezni, amikor célul tűzik ki az ifjúsági párbeszéd struktúrájának kiépítését. Kérdem én, nem tanult eleget ez a kormány az 1990-94 közötti időszakból, amikor az első szabadon megválasztott kormány saját maga által legyártott civil szervezetekkel legitimálta a párbeszédet? Nem fogadja el a jövő kormánya, hogy a párbeszédet valójában csak viták alapján és kompromisszumok útján lehet elérni? Miért száműzi ebből a struktúrából az érdemi párbeszéd lehetőségét?
Nem tudok Deutsch miniszter úr optimizmusával azonosulni, hiszen ennek a párbeszédnek az intézményei, ennek a retorikája inkább médiaesemények, mintsem tartalmi eredmények, amelyek valójában szolgálnák a forrásoknak a civil szervezetekhez való eljutását. 2001-ben a költségvetésben - egy példa - 30 millió forint a ráfordított összeg, amelyet erőszakmentességi programra szán a költségvetés. Az érdekessége, hogy az indoklás szövegében az szerepel, hogy a projektterv kidolgozása folyamatban van. Nem olvas ezek szerint az ISM napi sajtót, nem kérdezi meg a szakma véleményét; ma nem médiakampányok tudnak hatékonyak lenni egy preventív felvilágosító folyamatban, hanem sokkal inkább a közösségek, a testületek, a civil szervezetek. Ezekről nem beszél a költségvetés.
A 2001-es költségvetésben szintén 30 millió forint van előirányozva nagy ifjúsági rendezvények támogatására. Sajnos, konkrétan nem tudom és nem tudjuk, hogy mik lesznek ezek a nagy ifjúsági rendezvények, de bízom benne, hogy nem budapesti utcabálokat kíván ismételten szervezni az ISM, hanem képes lesz országban gondolkodni, képes lesz a vidék civil szervezeteiben gondolkodni, ugyanis ez évben bebizonyosodott, hogy ezeknek az elköltött pénzeknek - túl a tradicionális és belemagyarázott ideológiai elemeken túl - tartalmi hozadékuk nincs. (Varga Mihály: A Világbank elleni tüntetés!) Köszönöm szépen, államtitkár úr, az legalább egy véleménynyilvánítás volt.
Ezzel szemben nem kíván a minisztérium pénzt fordítani az ifjúságtudományi kutatások folytatására sem. Lehet, hogy a tisztelt miniszter úr nem tartja ezt fontosnak, hiszen a Fidesz eddigi politikája is arról szólt, hogy a problémákat majd mi megmondjuk, és akinek ez nem tetszik, az csupán baloldali, esetleg liberális erők bérence lehet. Nem kell az ifjúsági generációt ilyen politikai színtérré változtatni, bár erre a kormányzat minden lépésével tudatosan törekszik. Inkább segíteni kellene azokat az ifjúságkutatásokat, azokat a szakmai elemeket, ahol ideológiamentesen nőhetne fel egy generáció, hogy a későbbiekben megmérettesse magát.
Komoly politikai vihart kavart a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány régi kuratóriumának leváltása és az új kinevezése. A kormányzat azt gondolta, hogy mint ősi jussként, ezt is politikai céljaira kell kisajátítania magának. Amikor a jogi lehetőséget kimerítették, kénytelenek voltak rájönni, hogy nem állnak az érvényes jogszabályok felett, már csak erőből és fenyegetéssel tudják keresztülvinni akaratukat.
Azt gondolom, nem annak kellene a fő kérdésnek lennie, hogy ki áll a kuratórium élén, hanem az a lényeg, hogy bármely civil társadalmi szervezet, bármely ifjúsági szervezet hogyan tud az ifjúság vagyonrészében megmaradt táborokban táborozni, szabadidős képzési programokat szervezni; és hogy ezt a költségvetés még alátámassza, 2001-ben 230 millió forintot szán a költségvetés a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány működésére, miközben 1998-ban ez 228 millió forint volt. Kár, hogy csupán ennyit ér a kormány számára az, hogy a gyermekek táborozhatnak, hogy hasznosan töltsék el szabadidejüket.
Ezzel kapcsolatban érdemes lenne foglalkozni a Deutsch miniszter úr által említett, nyilvánosan ellenőrizhető pályázati csatornákkal. A zárszámadási törvényből egyértelműen kitűnik, hogy a civil szervezeteknek szánt pályázati pénzek túlnyomó többsége egyedi elbírálással került elosztásra. Ha nyilvános párbeszédben, ha decentralizált rendszerben gondolkodik egy kormányzat ifjúsági minisztériuma, akkor kérdem én, miért kell egyedi elbírálással dönteni a pályázati pénzek felhasználásáról?
Végezetül: a XXI. század küszöbén az informatikai fejlesztések nélkülözhetetlenek. A harmadik szektor csak úgy képes hatékonyan működni, ha megfelelő infrastrukturális alap áll rendelkezésükre. Ehhez komoly állami szerepvállalásra van, illetve lenne szükség. A Miniszterelnöki Hivatal, illetve az Ifjúsági és Sportminisztérium kezelésében is vannak olyan pénzek, amelyeket társadalmi szervezetek támogatására fordítanak. Kiemelt célként sehol nem kezelik az informatikai fejlesztést, nem élvezhet a harmadik szektor prioritást a pályáztatási rendszerben sem.
Összegezve: az Ifjúsági és Sportminisztérium előirányzatai a költségvetési javaslatban átgondolatlanok. Nehéz úgy támogatni valamit, hogy nem is értjük, mire fordítják igazából az adófizetők pénzét. Ezért elgondolkodtató, hogy egy demokratikus államban az ifjúságra csupán 3 milliárd 178 millió forintot költenek. Ebbe beleszámoltam az Ifjúsági és Sportminisztérium igazgatására fordított kiadásokat is, amíg a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra 23 milliárd 457 millió forint jut. Ez az összeg amúgy még az ISM teljes költségvetésénél is lényegesen magasabb.
(12.50)
Ironikusan szólva, remélem, hogy ezt nem gondolta komolyan a kormány, mert viccnek durva lenne.
Köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)
