TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON
TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Három kérdésről szeretnék beszélni. Úgy látszik, hosszú vitákat folytattunk itt arról, hogyan kell értékelni az 1999-es esztendőt, ami tulajdonképpen nem tárgya az előterjesztésnek. Másodsorban beszélni szeretnék azokról a problémákról, ahol az 1999. évi költségvetésről való elszámolást problematikusnak tartom, és a kormány által előterjesztett javaslatot alkotmányellenesnek vagy az alkotmány szellemével ellentétesnek. Végül fel akarom vetni azokat a kérdéseket, ahol ugyancsak nem értek egyet a kormány előterjesztésével, de amelyek nem az 1999-es esztendőre vonatkoznak, hanem az államháztartási törvény módosítását kapcsolják össze az 1999. évi beszámolóval.
Rátérve az első kérdésre: nem arról vitatkozunk, hogy sikeres-e az 1999-es esztendő - a kérdés nem az, hogy a növekedés jó-e, és a növekedés, valamint az egyensúlyi követelmények viszonylag jó viszonyban vannak egymással, tehát az eredményt ebből a szempontból is nemcsak elfogadhatónak, hanem kedvezőnek kell minősíteni -, hanem arról, hogy miért is veti fel a kormány-előterjesztés és a kormányt támogató koalíciós pártok képviselőinek a felszólalása ezt a kérdést úgy, mint egy különleges sikert, amely az ő eredményük.
Nyilvánvaló, ha egy kormány kormányoz egy évben, akkor valamilyen mértékben a saját sikerének tekintheti azt, ha az az év eredményes, de azért tudomásul kell venni, hogy az 1999. évi növekedés rengeteg negatív jelenséggel párosult, s nem a dinamikáját, hanem a színvonalát tekintve. Az, hogy tíz évvel a rendszerváltás után közelítjük meg az 1989-es egy főre jutó GDP színvonalát, azt elmondhatjuk mint növekedést, és elmondhatjuk mint egy nagyon kedvezőtlen jelenséget, ami a társadalmat egyáltalában nem boldogíthatja.
(15.30)
Azt, hogy ezt a viszonylagos eredményt úgy értük el, hogy a közszolgáltatások és a bérszínvonal nem éri el az 1989 előttit, a foglalkoztatási színvonal pedig messze elmarad az 1989 előtti foglalkoztatástól, ami súlyosan érinti az állampolgárokat, ez azt mutatja, hogy a helyzet még messze nem gyönyörű, hanem csak egy nagy visszaesés utáni javulásról beszélünk, és ez a két dolog különböző, hogy egy visszaesés utáni javulási folyamat - ami zárójelben nem is '98-ban és '99-ben, hanem '96-ban, '97-ben kezdődött el - hogyan áll.
Én elfogadom azt az állítást, amit Dancsó képviselőtársam mondott, és csodálkoztam azon a szokatlan dolgon, hogy egy fideszes kormánypárti képviselő nem felolvassa a szövegét, hanem szabadon beszél. Lehet, hogy ennek a következménye az, amit én most dicsérni akarok, hogy ő elismerte, milyen szerepe van a gazdasági növekedésben és a korábbi visszaesésben a történelem melyik-melyik határozatának. Ezt könnyebb lesz megítélni tízéves időszak után, mint jelenleg, különösen akkor, amikor napi politikai hasznot akarunk az ebből levont következtetésekből húzni.
Nyilvánvaló dolog - és mindenki el kell hogy ismerje -, hogy az egyensúly megteremtésének az a módja, ami '95-ben bekövetkezett, nagyon sok társadalmi feszültséget teremtett, és egyáltalán nem volt kedvező. Ha meggondolják, hogy kormánypárti vezető képviselők lemondtak a pozíciójukról, amikor ez bekövetkezett, akkor ez világosan mutatja, hogy senki nem volt büszke arra, hogy ezt így végrehajtotta.
Véleményem szerint azonban az is egyértelmű, hogy a jelenlegi gazdasági sikerek és az akkori gazdasági visszaesés, illetve visszafogás viszonyban van egymással, és a két dolog nem negatív, hanem pozitív kapcsolatban van egymással. Nem lehetne elérni azt a tőkebeáramlást, nem lehetne elérni azt a hatékonysági növekedést, ami pénzügyi mutatókban jelentkezik, ha ez a '95-ös, sok szempontból kedvezőtlen változás nem következett volna be.
Ez nem azt jelenti, hogy ezzel büszkélkedni kell, ez azt jelenti, hogy valamit végrehajtott egy kormány, ami elkerülhetetlen volt, és ami a mai növekedésnek is alapjául szolgál. De ameddig arról vitatkozunk, hogy 0,5 százalékkal vagy 2 százalékkal vagy 1,5 százalékkal növekszik-e a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor szembenézünk azzal a helyzettel, hogy '89-ben 5 millió foglalkoztatott volt az országban, és ma ez a szám a 3,5 milliót nemigen haladja meg - tehát 1,5 millió ember került olyan helyzetbe, hogy '89-ben még biztos jövedelme volt, minden hónap elején fizetést kapott, és ma nem ilyen helyzetben van -, ez azt jelenti, hogy a társadalom ezt a pozitív folyamatot, ami '95 óta kibontakozott, még nem élheti meg és nem élvezheti úgy, hogy ez egy egyértelmű hatás és siker, hanem csak úgy élheti meg, hogy ez egy visszaesés utáni javulás, és reménykedhet abban, hogy ez a javulás tovább is folytatódni fog.
Még egy megjegyzést szeretnék ezzel kapcsolatosan tenni, nevezetesen azt, hogy magyar tudósok már régen megállapították, hogy ha egy ország visszaesik és letér a saját trendvonaláról, akkor a saját trendvonalára visszakerülés viszonylag egyszerű feladat. Az igazi nehézségek most kezdődnek, mert új akkumulációs programra van szükség ahhoz, hogy a strukturális átalakulás kialakult folyamatai folytatódjanak.
Az év másik jellemzője az volt, hogy ez a sikeres év egy nehéz időszak és egy sikeres, kedvező időszak kombinációja. Amikor az év elején felvetődött az a kérdés, hogy a költségvetést módosítani kellene, akkor a kormány azt mondta, hogy semmiféle Bokros-csomagra nincs szükség, de végrehajtott valamit, ami nagyon hasonlított a Bokros-csomaghoz, csak azzal a különbséggel, hogy az életszínvonalat és a közszolgáltatásokat közvetlenül érintő kérdésekbe alig nyúlt bele a költségvetés kiadásában, hanem az infrastrukturális kiadásoktól vette el a pénzt. Joga volt erre a kormánynak.
Joga volt a kormánynak erre javaslatot tenni és ezt a politikai struktúrát megkövetelni, de véleményem szerint az alkotmányos rend azt követelte volna meg, hogy a parlament elé hozza ezt a változást, a parlamenttel változtassa meg a költségvetést, és ne saját hatáskörében döntsön ezekben a kérdésekben.
Az év második felében bejöttek azok a gondolatok, amelyeket már a költségvetési vitában is felvetettünk, hogy pesszimistán vannak számítva a bevételek, tehát arra számít a kormány, hogy többletbevételei lesznek, és ezeket könnyen saját felhatalmazására költheti el. Ez a helyzet még tovább javult, mert '99 második félévében a helyzet ténylegesen javult és a bevételek tényleg növekedtek. Itt megint egy furcsa helyzet alakult ki, hogy százmilliárdos nagyságrendben volt többletbevétele a kormánynak éves átlagban, tehát már a második félévben még ennél is nagyobb mértékben, amelyek fölött megint nem a parlament beavatásával döntött, hanem saját hatáskörében. Ezt hibásnak, sőt alkotmányellenes döntésnek tekintem, akkor is, hogyha tételesen nem egyértelmű, hogy törvényszegést kellett ehhez végrehajtani, azért, mert az államháztartási törvény ezt a kérdést nem pontosan szabályozza. Erre rögtön vissza fogok térni.
Tehát az elszámolási rendszerről beszéltem. Az elszámolási rendszer elsődleges hibája, hogy itt utólag számol be a kormány arról, hogy mit tett, és ez a parlamenti ellenőrzési lehetőségeket súlyosan csorbítja; ezt súlyosan hibásnak és - még egyszer mondom - az alkotmány szellemével ellentétesnek minősítem.
Hasonló módon, csak röviden fogom jellemezni azt a kérdést, amiről már sokszor beszéltünk, hogy a módosításoknak az a része, amely lehetővé teszi, hogy közpénzt magánbankok vagy bankok titkos ügyszolgálatába vigyünk át, ugyancsak ellentétes a parlamentarizmus elvi rendszerével, mert ezekről a pénzekről - legyen az útépítés, sztrádaépítés, legyen az bankok konszolidációjának kérdése - a parlamentnek kell döntenie. A parlamentnek kell folyamatos ellenőrzést gyakorolnia ezekre az ügyekre, és minden olyan eljárás - és ilyen sajnos több van az előterjesztésben -, amely ezzel ellentétes, megint az alkotmány szellemével ellentétesnek minősíthető.
Ezek után szeretnék rátérni arra a kérdésre, hogy jónak tartom-e a kétéves költségvetési rendszerre való áttérést. Itt együttesen elfogadtuk két évvel ezelőtt - ha nem tévedek -, hogy az fontos dolog, hogy a költségvetés benyújtásakor a kormány prognózissal jelenjen meg, és két-három évre előre mondja meg, hogy milyen fejlődést és ezen belül milyen államháztartási kiadási és bevételi struktúrát kíván. Jó az, ha van ilyen előrelátás, és jó az, ha ezek az előrelátó, prognózis jellegű intézkedések vagy döntések közelítenek ahhoz, ami valójában bekövetkezik.
Az elmúlt év sikeres története azonban éppen azt bizonyítja, hogy még egy olyan esztendőben is, ahol az infláció és a bevételi-kiadási arányok éves szinten viszonylag a költségvetési törvénynek megfelelően alakulnak, még ott is felmerül az a kérdés, hogy a parlamenti ellenőrzési rendszer nem tud megfelelő kontrolljogokat gyakorolni vagy nem gyakorolt megfelelő kontrolljogokat.
(15.40)
Tehát vitatható, hogy Magyarország függősége a világpiactól, a világpiaci változások, a magyar gazdaság viszonylagos gyöngesége alkalmassá teszi-e a magyar gazdaságot arra, hogy a nemzetközi gyakorlatban szokatlan kétéves költségvetést fogadjon el. De ha elfogadjuk - amit el lehet fogadni, és lehet mellette érvelni, s én is tudnék mellette pozitívan érvelni -, akkor az államháztartási törvényt lényegesen módosítani kell, nemcsak abban a vonatkozásban, hogy kimondja a kétéves költségvetési törvény lehetőségét, hanem abban is, hogy a parlament ellenőrzési jogát - amely az éves költségvetési gyakorlatban sem megfelelő - egyértelművé tegye egy kétéves költségvetési periódusra. Ennek következtében, ameddig ilyen javaslat nincs, addig a kétéves költségvetést is alkotmányos gondolkodásunkkal ellentétes próbálkozásnak minősítem.
Az utolsó alkérdés, amit felvetek: az állami intézmények tőkeállapota értékelésének a kérdése. Ez a probléma évek óta megjelenik a költségvetési viták és a költségvetéssel való elszámolások időszakában. Sajnálatos módon ez egy megoldatlan feladat, amelyet azonban meg kell oldanunk. Az a helyzet, hogy a különböző tőkeszámlákon megjelenő pénzekről nincs pontos elszámolásunk, amit az ÁSZ-jelentés is tartalmaz, senki sem vitat, elfogadhatatlan dolog, és ki kell tudni mondanunk, hogy ezen lényeges változtatást akarunk végrehajtani.
Elnök úr, köszönöm a szót. Kérem képviselőtársaimat, hogy az általam elmondottakon gondolkodjanak el és vegyék figyelembe, amikor mind a költségvetés, mind az államháztartás, mind a költségvetési elszámolás kérdésében szavazatukkal dönteni fognak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
