FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő zárszámadási törvény kapcsán tulajdonképpen miről is van szó? Tervet és tényt kell összevetni, majd ennek megfelelően, a valós helyzetnek megfelelően törvényi korrekciót kell elvégezni, hogy szinkronitás legyen a terv és a kialakult tényszámok között.
Nos, azonban egy zárszámadásnál azt is nagyon szeretjük - mivel közpénzekről van szó -, hogy a közpénzekkel való gazdálkodásról egy nyitott, hű képet kapjon a magyar parlament. Az Állami Számvevőszék elvégzett munkája után azonban jelzik, hogy a teljes és hű kép visszaadásában még van mit javulni, hiszen - hogy történetileg visszatekintsünk - régebben a Legfőbb Állami Számvevőszék készítette a zárszámadást, utólag pedig az Állami Számvevőszék vette át a Legfőbb Állami Számvevőszék szerepét. Ugyanakkor már nem ők készítik a zárszámadást, hanem a Pénzügyminisztérium. Itt az a nagy kérdés, hogy a Pénzügyminisztérium mit tart fontosnak a zárszámadás keretén belül megmutatni. Nos, amit ők fontosnak tartanak megmutatni, azzal kötelessége foglalkozni az Állami Számvevőszéknek is. Ebben a vitában is volt példa arról, hogy a köztisztviselők bérezése egyáltalán zárszámadási témakör-e. Ha egyszer belekerült, mert a Pénzügyminisztérium így látta jónak, akkor azzal az Állami Számvevőszéknek is foglalkoznia kell.
Úgy összegezhető, hogy egy tanulási folyamatnak vagyunk a részesei, amelyben majd egyszer minden bizonnyal meg kell felelnünk a tanulási folyamat végeredményeképpen az európai uniós elvárásoknak, hogy milyen is egy zárszámadás az állami költségvetés tekintetében.
Többen elmondták, az Állami Számvevőszék részéről is hallhattuk azt az igényt, hogy államszámviteli törvény megalkotása válik minél hamarabb szükségessé, hiszen rendezni kellene, hogy mit is kell tartalmaznia egy zárszámadásnak, a közpénzekről adott tükörképnek hogyan kell megjelennie a képviselők előtt, milyen nyilvántartási, könyvelési paramétereket és szokásokat kell kialakítani. Az a számviteli törvény, amellyel nemrég foglalkoztunk, teljesen másról szól, a gazdasági élet szereplőinek nyújtott egy újabb kodifikálási lehetőséget. Az államszámviteli törvényre - ha jól értem - szinte minden frakció igényt jelentett be. Gondolom, hogy a kormány sem zárkózik el e témakör kidolgozásától.
A zárszámadás négy fő területét szeretném érinteni, amelyek az államháztartási törvénnyel, a költségvetési törvénnyel, a társadalombiztosítási törvénnyel és az önkormányzatokra vonatkozó résszel foglalkoznak.
Az ellenzéki képviselők hozzászólásában többször elhangzott, hogy sokkal jobb lett volna, ha a költségvetési törvényt önálló költségvetési törvény módosításaképpen nyújtja be a kormány, nem pedig a zárszámadás egyik részeként. Hozzáteszem, hogy épp a Horn-kormány volt az első olyan kormány, amely a zárszámadás kapcsán hozzányúlt az aktív, éppen aktuális költségvetési törvényhez, úgy néz ki, ezzel precedenst adva a jelenlegi kormánynak is, amely, most már azt kell mondanom, a szokást általánossá téve, az aktív költségvetési törvényben is módosításokat javasol.
De mi is a probléma, ha egy költségvetési törvényt egyáltalán módosítani szeretnénk? Előttem már sokan elmondták, hogy az 1999. év, amelyre visszaemlékezünk, hiszen egy nehéz év volt, sok olyan problémát vetett fel - csak címszavakban: orosz válság, koszovói probléma, árvíz-, belvízhelyzet -, amely igen nehéz megpróbáltatás elé állította a magyar gazdaságot, a kormányt. Napi elemzések és heti döntések igényelték azt, hogy zökkenőmentesen folyhasson tovább a gazdasági élet. Eközben az ellenzék folyamatosan bombázta a közvéleményt és a kormányt, hogy költségvetési törvényt kell módosítani, mert az év eleji bevételi adatok és a makroszámok nem úgy alakulnak, ahogy az a tervben, a költségvetési törvényben megfogalmazódott.
Nagyon örülök annak, hogy a kormány kitartó volt abban, hogy várjuk meg az év végét, nem szabad elhamarkodottan dönteni. Most már tudjuk - hiszen a zárszámadásnál tartunk -, hogy a végszámok pontosan azt mutatják, hogy igen, mégiscsak stabilizálható volt a '99. év, hiszen az infláció 10 százalék lett. Ez mintegy 4,3 százalékos csökkenést jelentett, a GDP 4,5 százalékos növekedést mutatott, a fizetési mérleg hiánya a GDP tekintetében 4,3 volt, és a bruttó bérkiáramlás is komoly, nagy összegű - 16 százalékos - volt, amely az utóbbi évekhez szokatlan, de hála istennek, mégis nettó fizetésnövekedést eredményezett a magyar gazdaságban.
Mi történik azonban, ha a költségvetési törvény tényleg módosításra került volna az ellenzék kérésének megfelelően? Az a probléma áll elő, hogy a pénzvilágban, a nemzetközi bankvilágban egy költségvetési törvény módosítása sajnos nagyon negatív üzenet arról a társadalomról, amely ezt megteszi - ez esetben Magyarországról lett volna szó. Abban a pillanatban más hitelkamatokkal más besorolásba teszik a Magyar Köztársaságot, illetve ha a nemzetközi pénzpiacon netán hitelt szeretnénk felvenni. Hála istennek, mint mondtam, az önálló költségvetési törvény módosítása nem történt meg. De ez esetben azt kell mondanom, úgy néz ki, hogy az ellenzék ilyen kellemetlen helyzetbe szerette volna sodorni Magyarországot, hogy igen, követeljük ki és kényszerítsük rá a kormányt a költségvetési törvény módosítására, ennek következtében a hitelképesítésünk a rangsorban biztosan hátrébb fog kerülni, csak magasabb kamattal tudunk a nemzetközi pénzpiacon hitelhez jutni, tehát azonnal jöhet a következő támadási felület, hogy lám-lám, nagyon rossz a magyar gazdaság, csak lefelé csúszunk a nemzetközi megítélésben, tehát itt valami nagyon rosszat tesz ez a kormány. Mint az előzőekben említettem, az összes mutató teljesen ellentétes volt az ellenzék akkori követelményével, közönséges rémhírkeltésnek kellett nevezni az akkori időszakot. Ebben a feszült környezetben kellett kibírni a '99. évet, és ez - mint láthatjuk - sikerült is.
A négy terület közül hármat szeretnék érinteni: a társadalombiztosítás külön önálló napirendi pontként fog szerepelni, a módosítandó törvények közül külön kettővel: az államháztartási törvény módosításával és a központi költségvetési törvény módosításával szeretnék foglalkozni, részben kitérni rá.
Nos, az államháztartási törvény módosítása - mint mondtam - nem újdonság, azonban a témakör, hogy az államháztartási törvény mit módosít, azt erős újdonságnak mondhatjuk, ezen belül is két területet, amelyben a társadalombiztosítást a következő időszakban próbálja integrálni a központi költségvetésbe mint költségvetési eddigi önálló részt, valamint a kétéves költségvetés problémaköre itt kerülne úgymond jogi rendezés alá. Az már minden bizonnyal látható, hogy ebben a témakörben - hogy jogilag elő kell készíteni a kétéves költségvetés fogadására az államháztartási törvényt - a szakma és a politika másról beszél. A szakmában nehéz megmagyarázni a kétéves költségvetés létjogosultságát, mert olyan indok, amelyben a gazdasági növekedés és fejlettség következményeképpen két évre lehet készíteni költségvetést, nagyon nehezen állja meg a helyét, mert nálunk sokkal fejlettebb országok, ahol a növekedés és a gazdasági fejlődés folyamatos, változatlanul egyéves költségvetésben gondolkodnak.
(12.40)
De ha e logikát tekintem, ott ezek szerint már három-, négy-, ötéves költségvetéseknek kellene lenniük.
A magyar gazdaság nyitottsága nehezen viseli a hosszú távú tervezést, már a '99. évben is mutatkoztak ennek előjelei. A 2000. évben pedig kimutatható jelei vannak annak, hogy a makrogazdasági paramétereket nem tudjuk tűrhető hibahatáron belül megjósolni, a makrogazdasági mutatókban jelenleg már mintegy 30 százalékosak az eltérések a terv és a tények között. Hála istennek, ezek döntő többségükben pozitív eltérések, tehát nagyobb bevételek vannak, nagyobb növekedések, gazdasági növekedések, ami nagyon pozitív, de mégse tudtuk megjósolni ennek a növekedési mértéknek az ütemét.
Kétéves előretekintésnél, kétéves költségvetésnél még nagyobb a valószínűsége ennek; erre az Állami Számvevőszék jelentése egyébként külön kitér, hogy bizony instabilitást, kockázatot jelent a kétéves költségvetés esetleges benyújtása. Ebben a kormánypártnak természetesen óriási a felelőssége, a Magyar Demokrata Fórumnak is óriási a felelőssége. Nem hiszem, hogy a kormánypárti frakciók közül bárki fel merné vállalni, hogy a kétéves költségvetés meg nem szavazásával kormányzati válsághelyzetet hozna létre, ezt a Magyar Demokrata Fórum se vállalja fel. Mindenesetre ezen a gondolati síkon belül roppant aggályosnak tartjuk a kétéves költségvetés gondolatát.
A benyújtott költségvetést és az itt előkészítésre, fogadásra való felkészítést a kétéves költségvetés kapcsán változatlanul nem javasoljuk. Ezekre módosító indítványt is fogunk tenni. Az éves költségvetés elfogadását változatlanul jobbnak, helyesebbnek látjuk, habár mondtam, ez esetben szakma és politika harca van. A számarányainkat is tekintve tudomásul vesszük a politikai küzdelemben a kisebb részvételi arányunkat.
A társadalombiztosítási költségvetés önálló fejezet, mint említettem, de olyan lépés a központi költségvetésbe való integrálása, amely a '90-es évek előtti időszakra volt jellemző. Mondjuk, nem félek attól, hogy a különböző forrásokból érkező pénzek úgy összekeverednének, mint ahogy a '90-es évek előtt összekeveredtek, hogy utána kibogozhatatlan lett, mi a központi költségvetési és mi a társadalombiztosítási pénz. Ettől talán már nem félek, demokratikus köztársaság lévén ez működne, de az önállóság erős igény a tb-költségvetés kapcsán is.
A központi költségvetés módosítása, mint mondtam, szintén nem új elem. Végeredményben itt össze kell hangolni, hogy a tervhez képest mi lett a realitás. Az más kérdés, amit az ellenzéki képviselők is felvetnek, hogy miért tekintünk el esetleg az ÁPV Rt. egyes befizetéseitől, és hogyan változtak meg a készfizető kezesség vállalása következtében az állami garanciák. Ezen belül természetes, hogy minden minisztériumban voltak olyan nem tervezett változások, amelyeket realizálni kellett. Nem akarok visszautalni a sokszor említett '99-es nehéz évre, amely tőlünk függetlenül vált nehézzé.
Az az igazság, hogy ezen belül azért külön figyelmet szeretnék szentelni annak a megállapításnak, amely a pénzügyminisztériumi fejezetnél található, hogy a pénzintézetektől, azaz a bankoktól származó társaságiadó-bevétel csak az előirányzat 40 százalékát teljesítette. Minden más adat, a tervezési hibának megfelelően, korrekcióra szorul; ez a legtöbb minisztériumnál is így van, azonban ez nagyon feltűnő adat. Nehéz azt mondani, hogy valamelyest is arányos közteherviselés van. Amíg a bankoknál nem valósul meg ilyen értelemben a közteherviselés, joggal mondhatjuk, hogy miért van egyrészt a látható fényűzés, másrészt a befizetett adó egyre kevesebb összegű megjelenése. Azt hiszem, ennek a koncepcióján valamelyest el kell gondolkodni, s netán változtatni.
Még egy fejezetre szeretnék kitérni, ez a honvédelem. Tudjuk, hogy NATO-tagságunk kapcsán minden évben vállaltuk a GDP 0,1 százalékos mértékében a tárca növekvő támogatását. Ennek a jelei most már érezhetők, azonban tény, hogy a magyar haditechnikai állapot bizony fejlesztésre, korszerűsítésre szorul, s nem lehet erőnkön felül költeni e területen sem. A törvényben vállalt kötelezettség teljesítésével várhatóan ez a terület is integrálódhat a költségvetési összképbe. Nagyon erős az igény, hogy tényleg legyen hadra fogható, technikailag működőképes Magyar Honvédség.
A harmadik témakör: az önkormányzatok. Ennél elég széles hibaskálát tárt fel a Számvevőszék, de hozzáteszem - védve és kicsit mentve az önkormányzatokat, magam is több ciklus óta önkormányzati képviselő vagyok egy kisvárosban -, hogy olykor roppant nehéz és bonyolult megérteni és követni az önkormányzatokra vonatkozó törvénykezéseket. Hozzáteszem, minél kisebb egy település, annál nehezebb helyzetben van, annál kisebb a pénzügyi mozgásterük, és annál kisebb a lehetőségük arra, hogy szakmailag jól képzett alkalmazottakkal próbálják meg értelmezni a költségvetési törvény különböző rendelkezéseit, amelyek az önkormányzatokra vonatkoznak. Így nyilvánvalóan nagyon nagy vitakérdés, hogy egy önhikis pályázatnál valaki jogosult-e a pályázat benyújtására. Választási körzetemben jellemzően a kistelepülések sokaságai azok, amelyek erre igényt tartanának. Bizony-bizony rengeteg szakmai segítség, minisztériumokba való telefonálgatás kell ahhoz, hogy értelmezzék, nehogy valamilyen szabálytalanságot tegyenek.
Az Állami Számvevőszék joggal teszi meg azt a kritikát, hogy nem minden helyen használták fel szabályosan az állami közpénzeket, a bejelentések alapján akár a normatív közpénzeket, akár pedig a különböző támogatások útján elnyert közpénzeket. Már előre félek attól a vitától, amelyik majd ki fog alakulni - s tavaly újra precedensértékűen ki is alakult -, hogy kiknek kell majd visszafizetniük az Állami Számvevőszék által nevesített, jogtalanul felhasznált pénzeket. Ezek milyen terhet rónak majd az önkormányzatokra?
A magyar önkormányzatok jelentős része sajnos folyamatosan, önhibáján kívül hátrányos helyzetű, folyamatosan csak úgy tud gazdálkodni, hogy az úgynevezett önhiki-támogatásra igényt tart, és ebből valamennyi részt meg is kap. Így mondhatjuk azt, hogy üzemkész egyáltalán az önkormányzat. Ez egyben azt jelenti, hogy ha ennyi önkormányzat jogosult önhikis pályázatra, és a pénz valóban kell nekik, mert a feladataikhoz normatív úton nincs elég állami támogatás, akkor az önkormányzati támogatási rendszert kellene, illene felülvizsgálni, hogy ne az a módszer legyen, hogy csak az önhiki-pályáztatás keretén belül tudjuk életképessé tenni ezeket az önkormányzatokat.
Még egy probléma, amelyet az Állami Számvevőszék jelzett, és teljesen egyetértek vele, önkormányzati képviselőként is: roppant bosszantó, hogy olyan önkormányzatok pályáznak folyamatosan cél-, címzett és egyéb támogatásokra, amelyeknek nincs is meg hozzá az önrészük. Ez azért bosszantó, mert a nagy számú jelentkezés miatt esetleg azok az önkormányzatok esnek el a pályázatoktól, amelyeknek meglenne az önrészük. És az ezen pályázatok útján nyert pénzeket láthatólag képtelenek utána felhasználni az önkormányzatok, és ezek valamilyen úton-módon - a törvény szintén most rendezi ezt - vissza kell hogy kerüljenek a központi költségvetésbe.
(12.50)
Ebben a kérdéskörben valahogy reálisabban és törvény útján kellene szabályozni, hogy mutassák meg, vagy fedezetképpen tegyék le az önkormányzatok az önrészüket, hogy látható legyen, hogy képesek lesznek majd a támogatások elnyerése után annak a beruházásnak a megvalósítására, amire pályáztak.
A Magyar Demokrata Fórum ezt a zárszámadási törvénytervezetet vitára és elfogadásra alkalmasnak tartja, módosító indítványaink mellett.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
