DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előzőre kívántam reagálni. Pap János képviselőtársam, csak annyit mondanék, hogy zöld szemmel legfeljebb nincsenek szövetkezetek Magyarországon. Vannak Magyarországon új típusú szövetkezetek is, meg szövetkezetek is, egyébként ideje volna őket egységesen szövetkezetnek nevezni.
A fiatal képviselőtársam utalt '92-re. Erről most csak annyit, hogy Kelet-Európában zömében az a megoldás született, hogy valamiféle korlátozott, limitált reprivatizáció történt, és ez történt Csehországban és másutt is, másrészt az állami tulajdonban lévő állami vállalatoknál dolgozók többnyire kaptak valamilyen bont, mellesleg ettől sem lett gazdag senki sem a kisemberek közül. Magyarországon egy nagyon furcsa, közjogi abszurd történt, egy olyan igazi magyar megoldás, amely se nem reprivatizáció, se nem semmi, sőt, miközben az állami vállalatok dolgozói semmit nem kaptak azért, mert ott dolgoztak valahol 40-50 évig, emellett éppen amiről beszélünk, az üzletrésznél a szövetkezetek esetében kivételt alkalmazott. Egy közjogi abszurd jött létre, ha úgy tetszik, egy olyan törvény, amely elhintette azt az igazságtalanságot, amit most próbálnak egy még rosszabb eszközzel orvosolni.
(12.20)
Itt a mese arról szól, hogy ami egyszer el lett rontva 1991 decemberében vagy 1992-ben, azt ezzel csak tovább lehet rontani. Hogy mi történt a kárpótlással, azt igenis önmagában is abszurd - bár az Alkotmánybíróság helybenhagyta, hogy csak a földre vonatkozóan lehetett a kárpótlásokat érvényesíteni, más ingatlanra nem, és akiknek a kárpótlási jegyük másért keletkezett, hadifogságért vagy városi ingatlanért, azok is árverezhettek a földre. Így ment ki a föld a parasztság alól. A paraszti polgárosodásnak egyébként ilyen szempontból már annyi, ez adja az utolsó csapást, de nem a végső csapást, mert ez már nem csapás, hanem a végső lökést annak, hogy a paraszti polgárosodásnak az az esélye, ami 1989-ben még megvolt - persze amennyire egy kommunizmus után lehet -, most végképp el fog enyészni.
Erről szól itt a mese, és nem pedig arról, hogy alkotmánysértő helyzetet kell helyreállítani.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem