ZAKÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen. Kérdést szeretnék feltenni a belügyminiszter úrnak. Az okmányirodáknál tapasztaltakat figyelembe véve - hangsúlyozom, ezek a közelmúlt eseményei voltak - felkészült-e a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség ennek az úgynevezett nyilvántartó hivatalnak az üzemeltetésére? Ez a kérdés mind a létszámra vonatkozóan értendő, mind a technikai felszereltségre.
A másik kérdésem azzal kapcsolatos, hogy amikor már peres eljárás folyik valakinek az ügyében, aki már nagyon közel jár a 18 ponthoz, és bűncselekmény ügyében esetleg perre viszi a dolgot, a bíróságok mai állapotában olyan hosszú ideig fog tartani az ügy rendezése, hogy addig elévülnek azok a pontjai, amelyeket addig szedett össze. Magyarul ez nagyon jó taktikát fog jelenteni azoknak, akik mindig borotvaélen táncolnak.
Vincze képviselőtársamnak mondom, hogy ez a féléves statisztikai felmérés nagyon rövid időhorizont. Ez olyan lesz, mint a benzináremelés, amikor egy hétig kevesebbet tankolnak az emberek, utána ugyanannyit fognak, mint az üzemanyagár-emelés előtt. Tehát a pontrendszer bevezetése után egy-két hónappal biztosan mindenki óvatosabb lesz, és utána szépen a génjeiben kódoltaknak megfelelően újra visszaáll az eredeti szintre.
Úgyhogy én inkább a rendőrség hátteréről szeretnék érdeklődni, arról, hogy felkészültek-e a várható nyilvántartás, illetve az adatok kezelésére, kiértesítésre, egyáltalán az egész informatikai háttérrel hogyan állnak.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem