DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Több mint félmillió látogató tekintette meg eddig a Szent Koronát új helyén, az Országházban; kilenc hónap alatt többen, mint korábbi kiállítási helyén két év alatt. Egy év alatt annyian láthatják a Szent Koronát az Országházban, mint korábban három év alatt a Nemzeti Múzeumban. Ez a számadat már önmagában is elég ahhoz, hogy kijelentsük, jól döntöttek a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselői, amikor támogatták a Szent István-i államalapítás emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvényt.
Ezzel szemben rosszul döntött a szocialista-szabad demokrata ellenzék, amikor körömszakadtáig ellenezte a törvény megszületését. Nemcsak azt ellenezték, hogy a Szent Korona az Országházba kerüljön, de ellenzéki képviselőtársaink azzal is megvádolták a törvény támogatóit, hogy döntésünk nyomán a korona közjogi funkciót kapna, mi több, életre akarjuk kelteni a Szent Korona-tant. A köztársasági államforma iránti elkötelezettségünket is kétségbe vonva, az ellenzék a törvényt részleteiben és összességében is többször alkotmányellenesnek kiáltotta ki. A Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége azzal a tettével tetőzte be méltatlan magatartását, hogy a millenniumi évet megnyitó január l-jei ünnepi ülésről tüntetőleg távol maradtak, miközben a Kossuth-téren fázva, összefagyva tízezres tömeg fogadta az Országházba érkező Szent Koronát, ők - tisztelet a kivételnek, mert ilyen is volt - inkább a szilvesztert választották.
Tisztelt Ház! Nem mehetünk el szó nélkül a mellett az alkotmánybírósági határozat mellett, amely júliusban a nyár vagy az ellenzéki sajtó jótékony csöndjében született a koronatörvény alkotmányosságáról. Az Alkotmánybíróság tagjainak egyhangú döntésével, különvélemény nélkül elutasította a 2000. évi I. törvény alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítványokat.
Érdemes felidézni néhány remekbe szabott mondatot a szocialista és a szabad demokrata képviselők felszólalásaiból az Országgyűlés jegyzőkönyvéből. A legszebbel kezdem, Bauer Tamás, SZDSZ: "A törvényjavaslat alkalmatlan az általános vitára, mert sérti a magyar alkotmány szellemét és betűjét. Sérti az alkotmány szellemét, hogy a monarchikus ereklyét, a miniszter asszony szavaival, életre keltve beilleszti a magyar törvénykönyvbe és a köztársaság államrendjébe. Sérti a magyar alkotmány betűjét, amikor egy feles törvénnyel új feladatkört és új felelősséget ró a Szent Korona Testület tagjaként a köztársasági elnökre, a miniszterelnökre, az Országgyűlés elnökére és az Alkotmánybíróság elnökére."
A következő idézet Vastagh Páltól, az MSZP vezérszónokától származik: "Jogos az az igény, hogy ezt a törvényt kétharmaddal fogadja el az Országgyűlés. Amennyiben ez nem így történik, a szocialista képviselőcsoport ezen a ponton Alkotmánybírósághoz fog fordulni."
Utolsó idézetem is Bauer Tamástól származik: "Létrehozni tehát egy olyan testületet, amelynek a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke tagja, egész alkotmányos struktúránkkal ellentétes. Hogy mást ne mondjak, az, hogy ők egy testületben ülnek, amelyet nem az alkotmány maga hoz létre, még a hatalommegosztás elvével is ellentétes. Tehát teljesen egyértelmű számomra, hogy ennek a Szent Korona Testületnek a létrehozása, amelyre a törvény 4. és 5. §-ai intézkednek, ellentétes az alkotmánnyal. Nem is értem, őszintén szólva, hogy hogyan jutott eszébe a kormánynak egy ilyen javaslat benyújtása. Ennyi talán elég is." - mondja az SZDSZ képviselője.
Ezek után hadd idézzek néhány mondatot az Alkotmánybíróság határozatából: "Az indítványok megalapozatlanok. A koronatörvény elfogadásának a képviselők kétharmados többségéhez kötése alkotmányosan nem indokolható. A koronatörvény e rendelkezése - itt a Szent Korona Testületről van szó - a Magyar Köztársaság alkotmányos közjogi berendezkedését, a közjogi szereplők egymáshoz való viszonyát, a hatalmi ágak elválasztását semmilyen formában nem érinti. Az Alkotmánybíróság a koronatörvénynek a Szent Korona Testület felállításáról és feladatköreiről rendelkező 4., 5. §-ainak megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította." - szól végül az összegzés.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! E Ház falai között napirend előtt felhívtam már egyszer a figyelmüket arra, hogy az alkotmány tiszteletét az utókor nem a szocialistáktól és a szabad demokratáktól fogja tanulni. Akkor emlékeztettem arra, hogy a Horn-Kuncze-kormány döntéseit 16 esetben találta alkotmánysértőnek az Alkotmánybíróság. Az előbbi példák újabb bizonyítékai az alkotmányos jogérzék hiányának. Ma már tudjuk, hogy a Szent Korona-törvény ellenzése a szocialisták és a szabad demokraták legnagyobb melléfogása volt. Nemcsak érveik bizonyultak hamisnak, de a legnagyobb hiba, amelyet politikai párt csak elkövethet, hogy nem érezték meg választóik igazi akaratát. Elnéző mosollyal figyeljük őket nap mint nap, amint választókerületük diákjait, nyugdíjasait kalauzolják (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) a Szent Korona előtt, az Országház Kupolacsarnokában.
Tévedni emberi dolog. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem