DR. HORVÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Ha félreérthető volt, amit mondtam, vagy esetleg úgy mondtam volna, akkor megkövetem önt mint kórházigazgatót; egy percig nem merült fel bennem, hogy a kórházigazgatóink csalnak. Ezt soha nem állítanám.
Van egy tény, amelyre nem tudok magyarázatot adni. A case-mix index évről évre olyan jelentős mértékben emelkedik, amelyet nem támaszt alá a magyarországi lakosság egészségi állapotának változása. Ezt feloldani kétféle módon vagyok képes logikailag: vagy sokkal több kezelést végzünk ugyanolyan egészségi állapotú lakosságon, vagy nem végzünk sokkal több kezelést, de ebben az esetben a jelentések tartalma változhat. Nem tudom, melyik az igaz. Nem tudom, hogy mit feltételezzek. Csak tapasztalok néhány számadatot, amely nem hozható szinkronba. Azt pedig egyetlen percig soha nem vitattam, hogy az intézmények vezetői az utóbbi évtizedben igen komoly munkán mentek át, fejlesztettek, talpon maradtak, alkalmazkodtak ehhez a változó világhoz, kibírtak az elmúlt néhány, hat-hét megelőző évben majdnem 50 százalékos forráskivonást, tehát az, amit ők produkáltak, szakmai szempontból igenis nagyon komoly teljesítmény, értékelhető teljesítmény.
Azt sem vitattuk, hogy bizonyos forrásszűkös helyzetekben igenis az intézménynek egyes infrastrukturális elemeit hagyták inkább veszni, de biztosították a folyamatos ellátást. Ez mind ismert ön előtt is, énelőttem is. De ettől függetlenül azt azért nem lehet kétségbe vonni, hogy az elmúlt évben, az 1999. évben reálértékben kaptak egy többletet, amely egy újdonság volt az azt megelőző évekhez képest. Azt, hogy ez nem lett elegendő arra, amekkora elmaradást hoztak, mindnyájan tudjuk. De kérem, hogy azért ezt mindig vegyék figyelembe.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem