DR. BARTHA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BARTHA LÁSZLÓ
DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, ez nyilván egy reakció lesz; a két perc nem volt erre elég. Egyetértve az ön állításával, hogy a biztosítási rendszerben kell bekövetkeznie bizonyos típusú változásoknak ahhoz, hogy ezekről a csúnya szóval privatizációs gondolatokról komolyan lehessen vitát folytatni, elfogadom, ezt mindenféleképpen meg kell lépni.
Ugyanakkor, amíg ez nem valósul meg, és amikor a privatizációról beszélünk, sokakban egyfajta rémkép merül fel, és mindenáron a profitorientáltságot próbálják meg a rendszerbe magyarázni.
A privatizációnak több formája lehet, maguk az orvosok is részt vehetnek, célszerű, hogy részt vegyenek benne, de erre most a jelenlegi feltételek mellett az esély - valljuk be - sajnos csekély. Azonban lehetnek olyan típusú befektetések, akár biztosítótársaságok, akár mások, akik hosszú távú elképzelésekkel, esetleg nonprofit céllal - mint például az alapítvány, amit ön is említett - tud működtetni hatékonyan intézeteket.
Egyetértve tehát az ön által említettekkel, valóban el kellene kezdeni, illetve hozzá kellene rendelni egyfajta plusz forrásteremtési lehetőséget, egyfajta biztosítási reformot is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem