ZUSCHLAG JÁNOS

Teljes szövegű keresés

ZUSCHLAG JÁNOS
ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Még egy mondat erejéig azért én visszatérnék erre a bizonyos romakérdésre, amely az anyagban benne van. Én azt tudom mondani Zsigó képviselő úrnak, hogy az a kormány, illetve a minisztérium felelőssége, hogy mit tesz bele az anyagba. Lehet, hogy egy szakértői csapat azt javasolta, hogy ennek így helye van az anyagban, de én azt gondolom, hogy a Magyar Országgyűlés és a kormány érdekét szolgálja, hogy olyan típusú fejezetek, címek, dolgok ne kerüljenek bele egy stratégiába, ami alkalmas arra, hogy bárki belemagyarázhassa, hogy esetleg rasszista valamilyen értelemben, vagy valamilyen módon a cigányságot mint speciális részét tekinti a magyar nemzetnek.
Én azt gondolom, ez egy olyan kérdés, amit sokkal óvatosabban kellene vizsgálni, illetve meg kellene nézni, valóban szükség van-e arra, hogy a cigánysággal külön foglalkozzunk, s csak abban az esetben történjék így, s ilyen általánosító megjegyzések ne kerüljenek bele a törvénybe.
Tehát nem azt mondtam, hogy ezt a kormány vagy a minisztérium tette bele, de azt gondolom, vigyázni kell arra, hogy ilyen ne kerülhessen bele. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem