LENÁRTEK ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

LENÁRTEK ANDRÁS
LENÁRTEK ANDRÁS, az európai integrációs ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az integrációs bizottság szeptember 20-i ülésén tárgyalta a T/3008. számú törvényjavaslatot. Az európai integrációs bizottság munkamódszere minden költségvetésre vonatkozó törvényjavaslatnál az, hogy melyek az adott költségeknek az integrációs vonatkozásai, illetve hogy a költségvetés hatásai a csatlakozás irányába mutatnak-e, vagy fellelhetők-e problémák.
Mindezeket vizsgálva a bizottság többségének az volt az összegző véleménye, hogy ha az 1999. év természeti csapásait és gazdasági válságait vesszük számba, akkor nagy eredmény, hogy nemcsak stabilizálódtak a makrogazdasági mutatóink, hanem javultak is. Elhangzott az is, hogy melyek voltak azok a mutatók, amelyeket az Unió is figyel, és pozitív irányú változásai biztatóak. Az államháztartás hiánya alatta maradt a tervezett 4 százalékos GDP-arányos mértéknek, a kamat 2,5 százalékkal csökkent, az átlagkeresetek 16,1 százalékkal nőttek, a GDP-növekedés 4,5 százalék volt, a foglalkoztatás 3,1 százalékkal bővült, a munkanélküliségi ráta 7 százalékra csökkent. A folyó fizetési mérleg a megelőző évinél és a tervezettnél is kedvezőbben alakult, és talán a legörvendetesebb dolog az, hogy az antiinflációs politika következményeként 4,3 százalékponttal kisebb lett az infláció, mint az előző évben - és még lehetne sorolni a kedvező mutatókat. A csatlakozás számára fontos, kiemelt területek közül ebben az évben plusz költségvetési támogatást kapott a közbiztonság, a vidékfejlesztés, az euro-atlanti csatlakozás.
A bizottság számára az előterjesztők kiegészítő táblázatokat is készítettek, melyek a végrehajtás integrációs vonatkozásairól adtak bővebb tájékoztatást. A táblázatokból kiderült számunkra, hogy az EU-csatlakozás előkészítése és az acquis átvételének elősegítésére rendelkezésre bocsátott források felhasználása elfogadható, a Phare-programok esetében azonban a tervezett kiadáshoz képest elmaradás tapasztalható. Sajnos, a jövőben is alapvetően arra lehet számítani, hogy a brüsszeli bürokrácia sajátos döntéshozó rendszere miatt általános érvényű a csúszás. Ezeknek a döntéseknek pedig előfeltétele, hogy a kormány elkülönítse a pénzeket, függetlenül attól, hogy ehhez mikor rendelik hozzá a brüsszeli forrásokat. Megállapítható az is, hogy a tervezőmunka és az ellenőrzés terén folyamatos az előrelépés az integrációs feladatok elkülönítésében.
Az elmondottak alapján a többségi vélemény az volt, hogy az integrációs folyamatban jelentősen javultak azok a mutatók, amelyeket az Unió számon tart és vizsgál a csatlakozás előtt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Mindezzel együtt a bizottság a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát 13 igen, 1 nem és 6 tartózkodás mellett támogatta.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem