DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET
DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégek és Rádióhallgatók!
Áttanulmányozva a költségvetési zárszámadási jelentést, az Állami Számvevőszék jelentéseit és egyéb kiegészítő, hozzákapcsolódó törvényeket is, alapvetően meg lehet állapítani, hogy ez a költségvetés a zárszámadást illetően abban kedvezőbb, hogy 50 milliárddal csökkentette a tervezett veszteséget, a deficitet. Ez valójában pénzmegtakarítást jelent.
Módszertanilag kedvezőnek és kicsit új dolognak is tartom, hogy bekerült a funkcionális mérlegelemzés a költségvetés zárszámadási jelentésébe, bekerült egy konszolidált adós-, kiadási mérleg is. Az Állami Számvevőszék szempontjából mégis hiányolom, hogy e két tétel - tehát a funkcionális mérleg és a konszolidált kiadásokról szóló táblázatok - mélyebb, összehasonlító elemzését nem végezték el, hiszen biztosan értékes közgazdasági vagy pénzügyi következtetésekre juthattunk volna.
Hiányolom az egész jelentésből - ha már a különböző mérlegekről szólunk -, hogy a korábban felvetett, Európai Unióval kapcsolatos kiadásoknak és bevételeknek teljes körű pénzügyi feltérképezése nem történt meg, annak ellenére, hogy tavaly már a költségvetési vitában, sőt a '98-as költségvetési vitában is előjött, hogy kérnénk szépen átfogó elemzését az Európai Unióval kapcsolatos kiadásainknak és bevételeinknek mérlegszerűen. Itt már valami megjelenik a Phare-támogatással együtt, valamint a Phare-támogatás nélküli különböző EU-s harmonizációs tételeknek és intézkedéseknek az átvételével kapcsolatos kiadások és bevételek, ez azonban nem elegendő. Ehhez hozzá kellene még tenni az egyéb olyan kiadásokat, amelyek terhelik az országot, és az európai uniós mérleget ki kellene egészíteni a NATO-mérleggel is, tehát a NATO-val kapcsolatos kiadásainkkal és esetleges bevételeinkkel. Ez már az új költségvetés bizonyos rovatainak elemzésénél megjelenik, de itt, a zárszámadásnál is szívesen kaptunk volna erre vonatkozóan ennél elmélyültebb és átfogóbb információt, mint ami itt az egyes tételekből kiolvasható.
Egyetértek Dancsó József képviselő kollégámmal, aki felszólalásában felvetette, hogy igen nagy hiányosság az, ami a költségvetést is érinti - és érinti az összes makrogazdasági mutató vizsgálatát -, hogy nem készült el a nemzeti vagyonmérleg. Ez nemcsak a jelenlegi kormányzatra vonatkozó hiányosság, hanem eddig még egyetlenegy kormányzat sem készítette el, vagy legalábbis nem törekedett ennek elkészítésére. Az Antall-kormány átvette úgy a hatalmat, hogy gyakorlatilag nem tudta, milyen vagyonbázison veszi át, és nem is tudott ezzel a vagyonbázissal elszámolni.
Ugyanúgy a következő, '94-ben hatalomra került kormányzat szintén nem végezte el ezt a vagyonfelmérést, és a '98-as új kormányzat szintén nem nyúlt hozzá a vagyonfelméréshez. Jóllehet, a nemzeti vagyon mérlegének elkészítésével - de ha ennek egy részeként kiemelem a korábbi állami tulajdonban lévő vállalatok vagy köztulajdonban lévő intézmények tulajdonában bekövetkezett változásokat - bizony egyszer szembesülnie kellene a kormányzatnak, a képviselőknek és a magyar társadalomnak azzal, hogy mennyi vagyonunk volt, mennyi van jelenleg, és a közte meglévő hiánnyal mi történt.
Ez azért rendkívül fontos, mert ennek a hatása azonnal érződik a költségvetés bevételi vagy kiadási rovataiban is, illetve természetesen érződik az általam igen régóta vizsgált kérdéskörnél, Magyarország eladósodásának kérdéskörénél. Erre a vagyonfelmérésre és a vagyon eltűnésének elemzésére kísérletet tettek ugyan kutatóintézetek - hadd emeljem itt ki pont Matolcsy György jelenlegi gazdasági miniszter vizsgálatait, de a társadalomkutató és előrejelző intézet is készített ilyen elemzéseket, és készítettek a KSH-ban a háttérvizsgáló intézetek ilyenfajta feltárásokat, de igazából ez nem nyert olyan hivatalos elismerést, hogy kormányzati programban szerepelt volna, márpedig enélkül komoly makrogazdasági elemzést nem lehet elvégezni.
Matolcsy György korábban a privatizációs kutatóintézet igazgatójaként például olyan átfogó vizsgálatot végzett, amelynek eredményeképpen - azért hivatkozom erre, mert ezt valószínűleg hivatalosabbnak fogadják el, mint más kutatóintézeti eredményeket - kiderült, hogy 5000 milliárd forint körüli vagyon tűnt el. Persze ha a teljes nemzeti vagyonra vonatkoztatom ezt a feltérképezést vagy vagyonelemzést, akkor ennél lényegesen nagyobb vagyon tűnt el. Ez azokra a cégekre vagy korábbi állami vállalatokra vonatkozik, melyek a privatizáció során külföldi tulajdonba kerültek, vagy egy korrupciós láncon keresztül valamilyen formában elhagyták az országot.
Ha tehát ilyen óriási vagyonveszteség jelenik meg, ha a meglévő vagyonnak a privatizáció során több mint kétharmada külföldi tulajdonba került át, és a külföldi tulajdonban lévő cégek, vállalkozások - ahogy ezt az Állami Számvevőszék is többször megemlítette, hangsúlyozta, bár mélyebb elemzést is szívesen kaptunk volna erről - adókedvezményben, adómentességben részesülnek, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a költségvetés bevételi oldala van veszélyeztetve.
Tessék összehasonlítani! A bevételi rovatoknál a társaságiadó-bevétel, ami a vállalkozásokhoz kapcsolódik, gyakorlatilag 10 százalékát sem éri el az összes bevételnek - 8 egész néhány tized százalék -, és még ez a tervezett bevételnagyság is 4,5 százalékkal csökkent a '99-es költségvetés során. Ez tehát azt jelenti, hogy 8 százalék alá ment, mégpedig abból következően, hogy a külföldi tulajdonú cégek - mintegy nyolc címen kapnak adómentességet vagy adókedvezményt - egyszerűen nem fizetik a társasági adót. Vagy különböző egyéb trükkök révén - amit a fizetési mérleg elemzése nagyon szépen kihoz - vagy a tőkejövedelem kivonása révén szűkítik az adóalapot is, hiszen tőkejövedelem címén '98-99-ben több mint 2 milliárd dollár hagyta el az országot.
Ez egy nagyon erőteljes forráskivonás! Ha ezt nem állítja le a jelenlegi kormányzat - pedig a programjában is megmutatkoztak bizonyos törekvések annak idején -, akkor egy forráshiányos gazdaságban nem lehet azokat a kiadásokat, életminőséget javító kiadásokat biztosítani, amelyeket felelősséggel kellene ellátnia a kormányzatnak. Tehát nincsenek források! Ha nincsenek források, akkor egy újabb adósságfelvétel - hiszen egy adósságfelvételi folyamat továbbra is tart; ezt nem állították le sem '98-ban, sem '99-ben, sem pedig 2000-ben - a nagyon súlyos eladósodottsági szintet nemcsak hogy stabilizálja, hanem rontja is, hiszen Magyarország - nemzetközi összehasonlításban nagyon kritikus helyét megtartva - még mindig a világ első öt legeladósodottabb országa közé tartozik.
(16.40)
Ez gyakorlatilag a jövő gazdasági élénkülés forrását emészti fel. Még kritikusabb a helyzet a bevételi oldalon a pénzintézeti befizetésekkel. Ezt nagyon sok alkalommal felvetettük - nem most, hanem évekkel ezelőtt is -, hiszen a pénzintézeti befizetések, ahol tervezett volt mintegy 35 milliárd forintos bevétel az adó címen, ennek 39 százalékát teljesítették. Elnézést, de ha ezt egy olyan közgazdászhallgatónak adjuk oda, aki nem Magyarországon, hanem mondjuk Németországban, az Egyesült Államokban vagy Angliában tanul, egyszerűen elneveti magát, és elképesztőnek tartja, hogy hogyan lehetséges, hogy a pénzintézetek, a bankok, a biztosítótársaságok és egyéb pénzintézmények adóbefizetése szinte a nullával egyenlő a költségvetés bevételi oldalán.
Amikor a gazdasági bizottságban a költségvetési vitában ezt előhoztam, akkor a Pénzügyminisztérium képviselője azt mondta, hogy gyakorlatilag a pénzintézeti befizetéseket el is hanyagolhatjuk, mert olyan lényegtelen összeggel, 14-17 milliárd forinttal számolunk - bár ez jelentős lenne, mondjuk, a felsőoktatás fejlesztése szempontjából. Kétségtelen, hogy a nagy számok törvénye alapján a teljes bevétel szempontjából egy rendkívüli, nulla egész néhány tized százalékot kitevő összeg számszakilag vagy matematikailag valóban elhanyagolható.
Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy amikor a bankkonszolidációra több mint 500 milliárd forint került kiadásra, amikor még most is tart a bankkonszolidációs folyamat, akkor a költségvetés bevételi oldalai nem számolnak azzal, hogy adót is kellene fizetni, miközben a spekulatív pénzpiacot a kezükben tartják, óriási kamatréssel dolgoznak, akkor ezt nem megadóztatni egy óriási felelőtlenség, politikai és közgazdasági dilettantizmus.
Ezért tartom rendkívül hibásnak, hogy ebben nem történt előrelépés annak ellenére, hogy számtalan sok vita elhangzott. Most függetlenül attól, hogy melyik oldalhoz tartozunk, hiszen több képviselőtársam nem először felvetette, hogy hozzá kell nyúlni a társasági törvény módosításához, egyszer bekerült a parlamenti plenáris ülés vitájába is, ahol majdnem elfogadásra került, de ezzel nem lehet lezárni, hozzá kell nyúlni a pénzintézetek megadóztatásához.
Ha nemzetközi összehasonlítást végzünk, akkor bizony nemzetközileg is a költségvetések bevételi szerkezete olyan, hogy 30-40 százaléknyi... Törökországban is jobbak ezek az arányok, mint nálunk, a társasági és egyéb profitadók befizetése és a lakossági adóbefizetés - amely magas, de sokkal tisztességesebb arányt alkot, 50 vagy 50 százalék alatt van -, amellyel valójában a lakosságnak, a végső fogyasztónak, a legnagyobb adófizető körnek, a családoknak, a háztartásoknak életteret biztosítanak.
Magyarországon ez nagyon régóta egy súlyos kérdést jelent. Valójában a legnagyobb adóbefizető, tehát a végső fogyasztó a magyar háztartások és a családok, akik valójában eltartják a külföldi tőkebefektetőket, amely tőkebefektetők kivonják innen a forrásokat. Hiszen az export 70 százaléka a kezükben van, a profit 66 százaléka elhagyja az országot, tehát nem itt fektettek be hosszú távon. Legfőképpen a pénzintézeteknél hasonló a helyzet. Egyszerűen tarthatatlan költségvetési vagy pénzügyi szempontból is egy ilyenfajta aránytalanság konzerválása, mert ennek az az eredménye, hogy a családok fizetőképessége lényegében olyan határhoz érkezett, hogy egyszerűen a közterhek fizetésére, ennek a növelésére nincs tovább forráslehetőség.
Ha a személyi jövedelemadót megnézzük, ez a legnagyobb tétel, mintegy 4,5 százalékkal növekedett most a bevételnél. Kétségtelenül igaz, hogy ez keresetnövekedésből fakadóan jelenik meg, mégis, ha összehasonlítjuk az áfaváltozással - hiszen ott is elsősorban a végső fogyasztónál vagy a humán infrastruktúránál, például egészségügyi vagy más területen jelennek meg mint végső fogyasztóknál ezek a terhek -, akkor nagyon érdekes, hogy bár csökkenés volt valamelyest, néhány százalékkal, mindenekelőtt azért, mert az inflációcsökkenés ellenére a fogyasztás csökkent. Tehát ez azt is tükrözi, hogy a családok fogyasztóképessége visszaszorult, hiszen a magyar népesség kétharmada a létminimumon és az alatt él. Tehát növekedett a nagyon kis jövedelmen élő családok száma, amely családok egyébként adóbefizetők. Ha a kiadásokat hozzávetem, akkor valójában nem sikerült megoldani - a viták ellenére és bizonyos ígéretek ellenére -, hogy a kiadáson belül az adósság kamatterheit és a törlesztés terheit csökkentik.
Ma is, illetve a '99-es költségvetésben is több mint egyharmada a költségvetésnek, 850 milliárd forint kamatkiadást jelent. Ezen belül nem sikerült rendezni mind a mai napig a hírhedt 1997-es 2150 milliárd forintos adósságcsere ügyét, amely mind a mai napig tisztázatlan, hogy miben áll, csak fizetjük utána a kamatterheket. Ez 1999-ben 189 milliárd forintot jelent, 408 milliárd forint a törlesztés, amelynek nincs meg a forrása - valószínűleg a kötvénykibocsátás, az adósság továbbszaporodása következtében -, majd megjelenik a következő évben. Tehát ezt a fajta adósságbombát nyomjuk magunk előtt, és a költségvetés kiadásai egyszerűen lehetetlenné válnak.
Úgy látom, hogy azoknak a prioritásoknak a finanszírozása, amelyek a Széchenyi-tervben - talán lehet mondani - nagyon példaértékűen megjelennek, egy ilyen költségvetés mellett lehetetlen. Ezért nagyon sürgősen hozzá kell nyúlni az adósság rendezéséhez, mindenekelőtt az adósság, a 2150 milliárd forintos adósságcsere feltárásához és ennek a kiiktatásához. A jelentés szerint - ezt az ÁSZ megerősíti - 6886 milliárd forintra növekedett a központi költségvetés adósságállománya. Ha összehasonlítom, ez majdnem 10 százalékos növekedés. Tehát tessék megnézni: 4,5 százalékos a gazdasági növekedés, a gazdasági növekedés egy jelentős része külföldi cégek kezében kivonul az országból, tehát ez nem reális növekedés. Körülbelül 40 százalékkal vagy valamivel több, mint 40 százalékkal kevesebb a belső jövedelem.
Egyszerűen 7 ezer milliárd forint az adósság, amely tovább növekszik. Ezt miből lehet törleszteni? Csak újabb adósságfelvétellel, mert hiszen a vagyonkiárusítás - ha a földektől elvonatkoztatok - már minimális, és nem is lehet állandóan privatizációs bevétellel kompenzálni. Tehát ezért egy nagyon erőteljes kiadási revízióra van szükség, mindenekelőtt az adósságállomány felülvizsgálatára, és ennek a csökkentését elsősorban - gondolom - az adósságcsere folytán megjelenő adósságteher jelenti, amely feltételezi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) - egy mondattal szeretném befejezni - a Magyar Nemzeti Bank egész monetáris politikájának és a költségvetési kapcsolatrendszerének a szigorú felülvizsgálatát, amely folyamatnak természetesen ön, pénzügyminiszter úr, az egyik legfontosabb szereplője.
Köszönöm szépen.
