DR. MÁNYA KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

DR. MÁNYA KRISTÓF
DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Most már jobban hallható, de azt hiszem, eddig is lehetett hallani. Elnézést.
Tehát arról kezdtem beszélni - és most folytatom -, hogy bizony tudja azt Kökény Mihály képviselőtársam, miről is szól ez a dolog. Arról szól ez az alultervezett és zárt kassza kérdése, hogy mióta biztosítási rendszer van Magyarországon, ezek a kasszák mindig alultervezettek voltak. Az most már utólagos magyarázat kérdése, hogy valaki ezt tudatosan tette-e, forráshiány miatt, mondjuk, mert az egész biztosítási rendszer krónikusan forráshiányos, vagy pedig azért tette, mert rosszul tervez és nem ért a dologhoz.
Azt gondolom, hogy az elmúlt két évben, és ezt mondtam el a hozzászólásomban - azt hiszem, ha a képviselő úr odafigyelt volna, értette volna -, a kassza alultervezése üzenet volt a gyógyszerforgalmazásban, -gyártásban, a gyógyszer utalványozásában részt vevő többi szereplőnek is. Azért csodálkozom, hogy ez így vetődik fel, mert más oldalról viszont a szocialista képviselők mindig az érdekeltségi rendszer hiányát biztosító, azt szabályozó rendszereket kérik számon az egészségpolitikán az utóbbi két évben. Korábban végképp nem gondolkodtak ebben, de most nagyon. Pedig ha ezt nézzük, akkor az a tény, hogy a gyógyszerkassza és a gyógyító-megelőző kassza kvázi, mióta ez a biztosítási törvény életbe lépett, átjárható, indirekt módon azt üzeni a háziorvosnak, azt üzeni a kórházi orvosnak, hogy bizony a gyógyszerrel illik takarékoskodni.
Kicsit meglep engem, hogy egyik oldalról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) azt mondjuk, hogy hol az érdekeltségi rendszer, másik helyen pedig a két rendszer összenyitottságát kifogásoljuk. El kellene dönteni, mi a helyes álláspont. Köszönöm.
(22.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem