DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem is egy kicsit meghökkentett Mánya képviselőtársam hozzászólása. (Dr. Mánya Kristóf közbeszól.) Egyrészt azt gondolom, hogy vagy üvegbura alatt jár, vagy tolmácsot használ, amikor a kórházvezetőkkel találkozik vagy érintkezik, vagy nem ugyanabba a társaságba járunk. Ez meglehet.
De ami a kórházi kapacitások törvényét illeti, önök azért elfelejtették a parlament elé hozni, ha változtatni akarnak. Egyszer idehozták, amikor befagyasztották úgy, ahogy van, azután kiderült, hogy ez nem egy járható út, most ugye kényszerhelyzetbe kerültek, és mindenféle trükkökkel - mint a minimumfeltételek változtatása - igyekeznek mégis kikényszeríteni a változást, ami persze indokolt, mert az a kapacitás, ami rendelkezésre áll, annak a szerkezete tényleg nem felel meg a lakosság szükségleteinek. Ezt valamennyien tudjuk, ehhez azonban most nem egyfajta kényszerpályán, de lehetne a változásokhoz érdekeltséget teremteni, lehetne ösztönzést teremteni. Ez nem történik meg, nem élnek a gazdasági növekedés kínálta lehetőségekkel, elszalasztják ezeket, és ez az, ami igazán nagy baj.
A gyógyszerkasszával pedig, tisztelt képviselő úr, azért ne dicsekedjünk, mert hogy milyen áron állt meg a növekedés... (Dr. Mánya Kristóf: Önmagáért beszél!) Milyen áron állt meg a növekedés? Új készítmény nem került be a tb-támogatotti körbe, Keller képviselőtársam elmondta, hogy önök visszahozták a tervgazdálkodást a rendszerbe, és még ilyen körülmények között is tavaly 18 milliárdot rá kellett tenni, amiből 16 milliárd elfogyott.
Tessék csak megkérdezni a gyógyszerellátás szereplőit, hogy hogy van, mint van. A lakosság gyógyszerterhei összességében tavaly mégiscsak 35 százalékkal nőttek. Ez az igazság, ez hivatalos KSH-adat. Ezt is tessék hozzátenni, képviselő úr!
Köszönöm szépen. (Dr. Mánya Kristóf: Majd a hozzászólásomban! - Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem