DR. BARTHA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BARTHA LÁSZLÓ
DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha már Ferenc Józsefnél tartunk, akkor volt neki más mondása is, és engedjék meg ezt a szubjektív megjegyzést nekem: azt mondta, hogy Szeged szebb lesz, mint volt, az árvíz után.
Azt gondolom, hogy az a jelentés, amit ön szerint adtam, azt sugallja, hogy maradjunk Ferenc Józsefnél. Azt remélem, hogy Magyarország tb- és egészségügyi helyzete szebb lesz, mint az önök idejében volt, és akkor talán nem vagyok túlzottan optimista.
Három évre előre gyakorlattá vált az, hogy prognózist tárt fel a mindenkori kormány, hogy nagyjából mit vár egyébként a kiadás-bevételi oldalon. Ha a kérdés erre irányult, akkor ez egyébként megtekinthető a '97. évi költségvetési vitából.
A másik a nyelvbotlás kérdése. Ez valószínűleg egy általában visszatérő probléma a Szocialista Párt és a Fidesz tagjai körében. Én nagy mértékű családi, gyermekek után járó adókedvezményről beszéltem (Göndör István: A családi pótlékról!), valamint a nyugdíjak reálértékének növekedéséről. Oda tudom adni önnek az én írásomat. Igen, tehát a Szocialista Pártnak van egyfajta családi pótlékot szerető része, a Fidesznek pedig egyfajta, az aktív segítséget jelentő adójárulék-csökkentés, a gyerekek után járó kedvezmény a politikája. Ez a vita nagy valószínűséggel a mai napon sem fog közöttünk megoldódni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem