DR. PINTÉR SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. PINTÉR SÁNDOR
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Engedjék meg, hogy néhány gondolatot elmondjak az itt elhangzottakról általában.
Úgy hiszem, hogy az egyik legalaposabban előkészített törvénytervezetről van szó. Ezt bizonyítja az is, hogy nem tegnap fogalmazódott meg a gondolat, hanem már az 1990-es évek elején, amikor azt tapasztalta a magyar rendőrség, azt tapasztalták az állampolgárok, hogy Nyugat-Európában kitaláltak egy olyan új módszert, amellyel a közlekedésben részt vevők fegyelmezettségét, a közlekedés rendjét lehet javítani. Azóta előkészületi szakban van, és hogy megnézzük, milyen a fogadtatása, ezért készítettük el ezt a közvélemény-kutatást is. De nemcsak a közvélemény-kutatást készítettük el, hanem kísérleti jelleggel azt is megpróbáltuk több megyében, hogy ha a pontrendszer élne és különféle pontokat adnánk egyes szabálysértésekért, hogyan alakulna a jogosítványok bevonásának helyzete, milyen módon alakulna a büntetések helyzete. Természetesen ezekről a kísérletekről az állampolgárokat, a szabálysértőket nem értesítettük, de ettől függetlenül folyamatosan figyelemmel kísértük.
Ha a pszichikai hatását figyelmen kívül hagyjuk ennek a jogszabálynak, és ha ez a pontrendszer bevezetésre kerülne, akkor azt tudom mondani, valamennyivel több lenne a jogosítványbevonás, mint amennyi jelen pillanatban van. Azonban úgy hiszem, ennek a törvénytervezetnek és magának a módszernek az ereje abban a pszichológiai tényezőben van, hogy fenyegetettségérzete van a gépjárművezetőnek, egy bizonyos idő után tudja, hogy nem szabad szabálysértést elkövetnie, mert akkor vagy le kell újra vizsgáznia, vagy a felső ponthatár miatt el fogják vonni a jogosítványát. Én azt gondolom, hogy ez eredményre fog vezetni.
Az itt felmerült kérdések közül a bizalmi elvre szeretném felhívni a figyelmet. Itt repkedtek a számok, hogy száz kilométer alatt többször kiadhatnánk a jogosítványt az ablakon, mert elvették tőlünk. Kérem, de a közlekedés azon a bizalmi elven alapul, hogy a közlekedés többi résztvevője is betartja ezeket a szabályokat, mert ha nem tartja be - egy veszélyes üzemről van szó -, bármikor baleset keletkezhet belőle.
Elhangzott az is, hogy aki nem lát vagy nem kellően felkészült, átmegy a piroson. Nagyon-nagyon kérem, vigyázzunk ezekre, hogy kell-e közlekedésben részt vennie, gépjárműt vezetnie annak, aki már alkalmatlan a gépjármű vezetésére, vagy azért, mert eleve alkalmatlan volt, vagy pedig azért, mert alkalmatlanná vált! Ilyenkor mindig jusson eszünkbe azon balesetsorozat, amikor egy-egy busz az árokba borul és több ember meghal, amikor karjukat-lábukat vesztik emberek a balesetben; vagy jusson eszünkbe az, amikor a járdaszigeten a tömegközlekedési eszközre várókat a gépjármű vezetője felelőtlenül elsodorja, és megint több halott van, gyermekek és családanyák vesztik életüket; arról nem is beszélve, amikor a járdán szabályosan közlekedő gyalogosokat gázolják el azok az emberek, akik önmaguknak felmentést adnak ezen szabályok betartása alól.
Idáig jutottunk el, végül még az is elhangzott, hogy az okoz balesetet, aki betartja a szabályokat. Nem szabad idáig eljutnunk! Aki betartja a szabályokat, az nem okozhat balesetet, kérem! Csak az okozhat balesetet, aki ezeket a szabályokat megszegi!
Több rendőrt kértünk az utcára. Egy sportpályás hasonlattal szeretnék rávilágítani: valamennyien, akik sportkedvelők vagyunk, elvárjuk a sportolóktól, hogy a pályán akkor is betartsák a szabályokat, ha a bíró háttal áll nekik. Akkor magunktól is várjuk el azt a követelményszintet, hogy ha a rendőr nincs jelen, akkor is tartsuk be a szabályokat! Mert azzal, ha betartjuk ezeket a szabályokat, biztosítjuk, hogy a gyermekeinket nem gázolják el, ezzel biztosítjuk az iskolák közelében a megfelelő közlekedési rendet, és ezzel biztosítjuk azt, hogy ha valaki szabályosan közlekedik, az nem okozhat balesetet.
Többszörösen hangsúlyozták, hogy ez nem fogja megoldani a közlekedés rendjét. Kérem, ezzel én száz százalékig tisztában vagyok, hiszen a közlekedés rendjéhez hozzátartozna az úthálózatunk állapota, a gépjárműparkunk állapota, maga az anyagi helyzet ennek a helyrehozásához; hozzátartozik az az oktatás, ahogy a gyermekeinket neveljük, mi, a gépkocsiban, vagy ahogy az iskolában felkészítik őket, hogyan kell közlekedni, hogyan kell a szabályokat tiszteletben tartani, hogyan kell a másik ember érdekeit is figyelembe venni közlekedés közben. Ez a rendszer ezek közül, amelyeket felsoroltam, csak egy szűk szeletet szabályoz. De azért, mert a többit nem tudjuk megfelelő módon egyik pillanatról a másikra szabályozni, azért, mert nem tudunk új utakat építeni, erről a szűk szeletről sem szabad lemondanunk azzal, hogy tartsuk be a szabályokat, azzal, hogy megfelelő módon közlekedjünk.
Elhangzott, hogy a halálos baleset ettől nem lesz kevesebb. Erről csak találgatni tudunk. Nekem meggyőződésem, hogy kevesebb lesz; lehet, hogy van, aki azt mondja, hogy nem. De én azt szeretném, hogy ne mondjunk le ennek a leellenőrzéséről. Vezessük be, nézzük meg, hogy milyen eredménnyel jár! Ezért örülök annak a többpárti konszenzusnak, amely végül is elfogadja azt, hogy igen, ennek a törvénynek helye van a mai magyar társadalomban, helye van, ha Nyugat-Európa, az Európai Unió irányába megyünk, mert egyébként, ha végignézik a nemzetközi áttekintést - amit szintén megkaptak a tárgyaláson -, szinte valamennyi európai uniós országban ez bevezetésre került.
Több javaslatot figyelembe vettünk és módosítottuk ennek a konszenzusnak az alapján a törvénytervezetet.
Elhangzott az a kérdés, hogy európai, német léptékben kell-e ezeket a kérdéseket nézni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy feltettük a kérdést, Magyarországot európai uniós vagy német léptékekkel lehet-e mérni. Kérem, erre törekszünk, hogy európai uniós és német mértékekkel lehessen bennünket mérni, ezért teszünk meg mindent! Úgy gondolom, hogy ennek egyik része csak, hogy ezzel a törvénnyel, igenis, európai uniós léptékekkel lehessen bennünket mérni.
Nagyon örülök, hogy Vincze képviselő úr a gépkocsieredet-vizsgálat eredményét is jónak találta. Azt hiszem, ez egy nagyon jó példa, hisz két év alatt az eredetvizsgálat bevezetésével - természetesen más intézkedésekkel is - lényegesen csökkent a gépjárműlopások száma, és nagyon bízom benne, hogy ebben az évben 10 ezer körül fog csak alakulni a korábbi 18 ezerhez képest.
(18.20)
Biztosítom azt, hogy a képviselő hölgyek és urak a tájékoztatást bármikor megkaphatják, amikor bemennek a rendőrségre, és kíváncsiak ezekre a statisztikai adatokra. Ezt azért is nyugodtan meg merem ígérni, mert a számítógépes tervezett rendszerünk olyan lesz, hogy bármelyik időpont bármelyik másodpercében erre alkalmas lesz.
Zakó képviselő úr tette fel azt a kérdést, hogy az okmányirodák tapasztalataira figyelemmel a megfelelő rendőri nyilvántartás, létszám meglesz-e. Szeretném elmondani, hogy épp az okmányirodák tapasztalatai azok, amelyek erre feljogosítják a rendőrséget, hogy ezt bevezetheti, hiszen a központi számítógépes rendszer - a bevezetés első hetét leszámítva, amikor a kapcsolatok felvétele még nagyon nehézkes volt - hibamentesen működik, és nagyon bízom benne, hogy ez így is fog. Ne tévesszen meg bennünket az, hogy az önkormányzatok által működtetett helyi okmányirodák, ahol az adatfelvétel történik, sok esetben nincsenek kellő módon kihasználva, nincsenek kellő módon szabályozva a nyitva tartások, és ezért ott bizonyos sorállások következtek időszakonként be. De úgy hiszem, már ezen is túl vagyunk, az önkormányzatok felismerték ezt, ennek alapján nyugodtan tudom mondani, hogy ilyen hibát reményeim szerint a számítógépes rendszer nem fog tartalmazni.
Hogy a peres eljárásoknál milyen taktikát fognak alkalmazni, azt nem tudom, nyilvánvaló az, hogy a bíróságokat ez a törvénytervezet csak annyiban érinti, hogy a bírók a későbbiekben feladatot kapnak ebben a kérdésben. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal, az Igazságügyi Minisztériummal megtárgyaltuk, hogy milyen erők szükségesek ennek a bonyolítására, ehhez reményeim szerint a költségvetési törvényben a megfelelő támogatás meglesz, és így ez reményeim szerint nem okoz majd a későbbiekben gondot.
Köszönöm szépen a figyelmüket, ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm, elnök asszony. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem