MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Elment Szabó Miklós történész, egykori képviselőtársunk a múlt hét péntekén, életének 66. évében, idejekorán. A jövő kedden temetjük fél háromkor Farkasréten.
Két cikluson keresztül volt képviselő. Jelentős szerepet vitt a rendszerváltás előkészítésében. Apai ágon református túrkevei parasztcsaládból származik, nagyapja a téeszesítés során felakasztotta magát. Anyai ágon elszegényedett dzsentricsalád sarja. Harmadéves bölcsész 1956-ban, szívvel-lélekkel részt vesz a Petőfi Kör vitáiban, a forradalomban, az utóvédharcokban. A Mefesz egyik alapítója. A kádárista hatalom ezt nem felejti el, a kitűnő képességű Szabót Vácra száműzik iparitanuló-intézeti nevelőtanárnak, majd visszakerülve a fővárosba az MTA Történettudományi Intézetének könyvtárosa, '67-től kutatója.
A forradalom és szabadságharc stigmatizálta, eszméinek egyik legtisztább hirdetője lett. 1975-ben Donáth Ferencék révén ismertem meg Szigligeten, órákat sétálgattunk, lenyűgözött hatalmas tárgyi tudása és zseniális asszociációinak sokasága. Emlékszem, Sztálin halálának körülményeiről nyolcfajta, forrásokkal alátámasztott verziót mondott el kapásból. Ekkor már magánlakásokon tartott szemináriumokat, amelyekre egyre többen jöttek el, és hallgatták elbűvölten előadásait a XX. századi politikatörténet tabu témáiról, a szovjet történelemről, '56-ról.
Ezekből bontakozott ki a demokratikus ellenzék Repülő Egyeteme. 1977-ben elsők között írta alá a Charta-77 mozgalom bebörtönzött tagjai, Václav Havelék melletti szolidaritási nyilatkozatot. Az aláírókat KB-ülésen Kádár a "34-ek bandájaként" aposztrofálta. A III/III-as ügyosztály már régóta felfigyelt rá. Első fegyelmijét munkahelyén, '79-ben kapta. Nem hátrál meg. '80-ban a Beszélő első számában méltatja az illegális Bibó-emlékkönyvet, amelyben együtt szerepelnek ellenzékiek és hivatalosan publikáló szerzők.
Így fejezte be: "Seregszemle tehát a Bibó-emlékkönyv és híd a magyar politika, másként gondolkodás közelebbi múltjából jövője felé." 1981-ben ő az egyik bábája és moderátora az első '56-os kerekasztalnak, amelynek leletmentés volt a célja, hiszen ma már kevesen élünk a résztvevők közül. Publikál a szamizdat sajtóban. Bevezető előadást tart a monori illegális tanácskozáson, a Rakpart Klubban elsőként beszél a nyilvánosság előtt a forradalomról. Ezután kapja második fegyelmijét, utolsó komoly figyelmeztetéssel.
1979-től publikációs tilalom alatt áll, nem utazhat külföldre. Szinte minden tiltakozó manifesztumot aláír, a demokratikus ellenzék egyik szervezője, mozgatója, aktivistája, ideológusa. A Szabad Kezdeményezések Hálózatának egyik alapítója és szóvivője, szorgalmazza párttá alakulását. Ő fogalmazza meg saját credójaként is az SZDSZ elvi nyilatkozatát.
Az SZDSZ ügyvivője, országgyűlési képviselője lett, a honvédelmi bizottságba küldték a civil kontroll letéteményeseként. Nemcsak kutatta, írta a történelmet, hanem élte, a maga szelíd módján szakadatlanul alkotta, formálta is. Életműve nagyon szerteágazó, beszédei, felszólalásai, írásai, recenziói, publicisztikái alkotják. Sajnos, nem jutott már ideje a begyűjtésre, az összegzésre; másoknak kell majd megtenniük, akkor fog kiderülni, milyen bő a termés. Szemléletében a szabadelvűség és a liberalizmus azonos fogalmat jelentettek, és elszakíthatatlanok voltak a demokráciától.
'56-ról hű és igaz képet tükrözött: elítéltük a bolsevik diktatúrát, amelyet megdöntöttünk, de nem kívántunk visszatérni a két háború közötti rendszerhez, keményen bíráltuk azt is. Új, szabad, kreatív világot akartunk teremteni egalizált talajon.
Hadd fejezzem be azzal a közös gondolattal, amelyet ő fogalmazott meg 1986-ban:
"1956-ban forradalom és szabadságharc volt Magyarországon, amely a magyar történelem nagy forradalmainak sorába tartozik... 1956-ban, miként 1848-ban, egységben léptek fel a hazafias nemzeti és a demokratikus progresszív erők. Történetileg '56 ebben a tekintetben előrelépést is jelentett abban az értelemben, hogy a magyar történelemben először lépett fel a nemzeti követelés tisztán és kizárólag felszabadító tartalommal, megfelelvén Illyés Gyula kritériumának: csak jogot védett, anélkül, hogy jogot... sértett volna...
'56 értékei ma is aktuálisak; hogy teljes értékű megvalósításuk erőszak áldozata lett, tragédiája a magyar történelemnek. '56 azonban leveretésében is példát teremtett az utókor számára, hagyomány lett, amely politikai kultúrát teremt, példaadó tett, mítosz és legenda."
Úgy legyen, kedves Miklós, Isten Veled!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem