DR. JÁRAI ZSIGMOND
DR. JÁRAI ZSIGMOND
DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Azért jelentkeztem hozzászólásra, és azért kértem az elnök urat, hogy adjon szót nekem, mert úgy látom, hogy nagyon sok félreértés van a költségvetéssel kapcsolatban. Ezek a félreértések, ahogy látom, elsősorban az ellenzéki pártok képviselőinek soraiban vannak, ezért szeretnék segíteni eligazodni a költségvetésben, ami körülbelül 2500 oldal, és mintegy 200 ezer számot tartalmaz. Megértem egyébként, hogy rendkívül nehéz benne eligazodni, még a szakembereknek is nehéz. Tehát néhány kérdést azért szeretnék kiemelni, amelyek, úgy gondolom, a jobb eligazodást szolgálják.
Az első ilyen kérdés az, hogy miért kétéves a költségvetés, és hogy törvényes volt-e a benyújtása. Azért kétéves, mert úgy gondoljuk, hogy mind a gazdaságnak, mind a gazdaság valamennyi szereplőjének, a lakosságnak egyértelműen előnyös, ha egy évnél hosszabb távra, két évre - lehet, hogy jövőre vagy később majd három évre - előreláthatóak a gazdaság fejlődési lehetőségei, azok a körülmények, amelyek között a saját munkájukat, életüket megtervezhetik.
Úgy gondolom tehát, hogy nemcsak azt a kérdést kell feltenni, hogy miért kétéves, hanem azt is, hogy kinek jó, hogy kétéves a költségvetés. Amerre eddig jártam és beszélgettem a kétéves költségvetésről, nem nagyon találkoztam - már a parlamenten kívül - olyan csoportokkal vagy rétegekkel, amelyek azt mondták volna, hogy nekik nem jó a kétéves költségvetés. Tehát azt hiszem - akár a vállalkozókkal beszélgetve, akár a lakossággal beszélgetve -, mindenkinek jó a kétéves költségvetés, ezért nyújtottuk be, ezért törekedtünk arra, hogy az ehhez szükséges törvényes feltételeket megteremtsük.
Még egyszer elmondom, az expozéban is elmondtam, a benyújtás egy törvényjavaslatra vonatkozik, a törvényjavaslatból akkor lesz törvény, amikor ezt a parlament elfogadja, a törvényjavaslat benyújtása a kormány megítélése szerint teljes mértékben törvényes körülmények között zajlott le, ezt az Igazságügyi Minisztérium is tanúsíthatja, alaposan végigbeszéltük ennek a törvényi feltételeit. Úgy gondoltuk, hogy ha valamennyiünknek jó, hogy kétéves költségvetést lehet benyújtani, és végre olyan állapotban van a gazdaság, amikor kétéves költségvetést lehet benyújtani, akkor a kormánynak az a felelőssége vagy kötelessége, hogy az ehhez szükséges törvényi kereteket megteremtse, s úgy gondoljuk, hogy ezeket megteremtettük.
A második ilyen kérdés, ami körül sok félreértés van, az az, hogy úgy látom, a képviselő hölgyek és urak nem látják világosan azt, hogy miért lehet ilyen jó ez a költségvetés. Honnan lehetnek ilyen nagy növekedések? Hogy lehet az, hogy ilyen gyorsan lehet növelni egyszerre a családtámogatást, a gazdasági támogatásokat, az infrastruktúra fejlesztésére fordított forrásokat, a honvédelmi kiadásokat, az Európai Unióhoz való felzárkózással kapcsolatos kiadásokat? Tehát hogy lehet az, hogy kiemelkedően jó lehetőségek vannak előttünk 2001-ben és 2002-ben? Az ezzel kapcsolatos félreértésekre az utal, hogy vérmérséklettől vagy a szóhasználattól függően átverésről, becsapásról, báziskorrekcióról vagy nem megfelelő bázisról - ki éppen miről - beszélnek, tehát úgy gondolják, hogy ezekkel teremtettük meg mesterségesen a lehetőséget erre.
Nos, szeretném elmondani, hogy ezt a lehetőséget a gyors gazdasági növekedés, a javuló gazdasági egyensúly, a csökkenő infláció, a csökkenő államadóssági teher teremtette meg. Ha megnézik önök a 459. oldalt a költségvetés első kötetében - aminek persze elég szakmai a címe: "Az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásai" -, akkor láthatják, hogy miért lehet olyan gyorsan növelni a kiadások nagy részét, hiszen 2001-ben a csökkenő infláció miatt az államadósság-kezelés 8 százalékkal kevesebb forrást, majdnem 100 milliárd forinttal kevesebb forrást köt le, mint például 2000-ben. Csökkennek a kamatok, csökken a bruttó hazai termékhez viszonyított államadósság aránya, és ha még megnézik hozzá a 453. oldalt is, akkor azt is látják, hogy az államadósság aránya valóban a 2000. évi bruttó hazai termék 58,6 százalékáról jövőre 54,6, azt követően pedig 51,4 százalékra fog csökkenni.
Tehát ezek azok a keretek, amelyek megteremtették a gyors gazdasági növekedés lehetőségét, és a gyors költségvetési kiadásnövelés lehetőségét is, amellett, hogy közben adókat csökkentünk, központosítást csökkentünk. Ez tegnap szintén felmerült a vitában, csak akkor nem akartam hozzászólni. Meg lehet nézni a 453. oldalon, hátulról a negyedik utolsó sorban, hogyan csökken a jövedelemcentralizáció. Az összes elvonás a gazdaságból 45,7 százalék volt 1997-ben, jövőre 39,7, azt követően pedig 38 százalék lesz. Tehát csökkenő elvonások mellett gyorsuló kiadásnövekedést tudunk csinálni.
(10.10)
A következő kérdéskör, amire szeretném felhívni a figyelmet, és szeretném kérni az együttműködésüket, az, hogy nagyon kérem, a makrogazdasági feltételek értékelésénél politikamentesen értékeljék ezeket a feltételeket. Ezek olyan gazdasági tények, amelyeket a politika nem tud eltorzítani, és úgy gondolom, nem is helyes, ha el akar torzítani. Attól félek, hogy sokan elfogultan látják, politikai hozzáállástól függően elfogultan látják a makrogazdasági feltételeket vagy lehetőségeket, igyekeznek azokat torzítani. Úgy gondolom, ez volt a tapasztalat '98-ban és '99-ben is. Legalább annyit kellene belőle okulnunk, hogy a gazdaság nem úgy alakul, ahogy azt a politikusok előrevetítik, vagy elfogultan előre akarják vetíteni, hanem úgy, ahogyan mindannyian alakítjuk.
Az egyik ilyen tényező például az infláció. Úgy gondolom, senkinek sem jó az, hogy ha azzal riogatjuk a magyar lakosságot vagy a gazdaságot, hogy a tervezettnél sokkal magasabb lesz az infláció. Az infláció reálisan van tervezve, az idénre is reálisan terveztük, semleges külgazdasági körülményeket feltételezve. Nem gondolom, hogy bárki reálisan előre tudja vetíteni a külgazdasági körülményeket. Ha egy többletinflációval létrejövő többletforrást osztanánk el, akkor, úgy gondolom, felelőtlenül járnánk el. Nem lenne helyes elosztani egy olyan forrást, amit úgy teremtünk meg, hogy a lehetőségeknél mesterségesen magasabb inflációt szeretnénk vagy akarunk elérni, vagy csinálunk, és az ebből keletkező többletforrásokat osztjuk el.
Fontos célkitűzése a gazdaságnak, hogy az inflációt a lehető leggyorsabban csökkentsük, és mire az Európai Pénzügyi Unióhoz csatlakozni akarunk, akkor az európai térségben, az Európai Unió térségében elért inflációs rátát érjük el Magyarországon, és ehhez folyamatos csökkentésre van szükség.
Még egy ilyen utolsó kérdéskörről szeretnék beszélni, és úgy látom, a félreértések döntő többsége szintén e köré társul vagy csoportosul, hogy mire kellene és mire lehetne többet költeni, és mire tudunk többet költeni. Először is ennek a kereteiről: úgy gondolom, nehéz vitatni, hogy nagyon sok mindenre sokkal többet kellene költeni. Erről egyébként valóban van értelme vitatkozni, hiszen teljesen természetes, hogy különböző pártok, különböző képviselők különbözőképpen látják, hogy hol a legnagyobb a lemaradás, és mire érdemes többet költeni. A kormány először is felmérte azokat a kereteket, amelyek között ezeket a többletkiadásokat csoportosíthatjuk, és utána meghatároztunk egy sorrendet, hogy a kormány véleménye szerint mire érdemes vagy mire kell a lehető legtöbbet költeni. Úgy gondolom, hogy ezen valóban van értelme vitatkozni. Az azonban teljesen természetes, hogy mi is szeretnénk sok mindenre többet költeni, a lehetőségek korlátozottak.
A kereteket meghatározza egyrészt az, hogy rendkívül nagy a lemaradás az európai életszínvonalhoz képest, rendkívül nagy a lemaradás nagyon sok területen, az egészségügyben, az oktatásban, az infrastruktúrában, a gazdaságfejlesztésben, az életszínvonalban, a nyugdíjban, a hadsereg-felszereltségben, a kultúrában, és ezt nagyon sokáig lehetne még sorolni, hogy mely területeken nagyon nagy a lemaradás. Látni kell, hogy ezt a lemaradást egy, kettő, három vagy négy év alatt nem lehet behozni. Évtizedek lemaradását kell most behoznunk, hiszen Magyarország valaha a fejlett országok közé tartozott, Európa leggazdagabb országai közé tartozott. A történelmünk azonban úgy alakult, hogy elkanyarodott a magyar fejlődés, és lemaradtunk. Ezt a hosszú lemaradást kell behoznunk. Ehhez sok évre, lehet, hogy évtizedre van szükség.
A második ilyen keret az, hogy a források korlátozottak, de csökkenő jövedelemcentralizációt tervezünk. Úgy gondoljuk, hogy több forrást kell visszahagyni a gazdaságban, tehát a folyamatosan csökkenő adóterhelések mellett kell egyre többet elosztani. Egyszerre nem lehet tehát mindent megcsinálni, ezért kérem a türelmüket. A kormány mindenesetre úgy gondolja, hogy a hangsúlyokat a családtámogatásra, az életszínvonal-emelésre, a béremelésre, a gazdaság fejlesztésére, a Széchenyi-tervre, az infrastruktúra fejlesztésére, az informatika, a turisztika, a kis- és középvállalatok fejlesztésére, valamint az európai uniós és NATO-csatlakozásra kell fordítani.
Ezekből a többletforrásokból jövőre jelentős eredményeket fogunk tudni elérni, például a nyugdíjemelés, a béremelések területén, a közszférában 16-17 százalékos béremelést tervezünk, ami a tervezett inflációhoz képest csaknem 10 százalékos reálbér-emelkedést jelent, tehát a reálbérekben is egy nagy felzárkózás lesz. A családkedvezmények egy részét valóban adókedvezményként akarjuk adni, más részét lakástámogatásként vagy szociális kedvezményként. Tehát kialakítottunk egy olyan családtámogatási rendszert, amelyre egyre többet költünk, és úgy gondoljuk, hogy hozzájárulhat ahhoz, hogy megszűnjön végre a népesség csökkenése, és érdemes vagy lehetséges legyen Magyarországon is egyre nagyobb családot vállalni.
Úgy gondolom tehát, hogy ezekről a kérdésekről valóban lehet vitatkozni, csak azt kérem, hogy a félreértéseket próbálják meg elkerülni. Ha bármilyen információra van szükségük, akkor a kollégáim és én is nagyon szívesen állunk a rendelkezésre.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
