DR. SZABÓ ATTILA
DR. SZABÓ ATTILA
DR. SZABÓ ATTILA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Személy szerint nagyra értékelem az ön és a kormányzat azon erőfeszítéseit, amivel igyekszik gátat vetni a gyógyszerárak és az egészségbiztosítás gyógyszerkiadásai növekedésének. Az állampolgárok és a betegek szempontjából különösen fontos, hogy a kormányzat oly módon kívánja érvényre juttatni szándékait, hogy közben az ő terhei lehetőség szerint ne növekedjenek. Tisztában vagyok azzal, hogy a feladat rendkívül bonyolult, összetett, és igen sokféle érdeket kell figyelembe venni a döntések kialakításakor.
Tisztelt Miniszter Úr! A gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól szóló 1994. évi LIV. törvény, továbbá az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvény egyértelműen meghatározta és elkülönítette a közforgalmú gyógyszertárak és a kórházakban működő intézeti gyógyszertárak alapvető feladatait, és igen szűk mezsgyén engedi meg az átjárhatóságot. Legegyszerűbben úgy fogalmazhatók meg a két gyógyszertártípus feladatai közötti különbségek, hogy a közforgalmú gyógyszertárak biztosítják mindazon betegek gyógyszerellátását, akiket fekvőbetegként nem kórházban gyógyítanak. A fekvőbetegek ellátása képezi az intézeti gyógyszertárak feladatát.
Az egészségbiztosítás teljesen eltérő módon finanszírozza a betegek gyógyszerellátását az említett két területen. Mindezek ellenére információk érkeznek hozzám egyrészt arról, hogy a kórházban fekvő betegek hozzátartozóit arra kérik, hogy a betegek gyógykezeléséhez szükséges gyógyszerek jelentős részét közforgalmú gyógyszertárakból, társadalombiztosítási támogatással szerezzék be, másrészt arról, hogy az egészségügyi tárca az intézeti gyógyszerellátás új szabályozásának kialakításakor, a törvényi rendelkezések ellenére tovább kívánja bővíteni az intézeti gyógyszertáraknak a társadalombiztosítási támogatás mellett kiszolgálható gyógyszerek forgalmazásával összefüggő tevékenységét. Egy ilyen irányú bővítés azzal a veszéllyel járhat, hogy a gyógyszert rendelő és a gyógyszert fölhasználó azonos gazdasági érdekek szolgálatába állítható. Hiábavalóságnak bizonyulhat az olcsóbb, de azonos értékű gyógyszerek felhasználására való igyekezetünk, ha a kórházi orvosokat a drága gyógyszerek felírására ösztönzik.
Mindezek alapján kérdezem miniszter urat: egyetért-e miniszter úr azzal, hogy a kórházi fekvőbetegek törvényben biztosított ingyenes gyógyszerellátásához való jogát nem lehet alávetni a kórházak pénzügyi, gazdasági érdekeinek, illetve milyen eszközökkel kívánja visszaszorítani azt az egyre jobban elharapózó jogellenes gyakorlatot, hogy a fekvőbetegek gyógykezeléséhez szükséges gyógyszerek egyre nagyobb hányadát a hozzátartozókkal, társadalombiztosítási támogatással hozatják be? Egyetért-e miniszter úr azzal, hogy a közforgalmú és az intézeti gyógyszertárak feladatai különbözőségéből kiindulva erősíteni szükséges e két terület egyértelmű elválasztását, illetve milyen eszközökkel kívánja elejét venni az olyan gyakorlat kialakulásának, amely a két terület eltérő finanszírozását összekapcsolja, illetve amely olyan következményekkel járhat, hogy aláássa az egészségbiztosítás gyógyszerkiadásainak megfékezésére irányuló kormányzati törekvéseket?
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
