JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Azzal szeretném kezdeni, hogy az Erkel Tibor által elmondottakkal nagyon sok esetben egyetértek. Emlékeztetnek egy kedves barátomnak, Molnár Tamásnak az észrevételeire. Annyiban érdekes ez, hogy úgy hiszem, egy ponton talán az ISM is védelemre szorul ebben. Ugyanis, bár teljesen igaz, hogy egy korcsoport adatait fogalmazták bele az ESPAD-kutatások alapján, de az is igaz, hogy azóta megjelent egy kis füzetke, az ISMertető füzetek - csupa nagybetűvel az "ismertető" kifejezés -, amelyben ugyanezek a kutatók, nevezetesen az Elekes-Paksi kutatópáros már ehhez kapcsolódóan más korcsoportok adatait, illetve országos adatokat is publikál. Tehát ilyen értelemben úgy gondolom, hogy a drogstratégiának ez a része tekinthető úgy, hogy születése fázisában ez volt ismert, így került be.
Ugyanakkor én is szeretném felhívni a figyelmet arra, én is úgy gondolom, hogy a kapcsolódási pontok az életvezetési és a mentálhigiénés ismeretekkel minden iskolai prevenciónál rendkívül fontos dolog, de bízom benne, hogy akik majd elvileg ezt végrehajtják, pedagógusok lesznek. Lehet, hogy az írók között a pedagógusok csak kisebb arányban jelentek meg, de a végrehajtók között vélhetően nagyobb arányban vesznek részt.
Végezetül azt szeretném mondani, bár nem közvetlenül ehhez a témához tartozik, hogy annak idején néhány esetben elütésről, elírásról is beszéltem a dolgozat, illetve a melléklet kapcsán. Úgyhogy az eredetileg előkészített hozzászólásom szövegét - amelyet idő hiányában nem tudtam teljes egészében elmondani - most nagy tisztelettel elajándékoznám az államtitkár úrnak, ha elfogadja, hogy hasznosítsák belőle azokat a részeket, amelyek nem hangzottak el, de talán ezeknek a hibáknak a kijavítását szolgálják.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem